Hogyan vehetném rá a szüleim egy külön szobára?
17 éves vagyok, és jelenleg a 11 éves húgommal alszom egy szobában, egy emeleteságyon. Panelban lakunk, van egy "nappali" ahol a szüleink alszanak, van egy tőle pár m2 kisebb szoba, ahol jelenleg vagyok, illetve van egy félszoba, ahol apukámnak tulajdonképpen csak a számítógépje van, illetve pár limlom.
Szeretném nagyon azt a szobát, ugyanis kellemetlenül érzem magam, ha tesómnak feljönnek a barátnői, és én meg nem érezhetem magam otthoniasan, valamint én sem tudok magamhoz senkit felhívni, ugyanis húgomnak a játékai szana-szét vannak, meg nyilván zavaró barátokkal úgy beszélni, hogy ottvan.
Valamint elképzelhető, hogy ha leérettségizem és egyetemre megyek, akkor kollégista leszek, ergo haza fogok járni hetente, ami nyilván megint kellemetlen lesz, ugyanis huszonévesen megint emeleteságyon aludni a már tinédzser húgommal.
Valamint introvertált vagyok, jobban szeretem az egyedüllétet.
Felhoztam már az ötletet a szüleimnek, anya viszonylag jónak is tartja, viszont apa nagyon ellenzi, ragaszkodik a "szobájához". Viszont az simán megoldható lenne, ha a gépét átvinnénk a szüleim szobájába. Szóvá tette amúgy apa, hogy tavasszal szeretné kifesteni azt a kis szobát, szóval még előtte valahogy rá kéne vennem őt, hogy megcsinálják nekem. Szóval valami tipp?
Nem tudom, hogy a kollégiumod miképpen működik, de javaslom, hogy nyáron maradj ott és diákmunkázz a saját hasznodra, vagy légy gyakornok egy cégnél. A pénzedből utazz, láss világot. Azokat havi/kéthavi egy hazalátogatásokat majd túléled. Egyetem után bérlakásba költözöl egyedül/ismerősökkel/pároddal.
Egy próbát tehetsz, győzd meg anyádat. Ha az nem működik, akkor felejtve.
Majd próbálj meg nem neheztelni, elidegenedni a tesódtól, mert ez a helyzet csak és kizárólag a szüleid felelőssége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!