Meddig "normális" emiatt ilyen szinten haragudni?
A nővéremék kicsit több mint 1 évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedtek, a két 5 év alatti gyerekükkel, és a sógorommal a volánnál.
Hatalmas szerencséjük volt,a 4 éves unokaöcsém kiesett a gyerekülésből (de az autóból nem zuhant ki) lett egy kisebb vágás a fején,rajta kívül egyedül a sógorom szenvedett súlyosabb sérüléseket, de ő is maradandó sérülések nélkül teljesen felépült 1-2 hónap alatt.
Vizes volt az út, és megcsúszott az autójuk, fának majd oszlopnak ütköztek.
A történet szempontjából fontos,hogy a sógorom notórius gyorshajtó, anyukám pedig sokat veszekedett már vele emiatt, sőt be sem ült mellé.Több alkalommal is figyelmeztette,hogyha baja esik a családból bárkinek is a gyorshajtás miatt akkor ne kerüljön a szeme elé a sógorom
A baleset után anyukám egyikükkel sem beszélt, nem engedte,hogy ide jöjjenek, ha a gyerekekre kellett vigyázni akkor apukám vagy én hoztuk ide, de ha a nővéremék jöttek anyukám akkor is vagy veszekedett velük, vagy bement a szobába olvasni, és nem szólt hozzájuk.
Aztán mikor a rendőrség megállapította,hogy a gyerek ugyan be volt kötve, de nem rendeltetésszerűen használták az ülést,akkor állt szóba anyukám újra a nővéremmel, de csak vele.(mert azt hitte,hogy annyira sem voltak képesek,hogy becsatolják a gyereket az ülésbe)
Viszont a sógorommal azóta sem beszél, nagyon maximum ha valamit be kell neki szólni, azt megteszi, de semmi "jópofizás" egy pillanatig sem, még önfeledt hangulatban is figyel rá,hogy a sógorommal nincs "bratyizás".
Mint a nővéremtől megtudtam nem pusztán megcsúszott a sógorom, hanem egy autót előzött, és akkor csúszott meg.Viszont az az autós nem állt meg segíteni, így a rendőrség sem tud a létezéséről.
A rendőrség álláspontja szerint 80-100-as tempóval haladtak a baleset pillanatában (és 60 volt a legnagyobb megengedett sebesség)
A sógorom bátyja megmutatta az autóban lévő nyomkövető adatait nekem, és nagyjából tényleg annyival mentek amit a rendőrség megállapított, de a baleset előtt volt még egy egyenes út, ott a nyomkövető szerint 177-el is mentek.Úgyhogy ez a 100 körüli tempó is szerencse volt (mármint hogy csak annyival mentek).
Anyukám ezeket még a mai napig sem tudja, csak amit a rendőrség mondott.
Az autó totálkárosnak lett minősítve úgy kell elképzelni a balesetet, és nem egy régi autó volt.
Viszont így 1 év távlatából kezd zavaró lenni,hogy anyukám és a sógorom között ilyen ellentét van, jó lenne már ha megenyhülne valamennyire, mert nehéz így bármilyen családi programot is szervezni, a sógorom is egyre kevesebbszer jön ide, anyukám miatt.
Normális ennyi ideig haragudni?Nem várom,hogy puszipajtások legyenek, de legalább színleljék a család érdekében,hogy elviselik egymást.
Valaki azt írta, tanult a sofőr az esetből, mert ha ott a családja, akkor nem száguldozik. Kérdi, mit lehetne még elvárni tőle?
Mondjuk azt, hogy akkor se száguldozzon, amikor egyedül van? (Hiszen írta a kérdező, hogy a saját szemével látta, hogy száguldozik, amikor nincs mellette a család.)
Ha egyedül ül a kocsiban,és úgy száguldozik, akkor is veszélyezteti mások életét: máshol is ülnek kocsiban gyerekek, családok, vagy egyszerűen mások. Vagy ha csak ő hal meg, vagy bénul le, azzal nem árt a családjának? A gyerekeinek, akik apa nélkül nőnek fel?
(Lehet, hogy most sötét képet festettem, meg vészmadárkodok, de pont ez a család megtapasztalta, hogy beüthet a baj.)
Lehet, hogy anyukád később fog engedni, lehet, hogy nem.
A nővéred hogy áll ehhez a helyzethez, hogy az anyukája ignorálja a férjét? A gyerekek észreveszik?
A 18-20 reméljük majd akkor is megértő lesz, ha az ő kocsiját töri rommá egy ilyen ámokfutó, vagy egy ilyen miatt neki kell eltemetnie a családját, a gyerekeit.
Mert ez bárkinek borítékolva van, amíg ilyen elmebetegek 177km-el tolják a "férfiasságot" az utakon.
A Mama meg nem büntetni akarja, csak normális ember módjára hány tőle.
#20
Ne keverjük már össze azokat, akik 90-es táblánál mennek 100-zal (szerintem az átlag gyorshajtó kb ennyit szokott tenni) azzal, aki HATVANAS táblánál megy SZÁZHETVENNEL.
