Ha az ember a saját családjának nem segít, de idegeneknek/szomszédoknak igen, arról a család tehet igaz?

"kifelé sokat szeret mutatni, hogy kedveljék, de a családja előtt mutatja ki igazán a személyiségét"

Az én apám pont ilyen. Nagy alkoholista, itthon a kisujját nem mozdítja meg, munkája vagy 20 éve nincs, csinálni nem csinál semmit, csicskáztatni bezzeg bír mindenkit, meg elvárja hogy bármi van első csettintésre ugorjunk.

Fél évig nem voltam itthon, rögtön első percben azzal jött hogy menjek etessem meg a nyulat mert "fél éve nem csinálok semmit"...és mindent úgy állít be mintha azon múlna a világ, hogy itthon meg vannak e csinálva a dolgok vagy sem.

És nem is azzal lenne gond hogy segíteni kell, hanem hogy tanulok, dolgozom, rajta kívül mindenki ezt teszi, ő meg egész nap döglik a tv előtt, bezzeg minket tud ugráltatni. Szimplán úgy tekint a családjára mint a csicskásaira.

Évek óta kapom hogy "Pesten verem a faszom ő meg egyedül dolgozik itthon" holott én dolgozok 10+ órában, ő meg azt sem csinálja meg amit itthon kellene.

Vagy megint másik dolog, mikor átjön akármelyik haverom, nagy ritkán, egy éveben egyszer, akkor azonnal úgy nézi hogy "húha, +1 csicskáztatható ember". És van pofája befogni hogy gyere már kicsit kapáljátok meg ketten a földet, meg szedjétek le a barackot.

Gyerekkorunk óta egyetlen dologgal tud jönni, hogy "Ő felépítette ezt a házat. Legutóbb mikor közöltem vele hogy egész évben melóztam meg tanultam mellette mint az állat, legalább karácsonykor ne ugráltasson akkor is jött ezzel hogy "ő felépítette a házat". Már általános iskolában folyamatosan azt kaptuk hogy belőlünk semmi nem lesz, dolgozni sosem fogunk, és "Mikor lesz nekünk ilyen házunk". Hozzá kell tenni, hogy az "ő házát" a fél rokonság meg ismerősi kör építette, és azt már elfelejti megemlíteni hogy az építés 90%-ban részegen döglött míg a többiek dolgoztak.

Kifelé bezzeg tudja mutatni a dolgokat, nem mintha nem ismernék már eléggé...

Kifelé mindig azt hallani hogy rólunk dicsekszik, bezzeg az életben egy büdös jó szót nem hallottunk tőle, és nem azért dicsekszik mert ránk lenne büszke, csupán a saját egóját növeli, és nem az számít hogy "milyen okos fiaim vannak" hanem az hogy "Hát én csináltam őket".

Meg ahogy az előttem lévő leírja, a haveroknak bezzeg azonnal ugrik bármi kell.

Ha itthon 2 követ arrébb kell tenni akkor neki fáj mindene, de 2 perc múlva már rohan mert a szomszédnak segíteni kell. Na meg persze 1-2 pohár borért bármit. Meg ha ismerősnek kell valami, akkor azt bármikor gond nélkül odaadja, akár a saját cucca, akár az enyém, akár öcsémé.

Na meg kedvencem, mikor gyerekként kint voltunk horgászni, odajöttek a "nagyobbak" szivatni minket, utána kijött apám, még ővelük állt le beszélgetni, hozott nekik dinnyét a boltból (!) bezzeg minket magasról leszart.

Vagy él benne ez a régi paraszti szokás, hogy akkor vagyok valaki, ha mindenhova ajándékot viszek. Elmegy az orvoshoz, viszi neki a levágott nyulat, elmegy a haverhoz, visz ajándékot a gyereknek, visz piát, nyulat, disznót. Meg bárki jön, akkor tud dicsekedni hogy "milyen nyulakat neveltem, milyen malacom van, nézd hogy nő a fa"...De mellette egyszer nem permetezett, meg 99%-ban mi etettük a k..rva állatait.

Ráadásul mindig kitalál valami marhaságot, hogy ő most kecskét, lovat, disznót fog tartani, aztán ha rajta múlna, 1 héten belül ott döglene éhen az összes állat. Arról nem is beszélve hogy a mi pénzünkből van etetve, nevelve, aztán gondol egyet és odaadja a haveroknak.

Szóval sajnos vannak ilyen emberek.

Nálunk Én.

Meg is mondom miért.

Először is, nem akarom nagyon idézni az 5-ös kartácsat, de nagyjából hasonló volt a helyzet az én anyámmal is: kapni, csináltatni orrbaszájba mindent (gyakorlatilag alig várta, hogy felnőjek, máris a nyakamra akart ülni), de adni aztán semmit. Még a saját dolgát se látja el, de parancsolgatni, meg szapulni aaaazt nagyon tud.

Meg szenvedni: bebiciklizik a faluba (10 perc lassú tekerés oda-vissza, plusz bevásárlásra max. félóra. Ezt - rengeteg "megállóval", azaz pletykával megcsinálja két-három óra alatt, majd visszaérve előadja a nagyhalál-jelenetet, hogy mennyire nehéz, és fárasztó... és aznap már nem is csinál semmit, csak alszik, meg tévézik. Ha véletlenül be kell mennie a városba valami miatt, akkor a történet ugyanez, csak legtöbbször bevásárlás nélkül, mert azt olyan k. nehéz cipelni... (A városi teszkótól kb. 100 néter a buszmegálló-vasútállomás, itthon meg mindig mondom neki, hogy ha kell elémegyek... és akkor sem!)

Hűtő persze üres, mert ha véletlenül akad, vagy beszerzek valami reggelinek-vacsorának valót, akkor addig jár rá, amíg van (addig persze főzés sincs, mert ő nem éhes, akkor meg ugye... minek főzzön?). A pénzt viszont ő kezelte. Ez praktikusan azt jelentette, hogy ha nekünk kellett volna valami (pl. kút a kertbe, trágya, szerszám, hogy értelmesen, jobban dolgozhassunk), nna arra biztosan nem volt pénz.

Ha annyi millióm lenne, ahányszor délelőtt nem ettünk, mert ő egy "úrinő", és délig még csak hozzá se fog főzni, akkor megvenném minimum a Kókát kilóra. De mi dolgozzunk addig is, éhen. Csak kínlódás volt a munka, 0 értelemmel...

Hát, a fater már belehalt az ő szerető gondoskodásába. :(

Én viszont nem óhajtok se rabszolgája, se férjhelyettesítője lenni. Elég volt belőle.

Ezzel szemben, ha a barátaim közül segítek valamelyiknek, akkor nem mocskolódással, a végzett munka fizikai/erkölcsi rombolásával fizet, hanem ki hálával, ki pénzzel, vagy viszontszívességgel... amivel csak tud. De mindenképp MEGADJÁK!

Hát ezért.