Nektek milyen volt apa nélkül felnőni?

Nekem a személyiségfejlődésben okozott "károkat". Mivel elhagyott, így megszűnt a biztonságérzetem gyerekként, így mindig az után kutattam. A jelenlegi barátommal 4 éve járok, minden szart megtett már velem, és nem tudom elhagyni, mert biztonságban érzem magamat mellette. Egyébként nálam is igaz h nem tudok férfiaktársaságában normálisan viselkedni.

nálam 12 éves koromban jött anyu új barátja aki átvette "nevelésemet" 23l

Én 5 éves voltam, amikor apukám meghalt, nevelőapukánk nem lett, a nagycsalád férfi tagjai sem nyújtottak támaszt. 2 fiútestvérem van, de azt érze, nekik lehet nehezebb. Én lányként anyukámtol nem akármilyen példamutatást kaptam, a testvéreim előtt férfi példa azonban nem volt. Nekem is voltak párkapcsolati kanyarjaim, idősebb párom, ami nem feltétlenül lett volna, ha él az apukám, a testvéreimben viszont konkrét félelem, hogy egyáltalán képesek lennének - e arra, h jo apák legyenek, mikor nem is látták, h az milyen. Szerintem természetes, h kialakul vki flé egy kötődés, főleg, ha az adott illető tényleg " atyaian" viselkedik, nekem anno volt, akivel tisztáznom kellett magamban, h ez a kötődésem erről szol, e miatt van, és ne keverjem össze pl szexualitással.

Még nem voltam 16 amikor apám meghalt. Anyám egy fél évre rá lelépett egy barátjával. Egyedül maradtam egy állami lakásban (akkor még volt ilyen), lakbér, villany, enni-inni-ruházkodni, hirtelen minden a vállamba szakadt. Intézetbe nem akartam kerülni, ezért éjszakai vagonrakásokból tartottam fenn magam. Mivel olyan a természetem, hogy mindig mindent végigcsinálok, természetesen a középiskolát se hagytam abba. Igaz, sokszor majd kiestem a padból, és az is igaz, hogy a harmadikat 2x jártam. Ennek 40 éve. Sokszor hiányzott egy idősebb férfi, akire felnézhetek, akit tisztelhetek, de amúgy nem hiszem, hogy sok kárt tett bennem ez a fajta élet. Hamar megtanultam, hogy nem rinyálni kell, hanem megdolgozni azért, ami kell nekem. Bár egy hátrány talán mégis származott; amikor megszülettek a gyerekeim, félteni kezdtem a tyúxaros életemet. Nem akartam, hogy ők is apa nélkül nőjenek fel, így, amikor lehetőségem lett volna rá, kihagytam néhány extrém sportot, és ez most, "vén" fejjel birizgálja az önbecsülésemet.

Az én édesapám, 8 éves koromban halt meg. Férfi társaságban én is elég hülyén viselkedek, de semmilyen komplexus nem alakult ki nálam. (a férjem 1 évvel idősebb nálam:))

En nem is ismertem az apamat es a nagymamam nevelt fel, anyam se lakott velunk. nekem ez volt a termeszetes es sose hianyzott egyikojuk se, mert 10 napos koromtol a nagymamammal eltem. ha az ember egy ilyen allapotban el szuletesetol az lesz szamara termeszetes. Viszont en soha nem voltam visszahuzodo , kifejezetten magabiztos lany es no voltam egesz eletemben, talan azert is mert nagyon szep voltam es a ferfiak mindig rajzottak korulottem azt kaptam meg akire eppen kedvem tamadt. NIncs apakepem fogalmam sincs milyen lehet ha valakinek van apja. nekem tortenetesen nem hianyzott de ez en vagyok lehet mas nem igy van ezzel.