Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hazudjak, hogy elutazhassak?...

Hazudjak, hogy elutazhassak? Mit mondhatnék, hogy ne utálják?

Figyelt kérdés

20 éves egyetemista lány vagyok, mivel nappali szakon tanulok, a szüleim tartanak el, vagyis fizetik a lakásom számláit, az étkezéseimet, szórakozásokat, edzéseket, tankolást, stb. Úgy van, hogy minden hónap elején kapok egy bizonyos összeget, és azt költöm. Ha kell valami nagyobb dolog, vagy szeretnék elutazni, azt külön kifizetik. Rendben van a részükről, mert szerencsére vagyunk olyan helyzetbe, hogy ez ne jelentsen gondot. Most is ez lenne...


Viszont a lányt, akivel mennék - az egyik legjobb barátnőm - a szüleim nem kedvelik. Azért, mert elég lehúzós, meg a férfiakhoz érdekesen áll... Nem kötődik hozzájuk, de kihasználja őket, hogy pl ékszereket vetet magának, vagy amíg együtt van valakivel, a pasi kocsiját használja, a kártyájával vásárol/rendel, stb. De ő ezt mondta is, hogy úgyis vége előbb-utóbb minden kapcsolatnak, házasságnak, legalább jól érzi magát közben. Így járta be kb az egész világot 23 éves korára, élt Párizsban, Barcelonában és Nizzában is, most nyáron is végig utazgatott. Anyáéknak nem ezzel van a baja, mert engem is támogatnak, meg ösztönöznek, hogy menjek, utazzak, lássak világot. De szerintük nagyon veszélyes, amit csinál, és azt mondják mindketten, hogy egyszer nagyon megüti a bokáját amiatt, ahogy viselkedik mindenhol, mindenkivel. Úgy volt, hogy októberben elutazunk ketten, egy hétre. De a szüleim nem akarják kifizetni/megengedni, mert hogyha bármi baj lenne, a barátnőm otthagyna a sz_rban, és ki tudja, hogy ott kiket szedne össze, meg mit csinálnék, ha egyszercsak eltűnne a telefonommal, kártyámmal, pénzemmel. Pedig ismerem, folyton együtt vagyunk és azért lopni nem szokott. Meg már kitapasztaltam mit lehet neki engedni, nem is tud már engem lehúzni, meg már meg is mondom neki, hogy úgy nem indulok vele sehová, ha nem hoz pénzt, vagy bankkártyát. Szóval én vele ezt megbeszéltem már régen.


Viszont a szüleim ugye problémáznak, a legjobb barátnőm meg azért, hogy ez milyen gáz és hogy akkor mondjam azt, hogy többen jönnek, vagy mondjam, hogy nem vele megyek. De nem szeretnék hazudni otthon, meg azért kicsit félek, nehogy tényleg legyen valami baj kint... Akkor meg kinek szólnék?! Anyáéknak, hogy amúgy hazudtam, de bajban vagyok?


2019. szept. 12. 21:32
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a szüleid annyi mindent tesznek érted és a témában is jót akarnak, nem érdemlik meg, hogy hazudj nekik.

Vagy legyél őszinte, vagy gondold át, hogy nincs - e igazuk?

2019. szept. 13. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
73%

Ne hazudj, a szuleidnek.

Meséld el, hogy mindent megbeszeltel a barátnőddel stbstb.


Egyébként hiába is szidjatok a barátnőjét,

Ha nem lop még ilyesmi, neki áll a világ.

Jó pár évtized van a hátam mögött, külföldön csak egyszer jártam, dolgoztam becsületesen és???


Tehát jól teszi..

2019. szept. 13. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%
Ne hazudj.Ha tényleg valami baj lesz úgyis ők kell kihúzzanak a kátyúból.Mond,hogy mindent megbeszéltél a barátnőddel,és tudsz vigyázni magadra.
2019. szept. 13. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 Coffelia ***** válasza:
100%

Engem is támogattak a szüleim nagyon sokáig. Egyke vagyok, megtehették, sőt, gyakran mondták, hogy egyáltalán nem akarják, hogy gürcölnöm kelljen. Ennek ellénre is megtanultam azt, amire szükség van, csak nem éhezés és rongyokban járás árán, amit nagyon köszönök nekik.

Viszont Kérdező, a szüleidtől függetlenül mondom, hogy ez a csaj olyan gáz, amilyenhez jobb lenne, ha semmi közöd nem lenne. Veszélyes és tisztességtelen játékokba minek belemenni? Teljesen fölöslegesen nehezíted vele az életed, a jópofa kalandok nem ilyenek. Én lepattintanám, és keresnék magamhoz való barátokat.

2019. szept. 14. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
100%
20 éves nagylány vagy már, Neked kell eldöntened.
2019. szept. 14. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

„20 éves”

Ez után nem tudtam értelmezni, hogy mit szeretnél mondani.


Szüleid adnak pénzt, amit arra költesz, amire akarsz, kivéve roasz dolgok. Ha szerintükbő egy rossz dolog, akkor nincs rá pénz! Tehát szerezned kell! Mehetsz diákmunkázni, legalább megtapasztalod a munkát 🙂

2019. szept. 14. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!