Van itt olyan, aki nem szimpatizál a férje/felesége szüleivel, testvéreivel?

Nem kedvelem ezt a szót, de sajnos találó: valószínűleg energiavámpírokkal állsz szemben.

Az a probléma, amit írtál, hogy titeket terhelnek a problémáikkal, így akaratlanul is éled az ő életüket is, holott nem te hozod meg az esetleges rossz döntéseiket.

Mivel a férjed rokonai, csak ő tud a kapcsolaton lazítani. Ülj le vele, és beszéljétek meg, hogy a rokonok felnőtt emberek, és el tudják magukat látni a segítsége nélkül is, és, hogy az ő problémáik megoldásával terhelitek az életeket, ti nem juttok előre.

Fokozatosan kell őket leépíteni "nem, most nem megyünk, nincs időnk", "bocs, de ezt most intézd el te, mert nekünk nincs időnk", és TARTANI magatokat ahhoz, hogy tényleg nem is teljesítitek nekik az adott dolgot. Csak így megy, következetességgel, főleg, ha ők, ahogy írod, akaratos típusok.

#2-esnek vhol igaza van. Az ilyen emberek abbol meritenek erot, h mas ember rajuk pazarolja az idejet. Vhogy el kell hatarolnod magad toluk. A sogornod felnott ember, ugyh nem kell foglalkozni vele es nem kell segiteni sem neki, plane ha meg sem fogadja a jo tanacsokat. Probald meg ritkitani a talalkozasokat vele.

En mondjuk jol kijovok a parom csaladjaval, csak az zavar - es nyugodtan megkovezhet ezert a sok liberalis - h a huga leszbikus es ezt a nezete probalja masra is raeroltetni. Nem az zavar onmagaban, h leszbikus, hanem az, h ezt ugy probalja feltunteni, h ez a helyes eletforma. Holott a szexualitas mindenkinek a maganugye. Ez foleg azota zavar, amiota gyerekeink vannak, ugyanis nem szeretnem, ha a gyerekeim ezt latnak helyesnek. De mi szerencsere nem sokat talalkozunk a lannyal, es egyebkent megprobalok mindig jopofizni, ha latjuk egymast.

Ha a férjed is látja mi a szitu, nyugodtan beszéld meg vele, hogy nem szeretnéd, hogy minden hétvégén ezt hallgasd, mert megvan a ti saját életetek, a saját problémáitokkal, nem szeretnéd ennyire felvállalni más FELNŐTT emberek gondját.

Igaza van az egyik előttem írónak, h szépen,lassan le kell építeni, mert ettől te is feszült leszel, nehogy aztán ez meg a ti kapcsolatotokban csúcsosodjon ki. Kár lenne, mert az ilyen emberek miatt nem éri meg.

"Aki hasonló szituban van, hogyan lépett ezen túl? "

Sehogy. Férjem konkrétan annyira utálja a nővéremet, hogy meg tudná folytani (pedig nem egy agresszív ember). Nem is találkoznak (én is csak kb évi 3 alkalommal).

Én a sógornőmet nem szeretem, férjem sincs jóban a húgával. Anyósomnál találkozunk kb évi 4-5 alkalommal, akkor elviseljük egymást, de nem beszélgetünk. Ennyi.

NEm kell ezért senkinek rosszul éreznie magát. A barátaidat meg tudod válogatni, a családodat nem. Pont ezért nem kötelező mindenkit szeretni.

Hidd el, nem minden család egy rózsaszín léggömb, ahol minden vidámság és boldogság és szeretet....

"Kb. hetente szoktuk velük találkozni, mindig úgy megyek oda"

Minek mész egy ilyen emberhez? Tartsd magadtól távol a negatív embereket, mert megkeserítenek téged is...

Nekem úgy volt, hogy nagyjából a kapcsolat elején felmértem, hogy a feleségemnek a saját családjából a legfontosabb az édesanyja és a nővére, a többiek közepesen vagy kevésbé érdekesek/fontosak számára.

Mindent megteszek, hogy ezzel a két emberrel jóba legyek, pedig különösebben egyiküket sem kedvelem. Mindig próbálok udvarias lenni, sohasem sértődöm meg (bár néha kifejezetten nehezemre esik), születésnapon, névnapon felhívom őket, stb.

Szerencsére nayósom imád engem, a nővére meg szerintem valamennyire kedvel. Ez a rendszer nekem eléggé jól bevált. A többi családtaggal nem nagyon törődöm.

Szerintem érdemes megtenni ezt az erőfeszítést, mert 1. a feleségemnek fontos, 2. én is elvárom a feleségemtől, hogy vágjon jó pofát az én családtagjaimhoz és a családi programokon pedig vegyen részt.

Azért is fontos szerintem fenntartani a jó kapcsolatot a családdal, mert a mai világban csakis a családtagjaidra számíthatsz biztosan, legalábbis én ezt tapasztaltam.

Sok sikert!

