Hogy segítsünk a szülőn, amikor már nem lehet?

Először is mekkora gáz, hogy karácsony szelleme én meg itt pötyögök... :D

Azért kellemes ünnepeket mindenkinek!

Első körben háttérsztori:

Szülők 70 körüliek, én 30, nekik nehéz gyerekkoruk volt, meg elég sokat feláldoztak, hogy meglegyen minden ami ma van. Az a baj, hogy ezt mai napig hallgatom.

Anyukám kezd szellemileg leépülni (felejt el dolgokat, semmi logika nincs abban, amiket mond, ezeket nem is érzékeli), nem tudjuk mi van vele, orvoshoz nem hajlandó menni, mert neki ugyan semmi baja, meg amúgyis minden orvos hülye, ő ilyen, rajta nem lehet változtatni, stb. Erőszakkal is próbálta apukám elvinni, úgyse ment, mert csak hiszti volt belőle. Anyukám nagy mártír és érzelmi zsarolásban királynő, az a baj, hogy ő sem veszi észre. De a szavaknak sem az erejét és olyan mélyen és szépen körbe meg kasul forgatja még azt a kést, miután belédvágta, hogy fáj létezni.

Apukám nagyon kitartó ember, aki passzívan tűr. Ő elvette anyukámat és 'ameddig a halál el nem választ' szerint él. Látom ahogy teljesen épül ő is le anyukám miatt és csak csendben bológat, de szerintem mindketten totál depressziósak. Apukám szeret elmászkálni, sétálni, stb., anyukámat nem lehet vinni sehova, nem hajlandó menni, minden mondvacsinált ürügy miatt.

Próbáltam őket rábírni az internetes dolgokra, hogy tanuljak, olvasgassanak, akár játszanak valami játékot, csak hogy ne az unalom legyen, de esélytelen, nem érdekli őket.

Igazából csak élnek egymás mellett és ha összetalálkoznak a lakásban, akkor megy a balhé.

Persze a gyerek ezt nyeli, amikor haza kell menni és hallgatni, hogy az egyik szerint miért hülye a másik.

Én már egy ideje lelakatoltam a szívem, hogy semmi se ki, se be, mert ha beengednék akármit, akkor valószínű egész nap bőgnék ezen a szitun úgy is, hogy ott sem vagyok, de néha így is eltalál néha a dolog és akkor eléggé tudok szenvedni (Pl. amikor apa felhív, hogy ő már mennyire nem bírja). Ha nem foglalkozom ezzel (mondván hogy mindenki saját sorsa kovácsa, meg amúgysem tudom az ő életüket élni) akkor én vagyok az érzéketlen semmirekellő, ha meg foglalkozom vele, akkor belebetegszem.

Elválni nem tudnának pénzügyi okok miatt, mert meg apám egy hős(?), ha anyukámat el kellene valami helyre vinni berakatni, az meg szerintem őt csinálná ki. Plusz ebben az állapotban anyukám nem is tudna egyedül élni.

Próbáltam őket révenni párterápiára is, de abból is az volt, hogy ők házasok és ez normális, az meg pénzkidobás és nincs ilyenekre idejük.

Nem megváltást várok a válaszokban persze, csak nagyon tanácstalan vagyok... bízom benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel és valaki talán talált már ebből valamilyen kiutat.

Köszi előre is, hogy elolvastad.