Hogyan magyarázzam meg anyámnak, ha fél évkor kettes leszek két tárgyból? 17l
A koliból már kapott negyed éves értesítőt a fizika és matek miatt. Én azt mondtam otthon, hogy ki tudom javítani, de így is ki volt akadva. Ráadásul úgy néz ki, hogy nem fogom tudni kijavítani. Ő meg azt hiszi, hiszi, hogy nem is próbálom, nem is akarom, pedig amúgy a koliba is járok felzárkóztatóra mind a két tárgyból, többször is, mint ahánystor hivatalosan van, de egyszerűen semmi. Ráadásul anyám a matek harmadik is ki volt akadva tavaly, de négyes úgysem lesz meg félévkor, ha most kettesre állok..
Szerintetek mi legyen, hogy ne akadjon ki?
Matek és fizika az pusztán logika, és absztrakt gondolkodás.
Szóval szerintem anyukad inkább amiatt aggódik, hogy mit fogsz csinálni így az életben.
Megmondod, hogy ha belegebedsz, akkor sem megy, de tanév végére megpróbálod kijavítani. Félévi osztályzat sehol nem számít.
Nem értem az ilyen szülőket amúgy, akik nem fogadják el, hogy nem kitűnő tanuló a gyerekük, és nem megy neki egy-két tárgy úgy, mint másoknak.
Nyomon kellett volna követnie a jegyeid és nem lenne meglepve akkor.
Egyébként ígérd meg, hogy év végéig javítod, legalább a matekot, ami számít is pl tovább tanulásnál.
És tényleg csináld, neten is van rengeteg oktató anyag
Egyenesen és őszintén, és féleg tényekkel, és nagyon kevés vagy nulla indulatokkal. Vannak rossz tanárok és vannak reál tantárgyakhoz nemigen értő, abból eleve gyenge emberek. Ez adottság, nehezen lehet rajta csiszolni, de lehet. Valamennyit lehet. Jó tanár kell hozzá, korrepetálás, felzárkóztatás, neked sok gyakrolás, lecke, szorgalom.
Nem tudhatod, hogy anyukád mit hisz, és nem is számít. Te elmondod, hogy mi az ábra és bármennyire is félsz, felvállalod a következményeket. Próbálj meg javítani azokon a rossz jegyeken!
Lehet, hog anyukád ki fog akadni, de ha jó szülő, akkor azon lesz a második gondolata, hogy hogyan segítsen neked, nem azon, hogy verjen bele a betonba, amíkor így is ott érzed magad. Fel a fejjel!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!