Totál félreértelmezés és vádaskodás. Ezt a konfliktust hogy kezelnéd?

Előre szólok, hogy itt már seni nem hisztis kiskamasz, felnőttek vagyunk, édesapám pedig idős. Mindenkinek megvan a maga élete, tehát itt senki nem eszi a másik kenyerét és senkinek nem kell elköltöznie albérletbe stb. Ez most nem az a család.

Lényeg, hogy felnőttként segítem az idős édesapámat, hogy autóval elviszem magammal jönni-menni, ha van kedve, hogy ne csak otthon üljön, ha kéri, mindig viszem vásárolni, ismerőseit lelátogatni stb. Ezzel nincs is baj én szívesen teszem, a kisöregem pedig örül neki. A baj inkább ott kezdődik, hogy pl ma is beül mellém az autóba, elindulunk, persze hogy beszélgetünk. De ő állandóan minden szart összeolvasgat a facebookon, meg az interneten, meg sem győződik a forrás komolyságáról, csak puffog, morog, háborog, hogy milyen szar világot élünk, ez is milyen szemét, az is milyen szemét stb. Namost én másképp élek: határozottan elzárkózom a közélettől, a napi politikától, nem állok bele ilyen parttalan vitákba, mert nem érdekel hogy kiszerint kinek miben nincs igaza. Kiváltképpen az ilyen hírcsárda, meg nlc és társait pláne kerülöm. Ő belekezd, én annyit találok mondani, hogy nem kell ezeket annyira készpénznek venni (ilyen harangszó eltörlések, nyugdíj megvonások, és egyéb ilyen "népizgató" témák, amikre ő nagyon gerjed), mindig győződjön meg, hogy ki mondja, stb. Erre kislányhisztisen besértődik, hogy ő még csak el sem mesélhet semmit, hogy én lekezelem őt, hülyének tartom stb. Ez egyáltalán nincs így, én ha elmesél valamit, kérdez, véleményem iránt érdeklődik, akkor válaszolok, ennyi mindösszesen. De ilyenkor elkezd azon lovagolni, hogy még enynit sem mesélhet el nekem. Ma már azt mondtam neki, hogy elrebeghetünk egy rekviemet azokért az agysejtjeimért, amit kiégetett ezzel a makacs és teljes alaptalan vádaskodásával.

Tények: nem zavar bele a dolog a mindennapjaimba. Felőlem megsértődhet, ingyen van neki, csak felettébb kellemetlen, hogy szinte elvárná azt, hogy ne csak meghallgassam, hanem együtt hápogjak vele. De nekem ez nem megy, nem ilyen vagyok. Az rossz, hogy időnként eltöltünk együtt időket, amik telhetnének jól is, ha nem állna belém azokkal a képzelt vádakkal, amire rá sem szolgálok. Mondom, felőlem csinálja, de magával is kiszúr, mert felnyomom a kocsiban a technót és nem beszélgetek vele, ezt elérheti.

Kérdés: ki hogy tenné elviselhetővé a morgós, hápogós, háborgós idős szüleivel töltött idejét? (Sima meghallgatás nem elég, bele aar vonni mindig.)