Hogyan tudnék segíteni és mit tegyek?
Apám és anyám elváltak egymástól .
Most édesanyámmal testvéremmel és a mostohaapámmal élek.
Apám elhagyta az országot és mondta, hogy most nem tud fizetni gyerektartást.
Illetve az elején sokat beszéltünk de mostanában nem hív.
Valószínűleg az is lehet az oka, hogy nagy bajba sodort minket egy meggondolatlan döntése miatt.
Hollandiában élünk már három éve és mikor a szüleim elváltak apám kijelentkezett és valamiért anyát is az országból és azt mondta, hogy a Magyarországon él a régi lakcímen ám mivel én és a testvérem anyánk nevén vagyunk így mi is kiillettünk jelentve.
Ebből nagy balhé van és a anyám dühös apánkra ez miatt.
Mióta anya elmondta apának, hogy jól kicseszett a saját gyerekivel azóta nem igazán beszél velünk.
Sokszor foglalt a vonal meg hasonlok.
anyám nagyon csalódott apámban mivel ő mindig azt mondta. hogy a család így meg úgy meg mennyire fontos a gyerek erre most meg nem igazán hív meg mintha el akarna tűnni.
A mostohaapám pedig anyámra mérges amiért apám nem kküld pénzt.
Anyám nagyon szomorú és látszódik rajta, hogy nagy a nyomás rajta.
Kevés most a pénz ezért kellene apámnak most fizetnie, de ő nem fizet mivel azt mondja nem tud.
A öcsém csak 13 éves ezért még úgymond nem igazán fogta fel a helyzetet.
Nem tudom mit tudnék tenni?
Próbálok támaszt nyújtani anyámnak, de nem tudom mi mást tudnék tenni!
Első válaszoló köszönöm szépena válaszod!
Második válaszoló ez nem kamu történet, de ha nem vagy képes elhinni akkor ne hidd el.
Komoly válaszokat várok!
"Hollandiában élünk már három éve és mikor a szüleim elváltak apám kijelentkezett és valamiért anyát is az országból és azt mondta, hogy a Magyarországon él a régi lakcímen ám mivel én és a testvérem anyánk nevén vagyunk így mi is kiillettünk jelentve."
Csak szolok, ez nem lehetséges. 😙
Nem lehetséges mégis megtörtént.
Az édesanyám ez ügyben rendőrségre akár menni, de írtam ebből nagy balhé van.
A mostoha apám lakásán itt Hollandiában.
Ma reggel regisztráltunk újra az országba.
A hivatal azt mondta 50 napon belül kiderítik mi történt ki hibázott vagy ki hamisított.
Ha hamisítás történt akkor megyünk a rendőrségre.
Anyám főleg azért mert neki elveszett az a három év és így 3 év helyet ujra 6 évet kell várnia míg állampolgársagit leteheti.
Persze. Ma regisztráltatok újra. Aha. Nyilván nem egy hete váltak el a szüleid, ha már mostohaapad van és be is cuccoltatok hozzá. Halkan jegyezem meg, az iskolába se tudtál volna járni, ha nem vagy ide bejelentkezve és a mostohaapadhoz se tudtatok volna költözni.
Amúgy meg ha valóban itt élsz, és vagy már 15, akkor www.bezorgdekrant.nl Heti 6 nap, kb egy órás munka, 200euro/hó
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!