A falra mászok a sógornőmtől! Mit tehetnék?
Nagyon ki vagyok már akadva a sógornőmre, nem tudom, mit csináljak, anya szerint ne foglalkozzak vele, de én már néha nem tudom türtőztetni magam. Nagyon ellenséges az egész családdal szemben, utál minket nagyon. Jó, nem kell szeretni, nyilván jár egy család mindkét féllel, amit nem lehet megválasztani, de azért az alapvető tiszteletet meg kellene adni mindenkinek, és amennyire lehet, elrejteni az ellenszenvet, ha az a másik fél semmi rosszat nem tett. Csak pár példát akarok írni, hogy szemléltessem, miről van szó:
1. Soha nem beszél hozzánk, nem néz a szemünkbe. Amikor a gyerekeket elhozzák, hogy itt aludjanak vagy nyaralni jönnek, akkor pl. azokat a mondanivalókat, amiket nekünk szán, nem nekünk, hanem a gyereknek mondja. Tudom, ez nem hangzik hű de nagy dolognak, pedig higgyétek el, egy idő nagyon zavaró. Olyasmire gondolok, hogy pl. a gyerekhez odament, mikor beteg volt, és mi vigyáztunk rá, hogy kisfiam, majd mérd meg a lázadat, meg tudod, abból az ételből nem ehetsz, stb. Ezeket nyilván azzal kéne megbeszélni, aki vigyáz rá, de totál hülyének néz minket, nem is szívesen hagyja őket itt, csak tesóm miatt. Amikor egész kicsik voltak a gyerekek, akkor is nekik mondta ezeket. Már most egy 3éves gyerek, hol fog fel ilyet? Azért csinálja, hogy ne kelljen nekünk mondani, de azért halljuk, hogy majd mérjük meg a lázát.
2. Volt arra is példa, hogy mikor nyaraltak, minden este eljött beadni nekik a vitaminokat (nem laknak messze), mert mi nem adhatjuk be, mert előtte biztos nem mossuk meg alaposan a kezünket.
3. Volt oylan eset is, hogy anya küldött nekik süteményt meg pörköltöt, amit főzött, és tesómtól tudtuk meg nagy sokára, hogy nem ehettek belőle a gyerekek, kidobta ételestől a kukába. Ha a gyerekek megesznek olyasmit, amit ő nem helyesel, akkor sem nekünk mondja, hogy miért adtunk neki olyat nem szabad, ne adjunk már neki, ezért vagy azért, hanem a gyerekkel ordibál, hogy miért ette meg. Pedig ha megmondaná, nem adnánk, tiszteletben tartanánk.
4. Egyszer nagyon összevesztek tesómmal, mert már ő is sokallta ezt, és sógornőm úgy megsértődött, hogy el akart menni a gyerekekkel, akkor anya lement, hogy a lelkére beszéljen. Akkor lehülyézte anyámat, hogy miatta van az egész, mert hogy uszítja tesómat ellene, ami nem is igaz.
5. Engem totál hülyének néz, pedig okosabb vagyok nála, ami tényleg így van, nem nagyképűségből mondom, nem akarok felvágni, de diplomám is van, jobb munkahelyem is, de mivel ugye fiatalabb vagyok nála (25 vagyok, ő 36), csak csitri vagyok nem értek semmit, ne okoskodjak, mindenre ez a válasza. A gyerekeket nem vihetem el sehova, mert szerinte nem tudok megfelelően vigyázni rájuk. Hozzátenném, akárhányszor velem voltak, sosem lett bajuk, mikor az ő anyja vigyázott rájuk a kicsi egyszer kiesett fejjel a babakocsiból, a nagy meg eltörte a csuklóját, ők mégis vihetik akárhova őket.
Na, nagyjából ennyi, de sok minden van még, nem tudom, mi az ellenszenv oka, első perctől fogva így van, pedig tényleg soha nem szóltunk egy rossz szót sem a békesség érdekében. Nem kell szeretni, mindig azt mondom, de ahogy viszonyul hozzánk, meg a gyerekeket is tiltani próbálja, nem tudom, hova tenni, és már nagyon elegem van. És ha beolvaosk neki, akkor csak azt érem el, hogy még jobban tiltani fogja a gyerekeket. Mit lehet tenni ilyen helyzetben?
