Ti elmondanátok a helyünkben, hogy van párotok vagy inkább titkolnátok továbbra is?

A testvéremnek volt egy több, mint tíz éves párkapcsolata, ami 1-1,5 éve végetért. Akkor ez sokakat megrázott a családban, mert ennyi idő után már családtagnak számított, mindenki ismerte, minden családi összejövetelen ott volt és szerintem kivétel nélkül állíthatom, hogy mind szerettük. A mai napig sokan emlegetik, hogy jajj az XY, milyen aranyos volt az XY, mennyire hiányzik, bárcsak az XY is itt lenne és így tovább... A tesóm éppen ezért agódott, hogy hogyan kellene tálalni a dolgot, de végül nekem elmondta, hogy már van egy új kapcsolata és sokat mesélt is az illetőről. Nem találkoztam még vele személyesen, de nekem szimpatikus, tök normális, tényleg nincsen vele semmi baj. Aztán végül valahogyan közösen sikerült ezt beadagolni a szüleinknek is, akik úgy ahogyan, de vették az adást és elfogadták, hogy ez van (apukám abszolút, anyukánk már annyira nem). Viszont megbeszéltük, hogy a többiek előtt erről még egy szót sem szólunk.

Na most közben én is megismerkedtem valakivel, aki történetesen egy nálam négy évvel idősebb arab fiú. Először a tesómnak mondtam el, majd az apukámnak és így ők már viszonylag korán tudtak róla, hogy találkozgatunk és alakul a dolog. Ők örültek neki, érdeklődtek stb., viszont mindketten azt tanácsolták, hogy még várjak vele, semmiképpen se mondjam el a többieknek.

Na most én értem ezt az egészet, nyilván én is ismerem a családomat és tudom, hogy mennyire konzervatíak, ítélkezőek stb., hiszen egész életünkben a kritikákat hallgattuk. A tesóm folyton kapta, hogy még miért nem házas, még miért nem szül gyereket, akkor a szakítása miatt is megszólták, hogy ennyi idősen már nem kell válogatni, miért ott dolgozik stb., stb., szóval számomra is egyértelmű, hogy nem örülnének az új párjának és akkor még finoman fogalmaztam. Én ennél sokkal többet kaptam, mert soha semmi nem volt jó, amit csináltam, miért abba a gimibe jártam, miért ezt tanulom az egyetemen, miért olyan hosszú a hajam, miért lila a cipőm, miért nincsen senkim stb., konkrétan mindenembe belekötöttek. Biztos vagyok benne, hogy az én barátomat sem tárt karokkal fogadnák. Szóval, abszolút értem, hogy miért nem célszerű elmondani. Viszont, kérdés, hogy ezt meddig kell még így játszani... Én már most abszurdnak érzem ezt a helyzetet és nem is egyszerű titokban tartani. Például mindig oda kell rá figyelni, hogy most ki van ott és ki hallja, amit mondok és akkor ki kell találni egy hihető kamu sztorit, véletlenül sem szabad megemlíteni a nevüket stb., ami tényleg nem könnyű és valahol nevetséges is. Én legszívesebben már most elmondanám, mert úgy vagyok vele, hogy ha kiakadnak, akkor fél év múlva is ugyanúgy kiakadnának és akkor teljesen felesleges titkolni, csak feleslegesen szendvedünk vele.