Vannak haszonleső rokonaitok? Mikor telt be nálatok a pohár? Hogy kezeltétek őket?

A bátyám az anyukám a nagymamám és apám húgai...

Anyukám örökölt egy Balatoni nyaralót a nagymamámtól, szerettük azt a helyet es tele volt emlékekkel a gyermekkori rajzainkkal fotókkal, a papám művészi festményeivel... és az apán anyukája kitalálta hogy felújíttatja a házat . Anyukám nem akarta, sem apám.. csak apám azért egyezett bele mert nem akart összeveszni az anyjával...

Kidobták a rajzokot es a fotókat a papám festményeit eladták megkérdezés nélkül... a nyaraló a haszonleső mamán izlése szerint lett kifestve felújítva s a mamámtól akit imádtam egy emlék sem maradt a nyaralóban.. majd kulcsot másoltattak titokban.. s a mamám kitalálta h ír egy listát hogy mikor mennek nyaralni es a maradék napokban mehetünk mi.. csak azzal nem volt tisztában hogy ez nem így megy a szüleim se kapnak szabit barmikor s persze dögmelegben otthon kellett maradnunk .. es ritkán tudtunk menni Balcsira de pont általában kifogtuk a rossz időt...

Sok volt a vita ebből .. egyszer megelégelték ezt a szüleim... ugy kezeljük a manámat hogy évente kb egyszer látogatjuk...az anyám egyszer sem..

Anyám apámat sokat csesztette h milyen keveset keres.. most meg hirtelen nagyon kedves vele... mert nár nagyon jól keres külföldön. Mikor apám otthon volt meg anyam nagyon utálta s sokat bantotta lelkileg... most meg hirtelen ujra szereti. . Apam is tisztaban van ezzel de sajna megis hagyja hogy kihasznalja anyam... pedig anyam sosem fog megvaltozni. .

Elmenten otthonrol es anyam multkor vissza sen köszönt az utcán .. utana par nap mulva meglátogadtam . Mosolyogva mentem oda hozza mert jo kedvem volt... majd lecseszett hogy mit mosolygok. Nem volt kivancsi ram.. azt se tudja hol lakom... es azzal jött h tudnék e neki segíteni önéletrajzot írni meg zenet tölteni a telojára mert a két pici fia (20,23) nem tudják megcsinalni... akiket nem küldött el otthonrol nem vert stb..

De persze a 21 eves lanyatol ker segitseget akit vert es bantott es au utcan nem ismer fel..

Ezekutan ugy döntöttem, negyed évente meglátogatom, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem .. de nem tartom az anyamnak es nem fog unokazni, es lehet hogy ha igy folytatja előbbutobb kizarom az eletembol mert csak boldogtalanná tesz... es nem segitek neki amig ilyen .

Es tudom hogy előbb utobb egyedul fog maradni... s 100% hogy majd tőlem fog segitseget kerni... de nem engedek neki mert tönkre tenne az eletemet..

Nincsenek baratai mert öket is veszitette mert csak akkor kereste őket ha kellet neki pénz vagy valami...

Rühellem az ilyen embereket .. ha rokonom ha nem próbálom távoltartani magam tőlük.. vagy ha nem lehet akkor egyszerűen nem engedek nekik..

Nagyapám volt ilyen, igaz ő elsősorban nem az anyagiakat nézte, inkább csicska kellett volna neki. Egy faluban laktunk velük ezért apum mindig ment neki segíteni, ha kellett, mert nem akarta, hogy az idős apja kapálja a kertet, ha nem muszáj. Ez eddig rendben is lenne, de nagyapám elég köcsög módon visszaélt ezzel. Bármi apróság volt mindig apámat ugrasztotta, aki meg lelkiismeretesen segített is neki (ellenben a másik gyerekével, aki magasról szart a fejére, de a pénze azért jó volt). Aztán apumnál tüdőrákot diagnosztizáltak, mondtuk nagyapámnak, aki kb. úgy reagált mintha megfázásról lenne szó, és ha segítség kellett továbbra is apumat hívta, aki ment is, amég bírt, de egy idő után már nagyon legyengült, értelemszerűen nem bírt fát vágni. Mikor ezt megmondta az apjának, hogy ne haragudj, de nem bírom felkapálni a kertet szó nélkül kinyomta a telefont és nem kereste többet, mert "csalódott benne", de azért tőlem elvárta volna, hogy járjak fel etetni az állatait meg takarítani. Ezzel már rég betelt nálam a pohár (ekkor 17 éves voltam), de még tudta fokozni.