Próbáltam többször is beszélgetni vele, de nem lehet. Ha nem a szája íze szerint beszélek, felpattan és elrohan. Soha nem néz a szemembe, se nekem, se anyáéknak, nem lehet vele értelmesen kommunikálni.
Kérdező, nem tűnt fel, hogy kommentre válaszoltam?:-)
Az 5 pontból, amit leírtál, egyetlenegy vonatkozik rád, a kettőtök viszonyára. Az összes többi a szüleidet érinti, azt nekik kell intézni. Békét meg nem úgy szerez az ember, hogy jól beolvas a másiknak.
Jó viszony ide vagy oda, a helyedben nem erőltetném ezt a kapcsolatot. A sógornőd nem akarja rendezni, a jó viszonyhoz viszont mindkét fél kell.
Nem kell ennyire hímes tojásként bánni vele, és azt se felejtsd el, hogy neki is szüksége lehet arra, hogy ti szívesen vigyázzatok a gyerekekre. Hosszú ám egy nyári szünet, nagy segítség, ha egy hétre bevállalja valaki a gyereket. Egy munkahelyen sincs annyi szabadság. Az is hatalmas segítség, ha a beteg kicsire vigyáz valaki, mert a munkahelyek azt se díjazzák, ha az anya állandóan táppénzre megy.
Indulj ki abból, hogy bizonyos itt ti tesztek nagy szívességet neki azzal, hogy a gyerekkel ennyit foglalkoztok, és nem fordítva! Hidd el, hogy neki sokkal inkább érdekében áll ezt fenntartani.
Legközelebb ha vinné a gyereket, meg kell mondani, hogy ne haragudj, de így nem vállalom. Sértő, ahogy viselkedsz, lehet ám nekünk is mondani, ha akarsz valamit, ha meg ennyire alkalmatlannak tartasz a feladatra, akkor inkább nem szeretnék rá vigyázni. Amíg ezt nem tudjuk megbeszélni és rendezni egymás között, mi felnőttek, addig ne a gyerek igya a levét. Szia.
Nem kell parázni, jön a nyári szünet, legkésőbb akkor fogja majd kaparni az ajtót, hogy te vagy a nagymama vállalja egy kicsit. Akkor nem szabad engedni a fentiekből. Vagyis ha lehet vele beszélgetni, és rendezitek, akkor nagyon szívesen, ha úgy tesz, mintha mi se történt volna, vagy még ő tesz szívességet, hogy odaviszi a gyereket, akkor bocs, de így nem, és újra elmondod, hogy miért nem.
Hidd el, hogy kénytelen lesz engedni.
Egy segítőkész "ingyen bébiszitter" kincset ér, és megszokta, hogy rátok lehet számítani. (A viselkedése alapján azt mondom, hogy ő is igen csak rá van szorulva, hogy akkor is odavigye őket megőrzésre, ha nem szívesen teszi, de más megoldás nincs.)
Lehet, hogy egy kis ideig kevesebbet lesznek ott a gyerekek, de ha tudtok német mondani, akkor rendeződik minden.
Az ilyen után, hogy kidobja az ételt, én egyenesen megmondanám, hogy ha nem kell, inkább ne fogadja el. De hogy elfogadja, utána meg kidobja, az rosszul esik. Ti jó szándékkal, szeretettel készítettétek. De innentől nem küldtök semmit, inkább kiadod otthon te a kutyának.
Kedves kérdező! A sógornődet nem bántalmazták? Mert nekem ez jön le. Nem a tesódra gondolok, gyerekkorában esetleg. Az hogy nem néz a szemetekbe, nem beszél veletek, arra is utalhat hogy fél tőletek (ha bántották erre nem is kell okot adnotok)
Az agressziója is fakadhat félelemből, a gyerekek ilyen túlféltése is. Tudom mert én is ilyen voltam\vagyok. De nekem nincs családom, nem is lesz soha mert pontosan tudom hogy sohasem tudnék normálisan beilleszkedni, normálisan gyereket nevelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!