Hogy mutassam be a páromat, ha még el sem vált, és idősebb a szüleimnél?
A vészmadarakat, önjelölt jósokat megkérném, hogy ne jöjjenek azzal, hogy úgyis elhagy, engem is megcsal, vége lesz. Mert ezeket megteszi ugyanúgy egy korombeli is, és nem arra vagyok kíváncsi, ki mennyi jövőt jósol nekünk. Köszönöm szépen a megértést!
A lényeg:
2 éve ismerjük egymást, ebből kicsit több, mint másfél éve van közöttünk több, mint sima ismerettség. Idősebb nálam, én 22 éves vagyok, ő 53. Igen, tudom, nagy a korkülönbség, rengeteg a veszélye, stb. De fél éve vagyunk együtt "rendesen", és már a szüleim is tudják, hogy van valaki komolyan az életemben. Nem akarok nekik sem hazudni, a páromat sem akarom kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy sosem hívom semmilyen családi eseményre, de ugye elég kényes az egész helyzet, mert a válásuk még zajlik, ha nem lenne elég a közöttünk lévő korkülönbség. Ezért sem akarok vele csak úgy hazaállítani egyszer, hogy "Sziasztok, ő itt az új párom!". De most ha előkészítem a terepet, az félek úgy jönne le, mintha én is tartanék a véleményüktől, ami végülis igaz, de nem akarom, hogy ezt tudják.
Emeld ki, hol írtam olyat, hogy elhagy?
Attól, hogy játszod a tudálékos, felnőtt nőt, akinek senki se mondjon véleményt, mégis te reszketsz, hogy anyuci és apuci mit szól a pasidhoz.
Te is érzed, hogy mennyire ciki, azért
Tudják a szüleid hogy van egy kapcsolatod,és meg sem kérdezik,hogy hány éves? Én személy szerint érdeklődnék,ha már komolyra fordult volna a gyerekem kapcsolata.
Én csak annyit tudnék tanácsolni,hogy a nagy korkülömbséget azért még a találkozás előtt jó lenne elmondani,mert kellemetlen szituk jöhetnek ki a váratlan meglepetéstől.
A válást pedig egyenlőre még sem említeném,hanem csak utólag mondanám,hogy elvált ember.
Egyszerűen mondd el. Jobb, mintha véletlenül vagy személyesen derül ki, mikor ott van ő is.
Azonban nagyon gondold meg. Ez a fószer 7 év múlva 60, te meg 30 se leszel. Nagyon hirtelen fog öregedni, hiába tartja most jól magát.
Könnyen lehet, hogy akkor meg már szabadulnál,de nem tudsz majd.
A kutya fáját! Azt hiszem elvesztettem az első helyemet! Kérdező, én is 22 éves vagyok, a párom "csak" 51 éves. Mi másfél éve vagyunk együtt. Igaz, nálunk könyebb helyzet volt mert ő már vagy 10 éve elvállt.
Mi munkatásak voltunk (vagyunk), szüleim már 1-2-szer találkoztak benn a munkahelyen vele (messze élek tőlük, Pesten, és ha erre járnak néha akkor beugranak), és szerencsére már elsőre szimpi volt nekik pedig akkor nem is voltunk még együtt. Aztán mondogattam nekik hogy most ilyen közös munka van, ilyen rendezvényre megyünk stb. Aztán egyszercsak közöltem hogy együtt vagyunk. Szinte meg sem lepődtek rajta, közölték hogy rég tudták (haha).
Az egész családom nagyon jól fogadta őt, tényleg senkinek nem volt egy rossz szava sem.
Én azt tudom tanácsolni, hogy te is így apránként vezesd be nekik.
Egyébként bírom azokat akik olyanokat írnak hogy "öreg szaga" meg "nagypapi". Rohadtul kíváncsi vagyok hogy a saját szüleikről is ugyanezt gondolják-e? Meg remélem ha majd ők lesznek 50 évesek, és lelkileg még mindig 20-on éves fiatalnak érzik majd magukat, remélem majd a szemükbe mondja valaki hogy öreg papi vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!