Mit tegyek, ha 21 évesen nem engednek el?

21 éves srác vagyok, jelenleg tanulok, dolgozni jelenleg most nem dolgozok (viszont évközben mindenképp fogok, csak hogy leszögezzük), itthon élek anyámmal és nővéremmel. Elég szoros családi kapcsolatról van szó, hárman élünk, szüleim elváltak egy ideje. Adódott egy lehetőség, miszerint ingyenesen igényt tarthatnék kollégiumra, mivel minden nap közel másfél órát kell utaznom be a városba Pesten, tök szívesen belementem. Na de..

Amint ezt anyám megtudta, sírógörcs jött rá, hogy ő erre még nem áll készen, hogy elmenjek, neki ez nem, ő ezt így nem fogja bírni, nem, ez lehetetlen.

Tudom, 21 évesen igenis meg kell tudnom hozni a saját döntéseimet, és meg is fogom, a probléma nem ezzel van, viszont rettentően megnehezítik a dolgomat itthon azzal, hogy érzelmileg zsarolnak (anyám is, nővérem is). Amint kijelentettem, hogy én igenis bemennék koleszba, egyből letámadtak, hogy nem szeretem őket, leszarom őket, önző vagyok, hogy a fenébe van szívem itt hagyni őket. Nagyon szeretem őket, hiányozni is fognak, nem támadni akarom őket, és akármennyire is hajlok a saját döntésem felé, a szívem szakad meg, mikor mind a ketten előttem sírnak és monológot tartanak arról, hogy milyen rossz lesz ha elmegyek. Félek, hogy ha nem leszek otthon, valami baj lesz, nagyon aggódom értük. Beszélni nem lehet velük, próbáltam. Érveltem, magyaráztam, órákon át, nem értem el vele semmit, szinte meg sem hallgattak, mert csak a saját mondandójukat szavalták újra és újra.

Még egyszer mondom, imádom, szeretem őket, mindig egy jó kis összetartó család voltunk, de az élet rendje szerint ez igenis egyszer meg fog történni. Már pedig 21 évesen szeretnék lassan elszakadni tőlük, hiába nem vagyok teher itthon, akkoris.

Mit tehetnék, hogy megpuhuljanak, megnyugodjanak? Egyszerűen semmire nem hallgatnak, mit csináljak?

Nagyon aggódom értük, és nem veszik észre, hogy nekem ez k*rvára fáj és rohadt sz*r érzés.