Ja, mostmár csak saját magát és idegeneket akar kinyírni, egyből egy arany ember ♥
Azt meg nem értem, írta valahol a kérdező, hogy az anyuka válást követel, vagy valami? Mindenki tiszteletben tartja, hogy a kérdező nővére ezzel van együtt, de ettől másnak még miért kéne jópofiznia vele?
Anyukám ugyan úgy foglalkozik a gyerekekkel, akkor is ha ott van a sógorom.
Magától nem kezdeményez beszélgetést vele, de pl. ő mindig lefőzi,kitölti a kávét, végigkérdez mindenkit,hogy mit kér bele, a sógoromnak annyit mond,hogy szolgáld ki magad.
Ez egy példa, általában így bánik vele, ha muszáj valamit hozzászólnia.
A gyerekek szerintem nem veszik észre,hogy harag van, illetve a sógoromtól hallottam már,hogy mondta a gyerekeknek,hogy a mama haragszik rá, azért nem hívják őt is oda ahová épp mentek.
A miértre a sógorom is azt válaszolta,hogy mert butaságot csinált amikor karamboloztak, de hogy majd megenyhül a mama.
A családdal történt baleset miatt jutott oda,hogy családdal nem száguldozik.
Nem tudom,hogy mi kell neki ahhoz,hogy ezt egyedül se tegye.
Ráadásul az ominózus esetnél amit említettem a buszról láttam, amint megelőzi az álló sort (nagy sebességgel), és az éppen pirosra váltó lámpán átslisszolt, a buszsofőr a "büdös köcsög" jelzőt használta rá.
Mindezt a baleset után pár hónappal.
A sógorommal az a baj,hogy van pénze, és gátlástalan, azt hiszi,hogy mindent megválthat pénzzel, nem érdeklik a normák, és a szabályok, ezt a neveltetést kapta az apja is ugyan ilyen.
Nem védeni akarom, én személy szerint azt érékelem,ahogy a mindennapokban a családjával bánik, soha nem láttam kiabálni a nővéremmel, ha összevesznek ő akkor is higgadt, nem büdös neki ha a gyereknek pelenkát kell cserélni, ha nincs otthon a nővérem főz,most,takarít.
Nekünk nem ilyen volt az apánk, és én ezt tisztelem benne, talán ezért tűnik úgy mintha védeni próbálnám.
Tisztában vagyok vele,hogy milyen ember, de van nála sok rosszabb is, és neki a sok rossz mellett vannak olyan tulajdonságai amiket el kell ismerni.
Ez persze nem mentesítheti az alól amit művel, pl. a gyorshajtással.
Anyukám régebben mindig mondta neki,hogy mi lesz a feleségeddel, és a gyerekeiddel nélküled?A sógorom keresi a pénzt, szoros a kapcsolata a gyerekekkel, a nővéremmel nagyjából 17 éves koruk óta együtt vannak töretlenül, és több mint 10 év elteltével is látszik,hogy töretlen a kapcsolatuk.
Viszont ha ez sem hat rá, mi mit tehetnénk?Szerintem már megértette,hogy anyukámnak mi a baja, 1 év semmibevétel után biztos,hogy alig várja a megbocsájtást.
Ő azt mondta,hogy fél évvel ezelőtt telefonon beszélt anyukámmal, de rárakta a telefont 5 perc után (mármint anyukám őrá), és nem mondta el egyikük sem,hogy mire jutottak, mit beszéltek.
Anyukád álláspontja teljesen jogos, de nem lehet levegőnek nézni egymást évekig.
Szerintem a sógornak kellene bocsánatot kérnie az anyósától meg mindenkitől és megkérni, hogy kapjon még egy esélyt, mert ha jogosan haragszanak rám, akkor nem megoldás, hogy nem járok oda többé...
#18, #20 vagyok
Félreértetek. Nem mondom, hogy szágoldozzon. Nyilván elítélem én is ahogy ezt írtam is. Én csak azt mondom, hogy az ilyen családon belüli "haragszom rád valamiért ami x éve történt és ezért nem beszélünk" dolgokat nem tudom megérteni. Az én családomban is volt ilyen. Megkeserítette az összes családi összejövetelt. Hosszú évekig. Aztán meghalt az a rokon aki próbálta összetartani a családot. Megtörtént a nagy kibékülés. Azóta meg mindenki azt sajnálja, hogy a nagymama úgy halt meg, hogy nem volt béke és hogy mennyi időt tölthettünk volna még együtt ha képesek vagyunk megbocsájtani valamit amin már nem tudunk változtatni. Én ha tehetem soha nem fogom hagyni még egyszer, hogy ilyen előforduljon a családban.
Nyilván nem a gyorshajtókat védem, de azt gondolom a kérdés lényege sem az, hogy mit tett, hanem az, hogy harag van a családban (legalábbis erre következtetek a "rokoni kapcsolatok" témából).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!