Anyámnak semmi sem jó mit csináljak?
Most épp az volt a baja hogy október 23-án miért nem kokárdában megyek ki az utcára, milyen magyar ember vagyok én és egyszerűen nem hitte el hogy azt március 15-én kell (de nem vettem fel, nem égetem le magam). Alapjában véve kollégista vagyok, dolgozom is de néha muszáj hazamennem és megbolondulok tőle
Állandóan faggat hogy mit szoktan enni és rögtön kiakad hog az úgy nem jó, például tojásrántottát reggelizek mindig paradicsommal, és rögtön azzal jön hogy miért nem müzlit eszek? Az autómra is megjegyzéseket tesz (saját pénzemből vettem), illetve folyton beleszól a vezetésbe közben jogsija sincs, meg 40 fölött már szédül komolyan mondom. Az biztos hogy vége a középsulinak rögtön megyek albérletbe, ahol most vagyok diákmunkán (informatikus), érettségi és szakma után rögtöm átvesznek főállásba. Csak néha muszáj hazamenni, a kollégiumba nem tudok mindem cuccot áthozni és nagyon kiakasztó az az egy két nap. Hogy oldjam meg? Például mosodák hol vannak? Én a környékünkön egyről se tudok. 18/F
Az, hogy neki semmi sem jó, azt is jelenti, hogy bármit tehetsz.
Bármit mond, "miért nem jó?" "csak", "ühüm", "hmm" valamit mormogj és ne reagálj érdemben rá.
“Például mosodák hol vannak? Én a környékünkön egyről se tudok. 18/F”
Érdekes “informatikus” (programozó lesz az, amire te gondolsz, édes kislányom) vagy te, ha a Google segítségével nem vagy képes megtalálni a környéketeken a mosodát, továbbá fel sem tűnt neked az az apró bug, hogy úgy kérsz segítséget, hogy közben nem írod meg, hol van a te környéked. Na, napi szaranyázás ugyanabban a stílusban megvolt, felnőttesdi eljátszása továbbra sem megy neked, ugorjunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!