Hogy tegyem túl ezen magam?
Nemrég jött egy nehezebb időszak az életemben,mikor a szüleim viselkedése miatt kénytelen voltam elköltözni. Egy ideig a nagyszüleimnél,majd albérletben éltem (elég rossz körülmények közt).
Akkor a szüleim ezerrel tepertek,hogy ők már pedig szeretnek,és mindig lesz hely. A régi rossz multat igyekeztek elfeledtetni,én pedig már azon voltam,hogy megbocsáltok nekik (gyerekkori sérelmeket okoztak,nem keveset).
Most,hogy végleg megszorultam,muszáj volt ezt is számba vennem. Ami viszont ehhez kellett,egy külön lakrész kiepítése,mert addigra nekem nem volt hely. Ebbe bele is mentem,viszont kicsit sokba kerül,ennek ellenére semmi sem haladt. S mivel ez így megy,nem adok addig többet,amíg nem látom haladni a dolgokat,sőt,megfontoltam,hogy nem is megyek vissza,inkàbb keresek valamit.
Egy telefonbeszélgetés során egyikük kinyögte,hogy amúgy is fel kéne építeni. Szo szót követett,és világossá vált,hogy ezt az én pénzemből akarják,úgy,hogy ha nem megyek vissza,akkor is kell (csak így meg nyerészkednek is,plusz kifizettetik az ottlakásom is). És így belegondolni,hogy gyerekként sem bántak velem jól,aztán megváltozást színlelve pénzt akarnak tőlem kicsalni...borzalmas.
20 vagyok.
Értem,hogy szakítsam meg a kapcsolatot,de tullépni hogyan tudnék (érzelmileg)?
A túllépés nem egyszerű munka és elég sokáig is tart. Olyan, mint mikor gyászolsz valakit. Legalább fél év, szerintem.
Ha nem megy egyedül, vagy félsz, hogy mégis visszamész hozzájuk, kérj segítséget pszichológustól. Hidd el, megéri az a nehezebb egy-másfél év, amíg rendesen talpra állsz, mintha még tizen évekig kihasználnának...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!