Elmenekültem apáméktól. Mi a véleményetek? (Leírásban minden benne van)

Az alap sztori az hogy elváltak a szüleim 2007ben. A báttyám 2009 óta nem beszél anyukámmal, de én végig kitartottam mellette IS. Én nem tudtam eldönteni hogy kivel éljek, szeretem mindkettőjüket. Igaz nehezebb volt így ingázni köztük időszakonként, de megérte, mert szeretem a családom. Az nálam nem számít, hogy miért váltak el, nem is ez a lényeg. Apukám az apukám marad és anyukámmal is ugyanez a helyzet. Ahogy cseperedtem fel (2000es vagyok), azért kezdtem érezni dolgokat. Alapjába véve apukám a gondviselőm papíron. Van egy 24 éve működő családi vállalkozás apámék oldaláról, ami szerintem megőrített mindenkit. Az ükapám kitagadta a dédimet, mert szegény lányt vett el. A dédi alkoholista lett és szegénységben éltek, ezért a papám ennek hatására egy nagyon sikeres ember lett. Apukámat is ennek a hatására nevelte, igyekezett minél nemesebb, okosabb, sikeresebb embert faragni belőle. Szerintem ez volt az alapvető baj. A faterom nem lehetett az aki akart lenni, szerintem nem akarta a jogi egyetemet csinálni, ott is hagyta. Ráadásul anyukámat kifejezetten utálta a papa, mert nem volt egyenlő anyukám családjának az anyagi helyzete az övékkel. De ennek ellenére megalapította a papa a céget, amit most apukám vezet, és anyukámmal is összeházasodott. Aztán jött a báttyám és én. A papa és anyukám közti feszültség nem enyhült. Eközben édesapám személyisége is hát, eléggé egyedivé formálódott... Sose volt egyszerű ember, de szerintem a válás tájékán lett az ami... Sose jó neki semmi, nem lehet neki megfelelni, mindig piszkál szépen kifejezve. Talán két olyan alkalom volt amikor azt mondta hogy büszke rám. Amikor depressziós voltam, nem is beszéltem erről vele... Sose foglalkozik a problémáimmal, vagy legalább is nem tekinti nagynak őket. A család tele van az átlagnál okosabb emberekkel, de én nem vagyok annyira az... Folyamatosan éreztette ezt velem... Ezmellett még a barátnőmet se szereti (szerintem utálja)... Természetesen a szokásos dolgok miatt... Nem olyan az ő anyagi helyzete mint az övé. Megmondta előre, sose fog leülni az ő családjával egy asztalhoz...

Dióhéjban apám mindenért bántott lelkileg amivel csak tudott, és ezt most hatványozottan éreztem az elmúlt 2 évben... Nagyon bánt ez a dolog... Persze voltak szép emlékek vele, de nagyon kevés... Kiskoromban egy hősként tekintettem rá, mindig mentünk valahova, de ez eltűnt.... Nyilván ahogy növünk fel, úgy nő a felelősség is az életben. Kötelező jelleggel eljártunk vele dolgozni ingyen. Alapvetően ez nem gond, de amikor huszadszorra szervez rá az életedre a héten az elég rossz... Ingyen... Ráadásul szívatás a vége ha nem csinálod meg a "dolgod". A báttyám nem tudta elvégezni az egyetemet, ezért őt szarrá dolgoztatta nyarakon keresztül... Nincs semmi lóvéja és egzisztenciája. Jól érettségiztem a szorgalmamnak köszönhetően, ennek ellenére előre eldöntötték mi a helyes út... Vagy katona/rendőrtiszt vagy tanári pálya... Kicsit több mint egy éve vagyok együtt a barátnőmmel, mindennél jobban szeretem, nem hagynám itt... Meg amúgyse hagynék itt semmit... Ezért választotta a tanárképzőt. 6 év.... A tanári fizetést hagyjuk... Lényeg hogy most elindult a képzés szeptemberben, de már a beiratkozáskor elment a kedvem... Olyan dolgot kényszerítettek rám ami semennyire se érdekel. Én buta hagytam hogy ez megtörténjen, mert le akartam nyűgözni őket, hogy végre kapjak egy kis elismerést... De nem bírtam....

A mostani helyzet: 2 hete könyörögtem apáméknak hogy hadd hagyhassam ott a sulit és kezdek egy olyan dolgot amit szeretnék. Halogatták a dolgot/nem engedték. Aztán el lett könyvelve úgy az egész hogy jó, hülye a gyerek, majd kitisztul és mehet vissza a suliba... Én meg elküldtem az önéletrajzom jó sok helyre, elhívtak interjúra. Egy reggeli napon, mikor senki se volt otthon, fogtam a cuccom, mindent ami fontos, és leléceltem anyukámhoz... Zokogva futottam el a házból, minden pénzem nálam van, telószámot fogok cserélni. Hála istennek még aznap fel is vettek egy nagyon jó helyre jó fizuval és megteremtem a saját kis életemet önerőből. Ahogy lediplomázik a barátnőm elmegyünk. Nem akarok a terhére lenni anyukámnak, ezért is kezdek el dolgozni napokon belül. Az apukám felől lévő család rivalizálása így újra fog kezdődni... Csak el kell olvasniuk a búcsúlevelet amit írtam, és kitör a világháború újra a familiák közt... Utálom a konfliktust, hazudni se akartam... De nem tudtam más tenni. Bocsánat ha szétszórta a szöveg vagy a helyesírás rossz, még mindig remegek... Bármi nem tiszta kérdezzetek és válaszolok. Köszönöm barátaim!