Követelhet tőlem pénzt az apám?
A helyzet az, hogy most költöztem el albérletbe otthonról, hogy elkezdjem felnőtt életemet élni. Teljesen önerőből, nulla szülői segítséggel, sőt, inkább hatalmas szülői ellenállás közepette.
A havi nettó keresetem 206 ezer forint. Ebből most 50.000 Ft albérleti díjat fogok fizetni plusz a rezsi 50%-át. Tehát könnyen kiszámítható, hogy nem fogok dúskálni a pénzben.
És most jön a lényeg! Annó gyerekkoromban a szüleim a lakásunkat a nevemre íratták, hogy miért, fogalmam sincs, gyerek voltam. Maguknak pedig holtig tartó haszonélvezeti jogot alapítottak rajta 50-50%-ban. Így éltünk több, mint 10 éve... én, amióta dolgozom, fizettem a rezsi rám eső részét, tehát harmadolódott a rezsi. Most, hogy elköltözöm otthonról, hogy önálló életet kezdjek élni, a szüleim ugye továbbra is otthon maradnak a lakásban, és feleződik a rezsi (ami ugye eddig harmadolódott).
Sajnos emiatt apám hatalmas nagy hisztit levágott, hogy hogy merek én elköltözni, merthogy ők így nem fognak tudni megélni, ha csak feleződik a rezsi! Anyukám sem örül neki, viszont vele alapvetően jó a kapcsolatom, apámmal pedig nem, sőt, nagyon-nagyon rossz. Hozzáteszem, 30 éves múltam már.
Na, most kanyarodnèk vissza a kérdés első feléhez: anyukám FOLYAMATOSAN azzal stresszel, amióta költözködöm, hogy "nehogy apád keresztbe tegyen valahogy", meg hogy "remélem, hogy apád nem fog keresztbe tenni", megkérdeztem, hogy mégis hogy??? Mire gondol?
És akkor hozta fel példának, hogy ha nem tud fizetni, vagy nem akar a lakásban maradni, akkor követelheti tőlem a haszonélvezeti jog megváltását!! Én ezen teljesen ki vagyok akadva, hiszen én nem tehetek róla, hogy a lakás az én nevemen van, és ők saját maguknak holtig tartó haszonélvezeti jogot alapítottak rá, gyerek voltam!! Ráadásul ők laknak benne, nem én, nekem bőven elég lesz a saját bérleti díjamat és a rezsimet kifizetem. Utána néztem, hogy ha ilyennel akarna nekem keresztbe tenni az apám, akkor 5-9 millió Ft közötti összeget kellene neki kifizetem (a lakás forgalmi erteketol függően), amit nem tudok!!
Tehet velem ilyet az apám, vagy anyám csak rèmisztget?
A haszonélvezeti jognak nincs értéke. Tehát nem mondhatja azt, hogy a lakás (csak írok példát) 10 millió, de ő neki jár öt millió. Valóban kivásárolhatod a haszonélvezeti jogát és akkor neki el kell költöznie, de ez az érték független a lakás értékétől. Apád lemondhat a jogáról 20 forintért is, de húsz millióért is :)
Nyugi, nem kötelezhet.
(én magam is tulajdonos vagyok, és fenyegettek, hogy adjam el a házat, és fizessem ki az illető "részét" egy általa szimpatikusnak vélt milliós összeggel. Kiröhögtem)
Hol néztél utána? Hol találtad ezt?
Haszonélvezeti jog nem adható, vehető, nem lehet megváltani. Úgy tudnak kicseszni vele, hogy nem fizetik a közüzemi díjakat.
Kicsit hosszú lett, de örülnék, ha valaki végig olvasná.
Nagyon félek, mert nagyon örülök, hogy végre lett annyi pènzem, hogy el tudjak menni albèrletbe. Rettegek, hogy ha apám beadja eme követelèsèt, és a bíróság rám ver x millió forintot, akkor fel kell adnom az alberletemet, és haza kell költöznöm :-(
Köszönöm a válaszokat!
Anyukám sem örül az elkoöltözèsemnek, mert kisnyugdíjas, nem veti fel a pènz őt sem, de megígérte nekem, hogyha apám nem ad bele többet a számlákba, akkor szól nekem, és nem veri adósságba a lakást. Ő benne megbízom, hogy odafigyel, és nem kerül végrehajtás alá a lakás.
2-es: egy pár helyen próbáltam utánanézni a Google-ben, pl. itt:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!