Később ballagásomra apum kedvéért mégis meghívtam nagybátyámmal és a feleségével együtt. Természetesen az ünnepségre nem jöttek el, csak az ebédre, ahol kaptam tőlük 10 000 Ft-ot meg egy csokrot. Egész ebéd alatt hozzá sem szólt apumhoz meg hozzám sem, nem is volt hajlandó mellé ülni és utána továbbra sem kereste, mondván, hogy majd ha jobban lesz (apum), majd akkor meglátogatja. De nem lett jobban és élete utolsó 2 évében az apja le se szarta, hogy haldoklik a gyereke, mert inkább duzzogott. (Alkalomadtán azért még bepróbálkozott, hogy segítsünk neki, főzzünk rá, de elutasítottuk.) Apum temetése napján a szertartás előtt még nagyban kerti buliztak a másik fiával és annak családjával, de azért a temetésen fel volt háborodva, hogy nem úgy van, ahogy ő akarja meg semmiről nem tud. A halotti toron majdnem verekedés lett miatta, mert még magát sajnáltatta, hogy neki milyen nehéz boldogulni, mert senki nem segítünk, meg bezzeg most van pénzünk ennyi kajára, de neki nem szoktunk adni. (Nem mi csináltuk az ételt, hanem a család barátai, mert nekünk ezer más dolgunk volt, mint főzőcskézni. Pláne rá a hétköznapokban, mikor lejönni sem hajlandó meg magasról szarik rá, hogy meg tudjuk e venni egyáltalán a tankönyveket, de azért enni azt adjunk neki. Mikor szó szerint meg is halhatunk felőle, az sem érdekli.) Mikor megtudta, hogy minket ilyen apróságokkal, meg volt aki pénzzel is támogatott még jobban felháborodott, hogy akkor igazán adhatnánk neki is, mert ezek szerint van miből. Utána nem beszéltünk, nem is látogattuk egymást.

De ha ez még mindig nem lenne elég, egy év múlva kopogtat nálunk nagybátyám felesége és a lánya. Azt hittük, hogy nagyapám meghalt vagy valami ilyesmi miatt jöttek, mire kinyögték, hogy "jajj, nincs semmi baj, csak a lánya most végzett a sulival és szeretettel meghívnak minket a házuk udvarán tartandó ballagási ebédre". (Nagyapám házára értette, mert ott laktak. Megjegyzem, hogy mikor nekünk kellett albérletbe menni, mert szét kellett verni a házunkat meg sem fordult a fejében, hogy hozzá mehessünk vagy legalább a szekrényt, ágyat ilyesmiket átvihessük hozzá, hogy ne kelljen kidobni meg fizetni a tárolásáért.) Anyám megkérdezte, hogy minek hívnak meg minket, mikor nem is beszéltünk már több, mint egy éve, mire azt mondta a nő, hogy mivel ők is ott voltak az enyémen ezt illik viszonozni. (Magyarán kéne vissza az a 10 000 Ft.) Meg ha meghívnak magukhoz akkor mindig ott szokott kiderülni, hogy "ha már itt vagytok...". Mikor felmentem meghívni a ballagásomra őket akkor nagyapám először meg sem ismert, majd mikor rájött, hogy ki vagyok kinyögte, hogy ha már itt vagyok porolgassak már le meg mosogassak el meg az udvart is ki kéne gyomlálni. (Persze egyikre sem került sor.) Anyum megköszönte a meghívást, mondta hogy aznap sajnos pont nem érünk rá és mikor elmentek azzal a lendülettel dobta is a kukába a meghívót. Azóta sem beszéltünk egymással és természetesen még ők vannak megsértve, nagyapám meg azóta is siránkozik, hogy mi nem segítjük őt.

Amúgy ez azért akkora pofátlanság, mert nagyapámnak több nyugdíja volt, mint apum fizetése és semmi baja nem volt azon kívül, hogy ivott és amiatt összetörte magát. Az orvos is azt mondta, hogy nagyon jól tartja magát korához képest (tudom, mert nekünk kellett fuvarozni dokihoz, gyógymasszázsra meg ilyenekre) és miután apum nem segített neki megcsinált mindent magának. Ha tényleg olyan állapotban lett volna, akkor még el is gondolkozok, hogy feljárjak segíteni neki (eleinte így is volt), de csak játszotta az agyát. Felhívta magához anyámat, mert nem bírt egyedül felkelni a lépcsőről, segítse fel. Anya azt hitte, hogy megsérült, de persze semmi baja nem volt. Akkor mondta neki, hogy ha tényleg ilyen rosszul van, hogy nem bír egyedül felkelni akkor hívja a mentőket. Egyből felpattant és beviharzott a konyhába. És ilyen apróságok miatt akart minket csicskáztatni, mikor ezer más bajunk is volt. Ő meg arra nem volt képes, hogy ha alapból megy a gyógyszertárba akkor váltsa már ki a gyógyszerem, mert mire mi hazaérünk már zárva lesz.

Nekem biztos lesznek.Még nem tudom,mert még nem vagyok elég gazdag hozzá,hogy ki akarjanak használni,de biztos,hogy van ilyen a családtagom.

De megfogadtam,hogy biztos hogy őket nem fogom támogatni hosszútávon.