Hogy vegyem rá a szüleimet, hogy ne kötődjenek annyira a tárgyakhoz és ne a nosztalgiából éljenek?
A lakásunkban 20-30 éves bútorok vannak, amiket még "együtt vettek". Két szekrény van tele az anyám húszéves ruháival és cipőivel, könyvespolc van tele könyvekkel, amik ott porosodnak. Az, hogy nincs pénz rá, enyhe túlzás, mert van két lakásunk, amit kiadnak és mindketten jól keresnek. Az én ruháimat sem engedik meg, hogy eladjam őket, és nekem is tele van a szobám olyan ruhákkal, amiket kb. 8 éve nem hordtam, de nem szabad kidobni. Ha mondjuk valami elromlik, és újat kell venni (pl. kocsi vagy hűtőszekrény), nem újat akarnak venni, hanem lehetőleg ugyanolyat vagy hasonlót, hasonló évjárattal.
Nem akarnak felújítani, nem akarnak kilépni a komfortzónájukból. Amióta az eszemet tudom, ugyanabba a szocüdülőbe járunk nyaralni, illetve Horvátországba, és Görögországba, ugyanoda Azért is könyörögnöm kellett, hogy legyen Wifi a házban, nem értették, hogy minek.
Ha NEKIK jó, akkor NEKED mi közöd ahhoz, hogy ök hogyan akarnak élni????
Ha lesz saját lakásod, azt úgy rendezed be, ahogy neked tetszik, az övékét meg ök a saját ízlésük/érzelmeik szerint.
Sokáig nem zavart, mert én is így gondolkodtam. Viszont a saját "lakrészemet" sem alakíthatom úgy, ahogy nekem tetszik, még egy blézert sem adhatok el vagy tehetek fel hirdetésre, nemhogy mondjuk lefestetni a falat vagy újratapétáztatni.
Továbbá, a lakás az én tulajdonom, és ha ilyen makacsak, akkor majd egyszer rám marad a lakás felújítása.
Nekem rengeteg ero kellett a szobam felujitasahoz. Meg a kisgyerekkori butoraim voltak. De kellett mar mert igy ide nem hivhatom fel a paromat.
Imadok itthon lakni, raadasul 8 percre van a munkahelyemtol.
"Továbbá, a lakás az én tulajdonom, és ha ilyen makacsak, akkor majd egyszer rám marad a lakás felújítása."
Ez nem érv. Ha most felújítanátok a lakást, akkor ugyanúgy neked is fel kell majd egyszer újra, meg újra. Kivéve, ha nem adod el.
Autó ha elromlik, akkor azt megjavítjuk. Eléggé költséges lenne minden egyes hibánál új kocsit venni. Hűtő: én úgy gondolom, hogy csak újat érdemes venni és a szüleid olyat vesznek, amilyet szeretnének.
A szobád viszont a te kis helyed, igenis beleszólásod van, hogy hogy néz ki vagy mi van a szekrényben. Ebben egyetértek veled. Ha annyira ragaszkodnak a kiskori ruháidhoz, vigyék át a saját szobájukba/ahova akarják, de ne a te helyedet foglalja.
Nyaralás: szubjektív, nekik ez így megfelel, szuper. Te elmehetsz a barátaiddal, barátoddal/barátnőddel ahova szeretnél.
Az én szüleim házában (amiben élek) is 30 éves bútorok vannak. 30 éves csempével, káddal stb. Ez ilyen. Ők fiatalon megcsinálták, ezek kiszolgálják őket egy életen keresztül.
22/f
Nem új kocsit mondtam, de sokan például 5-6 évente eladják a kocsijukat és egy másik használtat vesznek helyette.
Nyaralás: elmehennék Brüsszelbe a barátaimmal (3500-ért láttam jegyet), hostelben laknánk és beszélünk angolul, de a szüleim félnek a repüléstől, és nem akarják, hogy menjek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!