Két tűz között állok, és én iszom meg a levét. Mit tegyek?
Sziasztok!
Anyumék már 15 éve szétmentek, én anyummal lakom, de apámmal is tartom a kapcsolatot, igazábol velük vagyok hétvégente (apumnak azota van egy felesege meg gyerek stb.)
Idén év elején raktam le a jogosítványom, autót is vettek, de úgy, hogy apum és én vettük a kocsit (összedobtunk x összeget), anyum pedig a biztosítást fizette, + havonta adott x összeget gázolajra, (apum is tankolt rengeteget.)
Az autóm most ment volna olajcserére, azt akarta apum nekem karácsonyra, hogy felesbe anyámmal fizessék ki a csere árát. Elvileg még mikor vettük a kocsit, az lett megbeszélve, hogy a szervizekbe beleszáll anyum is, mivel ő is ül a kocsiba. De most kijelentette, hogy mivel öltönyt vett nekem szalagavatóra + voltak egyéb kiadásai, nem száll bele az olajcserébe. Apám ezen kiakadt, és most azt mondta, hogy ezért anyám nem ülhet bele az autóba. Erre anyám azt válaszolta, hogy oké, akkor nem fogja fizetni a biztosítást sem. Erre apám nyilván azt mondta hogy rendben, akkor fizeti ő, de akkor végképp nem ülhet be a kocsimba anyám. Anyám ezt megtudta, azt mondta oké, de ismerem őt, lelkileg full zsarolni fog emiatt, hogy nem ülhet be a kocsimba. Mit tegyek, esetleg valami tipp, vélemény?
Amúgy 15 éve szétmentek, de még így is képesek összeveszni... és volt már hogy összevesztek ők valamin, es én ittam meg a levét természetesen, mert ki más...
18/F
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Add el, majd ha lesz jövedelmed, akkor veszel egyet, egymagad, amibe senki sem fog beleszólni. Kicsinyes szüleid vannak, ilyeneken játszmáznak. Ezért nem szabad másokra támaszkodni, felesben ez meg az, tiszta dedo, majd ha fenn tudod tartani, akkor legyen autód! Hiába írod, hogy te csak jogsit szerettél volna, aha persze, és minek, tudtad holt, hogy apád vesz egyet. Ráadásul most lesz szalagavatód, tehát kb 18-19 éves lehetsz, de már összetörtél egy autót.. Tudod mikor segítenélek...
Keresed meg az árát, meg a fenntartási költségeket. Aztán nem kell kuncsorogni senkitől olajcserére meg benzinre...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
11es, írta, h kártérítést kapott, ebből érthetted volna, hogy nem ő volt a hibás.
Annyiban azonban van igazsága a 11esnek, hogy közös lónak túros a háta, az ajándék lónak meg mindig kilóg a lába.
Én is elkövettem ezt a hibát, amit te, csak nálunk az volt a megegyezés, hogy ha leteszem saját pénzből a jogsit, akkor a szüleim vesznek nekem egy autót. Vettek nekem egy olcsó romhalmazt, amire két hónap alatt rákölthettem az árát még egyszer. Hogy aztán hallgassam, hogy miért nem oda megyek vele, ahová ők mondják, amikor ők mondják, miértnem hívom őket gyakrabban, hiszen vettek nekem egy autót. Aztán egyszercsak megmurdelt az a szar, és még ők voltak megsértődve. Meg pattogtak, hogy mennyiért adtam el. Hát vazze, fizetni kellett, hogy elvigyék a maradványait.
A lények, hogy ha ilyen méretű ajándékot elfogadsz valakitől, akkor az továbbra is a tulajdonának tekinti. Az ajándékot is, és téged is. Ez pedig senkinek sem jó. Szóval tanulj ebből, függetlenedj. És fizesd ki azt a nyomorult olajcserét, 15 ezer forint legfeljebb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Rohadt szemétség lenne anyukáddal szemben közölni vele, hogy mostantól nem viszed el sehova, nem ülhet az autóba. Te tényleg megtudnád ezt tenni vele? Szeretett, felnevelt...
A helyedben elmennék az apád háza elé, ott leparkolnám a kocsit, felvinném a kocsikulcsot, letenném elé az asztalra és viszlát!
Most vagy neked adta ajándékba, de akkor be szabja meg ki ülhet vele ki nem, vagy csináljon vele amit akar..és most szépen fogalmaztam, nehogy kitiltsanak.
Apád egy borzasztó kicsinyes ember.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!