Volt már olyan érzésed, hogy a szüleid "átlagos gyereknek" neveltek, miközben te soha nem szerettél volna "átlagos" lenni?

Én már 30-as vagyok de még most sincsenek vele tisztában, hogy az amit felépítettem nem átlagos. Nyilván ez is relatív dolog, de nem gondolom, hogy a nagy átlag el tud érni ilyesmit (legalább is 30 éves korára). De ők még mindig úgy vannak vele, hogy úr isten milyen felelőtlen vagyok hogy elmegyünk a párommal egy hétvégére mondjuk 50 ezer forint értékben és jajj majd miből lesz pénzem. Meg túl nagy céljaim vannak, majd megtudom, hogy összedől a kártyavár és éhen fogok halni. Meg semmit nem tudok még az életről, a szomszéd unokatestvérének a lányának a sógora is ebbe bukott bele blablabla. Hiába tudják, hogy mivel foglalkozom vagy hol tartok karrierben még mindig nem tudják elfogadni, hogy nem átlagos életem van.

Ismerős, ezzel a skatulyába toszigálással tönkretette anno anyám az első 20 évemet. Onnantól kezdve már az én felelősségem, hogy fordítom a hasznomra.

Majd írd már le, milyen az a nem átlagos nevelés. És hogy te miben emelkedsz ki a neveltetésed ellenére. Vagy, hogy a nevelésed milyen hátrányt jelentett számodra. (Most azt hagyjuk hogy nem tudsz zongorázni. Ez van. )

Igen, ők annak az átlagnak neveltek ami ott a faluban megszokott volt, tehát járjam ki az általánost aztán menjek férjhez, költözzek a férjemmel a másik szobába és szüljek gyereket. Mivel jól tanultam, anyám reménykedett benne, hogy akár titkárnő vagy ilyesmi is lehetek. Elég hamar kiderült hogy ez nekem nem lesz oké.

Metionin, és mi lett neked az oké?

Továbbtanulni, elköltözni tőlük, nem szülni gyereket és olyan párt választani aki nem cselédként tart, hanem egyenrangú félként kezel. Az én családomban ebből semmi sem átlagos.