Ha van itt tanár végzettségű szülő, mit szólnátok, ha a gyereketek ezt tenné?
Bejelenti a 18 éves, 12. osztályba járó, érettségi előtt álló gyereked, hogy az egyik tanárával jár és összebútoroznak.
Tanárként és szülőként te mit tennél?
12-es, OMG, el vagy tájolva, ha azt gondolod, hogy ez arról szól, én mit akarok hallani.
A ti véleményeteket.
Csak épp nem gondoltam volna, hogy egy olyen szitu egy emberen kívül (10-es) a többieknek belefér.
Nem az első a világtörténelemben, főleg, ha fiatal, kezdő a tanár. Mondjuk, 24 éves. Alig van korban távolság, és félig-meddig még ő is az iskolapadban érzi magát.
Kiskorú veszélyeztetéséről nem lehet szó, ha betöltötted a 18. életévedet.
Viszont hivatali visszaélésről, alárendelt, függő viszonyban lévő diákkal szemben elkövetett bűncselekmény miatt elővehetik.
Várjátok ki az érettségit, és utána akár nyíltan, kézen fogva mehettek bárhová.
Egyik fél sem én vagyok.
Mondtam, hogy korkülönbség több mint 10 év, tehát nem 24 évesről van szó, hanem 30-hoz közeli.
És azt gondolom, ebben az esetben indifferens, ha 24 évesen elkezd egy szakmát, akkor nem lehet a fiatal korára fogni, ha annak a szakmának a szabályait megsérti.
17-18 éves korban már nem ritka, akkor már nem gyerek, hanem ifjú. A legtöbb lány 17-18 évesenmár javában éli a felnőtt életét. Ne álszenteskedjünk, mert ez 50 éve is így volt. Egyetemen, főiskolán meg főleg elég gyakran elő fordul.
Akkor van baj, ha a tanárbácsi nem szerelmes, hanem szédíti a lányokat, egyik kiránduláson titokban ezzel flörtöl, a másikon azzal.
Kérdező!
Mindig az élethelyzet minőségétől függ.
Ha bemutatkozik a szülőknek, áldását kéri,
ha nem másodikban kezdődik, hanem, mondjuk,
az érettségi évében, az is más.
Igen is, létezik ilyen szerelem.
“Csak épp nem gondoltam volna, hogy egy olyen szitu egy emberen kívül (10-es) a többieknek belefér.”
Igazad van, szomorú, hogy én az általam helyes nevelésben részesített gyermekem döntéseit tiszteletben tartanám...szégyellem is magam, hogy nem verném meg, mint a 10-es, mert szerinted és szerinte ezek szerint az a normális,
Röhelyes, hogy 15-17 éves néha nem is csak tinihisztivel, hanem komoly gondokkal kérdést kiíróknak az a válasz, hogy költözzenek el, meg menjenek dolgozni, mert olyankor, amikor nem kapnak enni, meg megverik őket, akkor elég felnőttek 16 évesen is.
De amikor jogilag is azok, akkor az a helyes ugyanazon névtelen nethuszárok helyett, hogy nem hagyjuk elköltözni és belepofázunk kivel akar élni, meg megverjük.
Ha normálisan nevelted a gyereked és bízik benned, akkor a “csúnya tanárbácsi” nem tudja kihasználni, meg érzelmileg manipulálni, mivel azt a gyerek elmondta volna. Ebből következően, ha úgy dönt, hogy összeköltöznek, akkor az az ő és a pasi közös (remélhetőleg felelős) döntése. Miért kéne nekem ebbe beleszólni? Mit érnék el vele, ha hisztiznék és tiltakoznék? Hogy megutál a gyerekem.... és elveszti a bizalmát bennem.
Pasi is nyilván szereti a lányt, ha kiteszi magát egy pletykás tanári kar utálatának és rosszallásának.
# 19 a röhejes az, hogy ezt a szót nem tudod helyesen leírni (vö. röhelyes).
kértem, hogy csak tanárok írjanak erre a kérdésre.
te az vagy? a helyesírásodból ítélve kétlem.
"Az biztos sem a lányom sem a tanár nem köszöni meg amit kapna."
10-es sehol nem írta, hogy megverné őket! Szerintem nem fizikai erőszakra gondolt, mert éppen a kizsákmányolástól, kihasználástól védené a lányát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!