A szülő kimondja hogy kvázi nem kell neki az egyik gyereke?

Nálunk én beteg voltam, sérültem születtem, vannak problémáim de teljes életet élek. Emiatt nem adtak lehetőséget a tanulásra! Programozó szerettem volna lenni (pont jó is lenne nekem sérültként) de nem engedték. Azt mondták a szüleim hogy maradjak csak mellettük, nem való nekem a nagyvilág. A helyi falusi iskolába járhattam csak. Egyetemi beiratkozásról szó sem lehetett “mert még megesz engem Budapest”, akkoriban pedig nagyon ráhagyatkoztam a szüleimre, nem mertem ellent mondani.

Nővérem és bátyám egészségesek. Mindkettőnek családja van és gyerekeik. Én 26 évesen elköltöztem végre otthonról. Eljöttem Pestre. Van munkám, két szobatárssal lakok együtt. Anyám most kijelentette a hétvégén hogy csináljak ott Pesten amit akarok, nekem jobb helyem lett volna betegként ott mellettük. Azt is mondta, hogy neki az unokái már az elsők, én csináljak amit akarok, őket ne hívjam ha gondom van. Nincs rám már ideje, így is feláldozott mindent és én hátbaszúrtam! Apám persze hallgat, ő mindig olyan volt, az volt a szavajárása, Kérdezd meg Anyádat. Nem mond semmit, csak most is ugyanezt.

Most gyűjtöm a pénzt a programozói iskolára meg online tanulom a kétkezes gyorsírást. Gondolkodom egy jobb angol tanfolyamon is, mert amit a suliban tanultam, nem biztos hogy elég.

Miért ilyenek a szüleim? Nagyot hibáztam, betegen nem lehetnek vágyaim, terveim?