Tapasztaltatok csaladon beloli "irigyseget"? Kinek milyen tapasztalata van a rokonsagal?

Anyám és a bátyám... 15 éve elköltöztem otthonról 18 éves koromban külföldre. Szabályosan kivan borulva ha utazom. Mindig azt mondja, mert mi milyen gazdagok vagyunk és nekünk könnyű. ..Mert nekem egyszerű volt egy bőrönddel új életet kezdeni szülői segítség csalás barátok nélkül. ..hmmm

Pénzt is próbál kérni sokszor.

Nálunk a szülők és a testvérek is ilyenek. A többiek egy ideig kérdezgettek, míg rosszabbul ment, addig szerettek kéretlen tanácsokat osztogatni, meg gúnyosan okítani minket, hogy érezzük, ők a jobbak. Mióta azonban beindult a szekerünk, egyet sem kérdeznek és nem szólnak. :D

A közeli családtagok meg egyszerűen, ha épp úgy tartja kedvük, beszólogatnak. Elég hirtelen lettünk jól keresők, a párom karrierje gyorsan ível felfelé, így kb 3 év alatt gyorséttermi munkából jól menő vállalkozóvá nőtte ki magát. Persze ehhez munka mellett rengeteget tanult és tanul most is. Na meg heti 55-60 órákat dolgozik. De jól élünk, szerencsére bejöttek a számításaink. Viszont ezt a család nem nézi jó szemmel, főleg hogy nem ők segítettek ehhez hozzá, sőt ők mindig is vissza próbáltak húzni, hogy úgysem sikerül, túl sokat akarunk. Bebizonyítottuk, hogy nekünk nem túl sok.

Sajnos az irigység oda vezetett, hogy többen fúrkálódnak velünk, a testvéreink kerülnek minket, pedig erre sosem adtunk okot, sosem vágtunk fel a fent leírt dolgokkal. A szüleink még beszélnk velünk, de velük is érződik az egyre nagyobb távolság. Úgyhogy az anyagi jólbe való feltörésnek és az első generációs értelmiségi létnek is vannak komoly árnyoldalai, kell egy bizonyos érzéketlenség ahhoz, hogy ezt megtörés nélkül eltűrje az ember, ahogy a régi emberek elillannak mellőle.

egyszer nekem azt mondták, minden családnak megvan a maga hülyéje. Ez valószínű az irigyekre is igaz. Ez nálunk is van, nem is találkozunk, de csak megtalálnak így is, hogy láttak erre arra, milyen kocsi, hova utazunk, minek utazunk... nem lehet az ilyen emberekkel mit tenni, csak rájukhagyni.

amúgy a családban ez a kivétel, nem irigy semelyik ág.

Apám részéről mindenki. Ha szóba kerül a fizetés, én megmondom,hogy mennyit keresek-nincs titkolni valóm, és nem is elképzelhetetlenül magas összegekről van szó. A válasz: 'àh annyit biztos nem'.

Ha elmegyünk nyaralni, és feltöltök egy képet, màsnap kiposztoljàk,hogy ' bárcsak én is elmehetnék nyaralni' vagy: ' sajnos én még soha nem láttam a tengert' stb.

Állandóan kérdezgetik,hogy ez meg az mennyibe került, és bármilyen összeget mondok - még a 2000forintos ruhákra is-az a reakció,hogy Jézus úr isten,hogy lehet ennyi pénzt ruhára kiadni.

Mikor új bútorokat vettünk a fejunkhoz vágták,hogy nem adtuk nekik a regieket- hozzá tenném,hogy mi is pénzből élünk, eladtuk őket, de nem is jelezték,hogy neki jól jönne...

Igen. A nagynéném két évvel idősebb, mint én.

Nagyon féltékeny volt mindig is az édesanyámra, aki a nővére, valamint a saját édesanyjára, aki a nagymamám.

Ez felnőtt korunkban sem múlt el. Képes volt nem csak a családon belül, hanem a barátaimnak is aljas hazugságokat pletykálni rólam, amiket a gonosz fantáziájára alapított.

Sok kárt okozott. Míg édesanyám élt, valamennyire tudta fékezni, temperálni. Az lett a vége, hogy édesanyám halála után megszakítottam vele a kapcsolatot.