Komolyan gratuláljak?

Már jó 2 éve, hogy összevesztem(?) a nővéremmel. Igazából ma sem tudom, hogy mi történt, felhívott engem őrjöngve, hogy soha többet nem akar velem beszélni, mert... és itt mondott dolgokat, amiket kifogásolt. Próbáltam higgadtan elmondani neki, hogy mit miért mondtam, vagy tettem, de jóformán oda sem figyelt, újra elkezdte mondani, hogy de hát én ilyen-olyan vagyok. Akkor megint kezdtem mondani, hogy igen, ezt csináltam, de erre az volt az okom... és itt rámvágta a telefont. Aztán cifra sztorikat terjeszt rólam azóta is, bele sem megyek. És hogy végképp szép legyen a történet, nem kevés pénzzel tartozik, amit azóta nagy elegánsan nem említ, mert ugye ha az ember haragszik valakire, akkor nem kell visszaadni neki a kölcsönkért összeget...

Na ezt a részét hagyjuk is, nem tudom mi baja van és így két év után már nem is érdekel. Csakhogy most új dologgal őrjöngi tele a családunkat: időközben a nagylánya anyuka lett. Velem azóta egyikük sem kereste a kapcsolatot, külföldön élek, nem láttam őket két éve. Anyukánktól persze tudtam róla, de ők sem a terhességről nem értesítettek, sem klasszikus "megérkeztem!" lapot nem küldtek. Ennek megfelelően én nem is reagáltam semmit, mégis én vagyok -már megint- a szemétláda, mert mi az, hogy nem gratulálok, az a csöppség nem tehet semmiről.

Először csak nevettem, mondom nem igaz, hogy kettő évnyi távollétemben is tud kritizálnivalót találni, hihetelen. De a család többi része is osztozik a sértettségében, mert jaj, a kisgyerek így meg úgy. Én holtbiztosan nem fogok gratulálni, amíg egy nyomorult lapot nem küldenek nekem arról, hogy van kinek... de csak úgy kíváncsiságból: tényleg nekem kellene lépnem? Mindezek után?