Hogy közöltétek szüleitekkel hogy elköltöztök? Mi volt a reakció?
Szüleimmel nem a legfényesebb a kapcsolat. Ők azt hiszik tökéletesek, és hogy minden döntésük hibátlan, és én is csináljam azt amit ők akarnak.
Kis koromban félelemben éltem. Lelkileg sérültem, mikor anyám állandóan ivott, aztán apám üvöltött vele. Összeszorult mindig a gyomrom, mikor hallottam ahogy anya veszi ki a dugi piát a szekrényből, és hallottam ahogy letekeri a pálinka tetejét. Volt olyan is, hogy hazajött este 8kor, olyan szinten részegen, hogy széthányott mindent, maga alá piszkított, és ezt végig kellett néznem 10 éves fejjel. Egyébként tanár anya.
Apa általánost végzett, kamionos. De minden nap otthon van, sajnos. Ő az a fajta ember, ha valamit nem úgy csinálok ahogy ő akarja, egyből kiabál. Azt akarta pár éve, hogy rendőr legyek. Elmentem felvételizni, és direkt elrontottam, hogy véletlenül se vegyenek fel. Természetesen utána megkaptam, hogy mi akarsz lenni, takarítónő? Nem vagy normális, stb..
Mostani munkahelyemet ott szeretném hagyni, mivel undorral járok be munkába, és tudom, többre vagyok képes, minthogy reggeltől délutánig irodába üljek, 150 ezer forintért. Persze szerintük ez tökéletes munka, mert tudják, hogy havi 150 ezer forinttal sokra nem megyek.
Változtatni szeretnék. Nem az ő életüket akarom élni, hanem a sajátomat, saját döntésekkel.
Félek elmondani nekik, hogy elköltözöm a barátomhoz. Gondoltam arra is, hogy mikor nem lesznek otthon, összepakolok, hagyok nekik egy levelet, és elmegyek.
Félek attól, ha személyesen mondanám el, tuti nagyon összevesznénk, de a legrosszabb az lenne, hogy megtiltaná, hogy magammal vigyem a kutyámat.
Haragszom a szüleimre, hogy nem hagytak sose kibontakozni, és haragszom magamra is, hogy ezt hagytam.
Mivel latom hogy eleg butuska vagy, azt tanacsolom neked hogy a leheto legbekesebben koltozz el, azaz:
- mondd el nekik batran, nem kell bosszu level
- a kutyat hagyd nekik otthon
es hogy miert kis aranycsillagom? mert hova vissza menni amikor kibasƶ a baratod a lakasabol?:D
Egyáltalán hány éves vagy?
Azt azért tudd, ha elköltözöl és felmondasz a munkahelyeden mire munkát találsz az nem 2 perc. Esetleg ha tanulsz nem lesz pénzed. Miből fogtok élni? Gondolom a barátod nem keres havi 500 ezret.
Nem érezném magam egyáltalán kiszolgáltatottnak, mivel a barátom nem úgy bánik velem. Tudom, rozsaszín felhő bla bla. De ha így állnék hozzá, vagy ha emberek így állnak a párjukhoz akkor hogy alapítanak családot ??
Inkább most érzem magam kiszolgáltatottnak.
Hát ezt neked kell tudnod. Igazából nem is értem mit vársz tőlünk?
Én a helyedben már rég nem laknék otthon ha ilyen körülmények lennének...26 éves felnőtt ember vagy és félsz a szüleidtől? Hát érdekes.
Az volt a kérdésem, aki elköltözött a szüleitől, hogy mondta meg nekik, főleg úgy, ha túl sokat várnak el a szülők a gyerektől, és a saját döntéseiket vetítik ki a gyerekükre.
Ha nem lenne a barátom, nem látnám értelmét az életemnek. Körbe körbe ugyanaz lenne, megfelelni anyunak apunak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!