Férjem szülei elég furcsák. Az apja első pillanattól nem volt szimpatikus. Egyrészt a férjem által elmesélt gyerekkori sztorik miatt (durva érzelmi elhanyagolás), másrészt egy önző alkoholista. Nem találkoztunk úgy, hogy ne lett volna piaszaga és ne aludt volna be az italtól.

De semleges viszonyban elvoltunk.

Anyós nagyon értelmesnek tűnt, őt kedveltem eleinte. Néhány év múlva megszületett a gyerekünk, amíg csecsemő volt, elég gyakran átjött hozzánk. Csecsemő alatt azt a kort értem, amíg gyakorlatilag háton fekszik és néz, nem igazán mozog. Ringatta, énekelt neki.

Ahogy elindult a mozgásfejlődése, anyós is elmaradozott, de már a mászásnál.

Már a gyerek előtt is voltak olyan szituk, amiket nem tudtam hova tenni.

Apóst ugye említettem, hogy önző, emellé anyagilag is hihetetlenül szarrágó. Pl. az unokájukat (férjem nagyobbik gyereke) úgy vitte haza egy 10 km-es kitérővel, hogy elkérte tőle a benzinpénzt. Nem, nem állnak rosszul anyagilag, sőt.

Aztán lassacskán minden családi összejövetel után valami apróságon hihetetlenül felhúzták magukat, ordibálás, telefonon visítás, sértődés.

Egyik korai példa: államvizsgáztam, akkoriban az én lakásomban laktunk a férjemmel. Kitalálták, hogy meglátogatnak szombaton. Azon a szombaton, amikor reggel 9-től délután 5-ig államvizsgám és diplomavédésem volt, előtte meg hetekig alig aludtam, tanultam, szétidegeltem magam.

Mondtam a férjemnek, hogy mosott kaka leszek estére, bármikor máskor jöjjenek, de ne aznap, estére én már csak alvásra fogok vágyni. Ő konfliktuskerülő, így mire hazaértem, anyósék ott álltak az ajtóban.

Életemben szellemileg olyan fáradt még nem voltam, plusz a hetek óta halmozódó alváshiány. A vacsora alatt sokszor magam elé bambultam, nyitott szemmel aludtam, leállt a rendszer. Ők hárman elbeszélgettek, én néha bekapcsolódtam, de leginkább üveges szemmel néztem ki a fejemből.

Másnap a férjemet felhívta az anyja és sértődött ordítással közölte, hogy micsoda egy bunkó vagyok, nem voltunk rendes házigazdák, én végig el voltam bambulva. Ő is diplomás, tudja milyen egy államvizsga, kértem, hogy ne aznap... no mindegy.

Pár évvel később egy karácsonyi vacsora 15 főre (testvére családja, apósék, szenilis dédi, stb.). Mire végeztünk a készülődéssel és közben a gyereket is gardíroztuk, ismét elfáradtunk. Estére a gyerek (másfél éves volt akkor) nyűgös volt, rég belecsúsztunk már az alvásidejébe, így főleg az ölemben volt.

Akkor ismét ugyanaz másnap, sőt, azzal megspékelve, hogy én állítólag sírtam(??), mert a dédi azt mondta. Minden tiszteltem az időseké, de a dédi 90 felett van és full demens. (Olyannyira, hogy az akkor másfél éves gyereket meggratulálta, hogy milyen szép két hetes csecsemő...)

Aztán sok-sok hasonló sztori után az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor egyszer mentünk volna hozzájuk, de délelőtt sikerült romlott tejterméket ennem. Emiatt nem mertem nagyon elhagyni a mosdót. Férjem szólt, hogy a gyerekkel ketten mennek, mert nem vagyok szállítható állapotban.

Itt közölte anyós, hogy ő (a fia) és a gyerek ki vannak tagadva, ne menjenek, neki nincs többé se fia, se unokája.

Logikát ne keressetek benne, elvileg rám kellett volna haragudni, ehelyett kitagadta a fiát és az unokáját (aki még mindig nem volt két éves se, tehát esélye se volt bárkit megbántani).

Ennél a pontnál mondtam azt, hogy vége, én kiszálltam a játszmából. A gyerekemmel nem szórakozik senki, nem fogom kitenni egy agyalágyult nagymamának, aki egyszer kitagadja, egyszer szereti - aztán ezt magyarázd el egy bölcsődés-ovis korú gyereknek.

Férjem csinál, amit akar, ő felnőtt ember, de én és a gyerek kiszálltunk. Mivel sokáig nem keresték, csak akkor, ha segítség kellett volna (kapcsolatrendszere), ő is úgy döntött, hogy veszett fejsze nyele. Azóta nem keressük őket, ők se minket.

A testvérével tartjuk a kapcsolatot, velük nincs gondom. Nagyon eltérő személyiségek, de ettől még kölcsönösen tiszteljük egymást és nincs ez a hülye játszma sem.