Van itt olyan, aki nem szimpatizál a férje/felesége szüleivel, testvéreivel?

Az anyósomról és a sógornőmről van szó.

Az anyósom természete nagyban különbözik az enyémtől. Ő egy harsány, akaratos, nagyhangú, színpadias mártír. Állandóan pörög, kapkod, amiből gyakran adódik kalamajka, pedig ő ’csak jót akart’. Szerencsére a férjem jól tudja ezeket kezelni, szóval ez még hagyján. A sógornőmmel viszont komoly problémák vannak. Extrémen zűrös a családi élete, ő pedig meglehetősen életképtelen. Diplomás nő, de nincs meg a józan paraszti esze, teljesen hétköznapi dolgokat kell a szájába rágni. Minden problémájáról tudunk, ami lelkileg nagyon megterhelő. Sok dologban segített neki a férjem (pl. álláskeresés), még több dologban adott neki jó tanácsokat (nem kéretlenül, a sógornőm kérésére), amiket nem fogadott meg, és még nagyobb baj kerekedett, amivel persze megint megtalált minket. Ördögi kör.

A lényeg, hogy rossz érzés nekem, hogy nem tudok szimpatizálni velük és nem tudom, hogy mit tehetnék azért, hogy ez megváltozzon. Ők nem fognak megváltozni, ezzel tisztában vagyok. Kb. hetente szoktuk velük találkozni, mindig úgy megyek oda, hogy normálisan állok hozzá, érdeklődő vagyok, de sajnos rendre azt tapasztalom, hogy a sógornőmből folyik a panaszáradat és fröcsög belőle a rosszindulat a világ felé, mert ő természetesen semmiről sem tehet, mindig másvalaki/másvalami miatt áll rosszul a szénája. Nemigen kérdezi meg, hogy velünk mi a helyzet, hogy vagyunk. Így elég nehéz.

Aki hasonló szituban van, hogyan lépett ezen túl?

Köszönöm szépen.