Szomoru vagyok, nem tudom hogyan kezeljem a dolgokat?

Mindig veszekszunk itthon. Apam folyamatosan lenez engem, gunyosan beszel velem, mindig csak neki lehet igaza. Van amikor megertem, hogy miert akad ki, de akkor is lehetne szerintem normalisan is elmondani a dolgokat, nem egybol szidni.

Nyilvanosan is megszegyenit olyan tarsasagban, ahol en voltam hamarabb. Folyamatosan ezt teszi a csaladban is, ha valamilyen osszejovetelre megyunk. Ezert mar nagyon szorongok.

Anyam mindig ellenseges velem, bar apam ot is szidja sokszor, gondolom azert is ilyen.(Regen engem apam allitolag nagyon szeretett, akkor nem tunt fel nekem, hogy ennyire lenez engem. Talan nem is nezette nnyire.)

Barmit mondok hulyeseg, barmit csinalok, hulyeseg. Ha eltervezek valamit, akkor egybol kirohog, barmi legyen is az.

Ha ugy kezdem a beszelgetest, hogy ,, azon gondolkodtam.." egybol gunyosan kirohog, hogy en? Gondolkodni? Es ez tenyleg mindig megtortenik.

Most legtobbszor azert szid engem, mert nem zarom be bent az ajtokat, amit eskuszom nem direkt csinalok. Jo most mondhatjatok, hogy figyeljek, de ha csak ennyi lenne a baj, akkor higgyetek el, most nem itt sirnek.

Nem tudom mit kellene tennem. Hogyan kellene kezelnem a helyzetet. 17 eves vagyok, 2 ev mulva erettsegi, utana pesti egyetemi kollegiumba szeretnek menni, de nem biztos, hogy felvesznek. Most ebben a ket evben mit tehetek? Annyira rosszul vagyok mar.