Meghalt dédnagymamám, de kicsit sem tudom sajnálni azok után amiket az állataival tett. Joggal van rám kiakadva a rokonság?

Kedves 16-os.Nem tudom miből gondolod hogy Pesten lakom panelban.

Ritka idióta ember vagy.

Vidéken lakom egy kis faluban,tapasztalatból írtam amit írtam,saját szememmel láttam,hallottam számos esetben hasonló dolgokat.Gondolod hogy a vidéki kisnyugdíjas felneveli a kiscicákat,kiskutyákat majd elviszi ivartalanítani?Persze...úgy beledobálja egy hordó vízbe mintha kavicsok lennének,vagy csak simán eltekeri a nyakukat..Természetesen elítélem ezeket a dolgokat,de ez itt természetes.0

"Egy 3000 fős községben élek, de itt nem csapkodjàk agyon az àllatokat, a lakossàg 80%-a igyekszik az ivartalanítàst megoldani. A mi cicànk is ivartalanítva van, pàrom is, én is ragaszkodtunk ehhez.

Mindezt csak azért írom le, nehogy azt higyje mindenki, hogy mi vidékiek barlanglakó szadistàk vagyunk." Ezt akartam írni...pedig Budapesten élek. Sok "vidéki" ismerősöm, rokonom van, ivartalanítanak. Nem értem miért hiszik egyesek, hogy vidék=Mordor.

51% Okés akkor te meg remélem nem használsz semmilyen mostani gyógyszert, gyógymódot, nem használsz autót sem és szerintem eljött az ideje, hogy a netedtől is "megválj", mert bezzegrégen az nem volt.

"a nő neve pedig kuss volt, a férje annyiszor mászta meg ahányszor akarta. Férjhez menni pedig muszáj volt, mert női munka nem volt"

Állatokkal kapcsolatos negativ élményeim nem voltak az idősebb rokonaimmal, de párkapcsolatról, családról megnyilvánultak már olyan módon, hogy a hajam égnek áll és a gyomrom forog. Undorodhatnék tőlük, de tudom, hogy ők ebbe a gondolkodásba nőttek fel, ez a természetes nekik. Ebből kiindulva bizony ma is teszünk vagy mondunk olyan dolgokat (és tuti biztos vagyok benne, hogy ez alól a kérdező sem kivétel), amik számunkra gépiesek, természetes "alap" dolgok, mert ez a szokás, de az utódaink majd szörnyülködve fognak gondolni ezekre. De az emberek túlnyomó része nem mérlegel. Alig pár százalék van, aki ebben-abban meghaladja a korszellemet. Ez van.

Én sem sajnàltam 1 pillanatig sem a dédimet, vele együtt éltem, 16 voltam mikor meghalt.

Ha olyan lett volna mit a tiéd, egyenesen gyűlöltem volna (nálunk szerencsére nincs tudomásom ilyenekről, de ahogy ismerem biztosan csinált ilyeneket -az én utolsó heteit élő szívbeteg németjuhászomat bszogatta folyton, szegény menni is alig tudott már, az előszobában volt neki leterítve egy pokróc és azon feküdt mindig, ez meg amikor olyanja volt gondolt egyet és a botjával meg a lábával próbálta kitaszigálni--).

Mondjuk nem tudok 1 olyan emberről sem aki sajnálta volna őt, nagyon utálatos személyisége volt.

Én nem foglalkoznék azzal, hogy mások mit gondolnak, nehogy màr ők akarják megmondani mit érezz!

Az érzéseidet nyilván nem tudod íly mértékben befolyásolni, és érthető, hogy nagyon megráztak téged a látottak, szerintem minden normális embert megrázna az ilyen.

Viszont sajnos a dédimamád korában ez még elfogadott volt. Ezért nem gondolta azt, hogy ez olyan nagy dolog, meg hogy a gyereknek ezt nem szabadna látni, hisz gondolom ő is úgy nőtt fel, hogy folyamatosak voltak az ilyen brutalitások az állatokkal, és ehhez szokott hozzá. Ezzel természetesen nem védem az állatokkal kegyetlenkedőket, mert én sem tűröm el az ilyesmit.

Ismerősöm dédimamája is ilyen volt amúgy. Idegesítette a kutyája, mert mindig ugatott, erre megfogta a vadászpuskát és szó nélkül lelőtte. Hála Istennek már szinte teljesen kihaltak az ilyen szokások, és az emberek normálisabban és emberségesebben viszonyulnak az állataikhoz.

Viszont ha dédimamád tényleg nagyon szeretett téged, akkor legalább ne hangoztasd, hogy egyáltalán nem sajnálod őt ezek miatt. Mondd el egyszerűen, hogy sajnálod, részvétedet nyilvánítod és ennyi. Onnantól senki sem foglalkozik már ezzel.