A sógornőmmel való kapcsolat megromlott, most meg egy ilyen kéréssel hívtak fel. Ezek után mit tegyek? Vagy mit gondoltok erről az egészről?

"Egy 4 hónapos terhességet szakítottak meg, valszeg nem is látták a magzatot, csak ultrahangon, azért ekkora kötődés nem alakul ki, hogy 7 hónap alatt ne tudnák túltenni magukat a történteken."

Ezzel azért nem értek egyet. Ez egy nagy trauma az anyukának, akárki akármit mondd is.

A többi részben viszont igazatok van. Elég önző dolog ilyet kérni. Ha ezek után nem tudnak ránézni más csöppségére, akkor az lenne a helyes, ha ők maradnak otthon, vagy más időpontban látogatják meg a szüleidet.

Szerintem is nagyon is elképzelhető, hogy még mindig nagyon fájdalmas nekik a veszteség, különösen, hogy hasonló korú gyereketek van.

DE! Ahhoz tényleg nem volt joguk, hogy megszabják, ki legyen / ne legyen ott a családi ünnepen.

Legfeljebb az anyukátoktól és tőletek kellett volna elnézést kérniük, ha úgy döntöttek volna, számikra ez olyan fájdalmas, hogy inkább ŐK nem mennek (vagy más napon mennek, mint ti vagy ők meghívnak magukhoz titeket, és akkor kérhetik, hogy még ne vigyétek el a gyereket, és akkor eldönthetitek, hogy akkor így eleget tesztek-e a meghívásnak vagy sem)

Szóval szerintem ne érezd emiatt rosszul magad, rossz volt a megközelítésük, de lehet, hogy még tényleg szükségük van egy időre, gondolom, nem rosszindulatból vagy arroganciából vetették fel (bár a kérés stílusát te tudod megítélni)

Én írtam, hogy egy négyhónapos magzat elveszítését bő fél év alatt normál esetben fel kell tudni dolgozni annyira, hogy ilyen kérés a báty és a sógornő részéről fel sem merül.

Volt spontán vetélésem, amit művileg kellett befejezni, de ettől nem gubóztam be, és nem kerültem a gyerekes barátaimat, családtagjaimat, pedig nekem is fájt, ami történt. Hála istennek, a 3 gyermekem, akiket meg tudtam szülni, él és egészséges.

Írtam az ismerősömről, aki 5 éves korában veszítette el a kisfiát. Azt valódi tragédiának érzem, viszont vele tartottuk a kapcsolatot úgy, hogy többször találkoztunk többen, mi az egészséges, ő a beteg gyermekével. A kicsi halála után sem jutott soha eszébe, hogy nem akarja látni a mi gyerekeinket.

Ez egy túldramatizált, beteges reakció, amit a kérdező bátyja és sógornője produkál, amit szakembernek kéne kezelni.

Én írtam, hogy nem mindenki tudja ennyi idő alatt feldolgozni. Nekem is volt spontán vetélésem, de csak 8 hetesen. Elfogadtam, hogy ennek így kellett alakulnia, hamar túltettem magam rajta, és azóta már a másodikat várom. De ha olvasgatsz egy kicsit a missed ab kategóriában, rájössz, hogy nem mindenki egyforma, van aki ezt sokkal nehezebben éli meg. Nem tudjuk, hogy mióta várnak már a picire, és egy 16 hetes baba azért már teljesen másképp néz ki, mint egy kb. 1 cm-es embrió.

Gondolom mindenki itt mindenki rendszeresen járt ultrahangra, és látott már 16 hetes bébit.

Szóval igen, el tudom képzelni, hogy ettől anyuka teljesen befordult.

Persze ez nem ok az ilyen viselkedésre, nincs joga senkitől ilyet kérni.

A kérdező helyében én nyelnék egy nagyot, felhívnám a tesót, hogy ez nem esett jól, de lépjünk túl rajta. És javasolnám, hogy keressen egy pszichológust a feleségének, aki segít feldolgozni a történteket, mert nem barikádozhatja el magát örökké a pici babáktól. Ez valóban nem normális viselkedés.