A keresztszülőségnél egyfajta rokonság jön létre a két család között, mennyire kell ezt komolyan venni?

Kedves kérdező, kedves vitázók!

Ahogy itt olvasgatom ezt az esetet, két dolog tűnt fel.

Az egyik, hogy a kérdező eléggé pánikszerűen tálalja az esetet, tehát lehet, hogy volnának még fontos információk ahhoz, hogy objektíve értékítéletet fogalmazhassunk egm a kérdésben.

A másik, hogy valóban, a válaszolók többsége nem tanácsot ad, hanem egyszerűen lehülyézi a kérdezőt, sértegeti, gyáva féltékeny alaknak és rokonértelmű szavakkal illeti, pedig segítségért jött ide, ehelyett ekézést kapott.

Nem lehet így viselkedni, felnőtt emberek gondolják mindig át, hogy az illetőt minősítik, vagy a viselkedését, és ennek megfelelően fogalmazzanak.

A kérésben a lényeg, ha jól értem - javítsatok ki, ha tévedek - hogy a kérdező családja próbált barátságos lenni azokkal, akik bizony komoly anyagiakkal járó kötelzettségbe igyekeznek bevonni a testvérét, és nincs arányban az adok-kapok egymással. Vagyis a "nyitásra" - melyről, mint idegenek, nem tételezhetjük fel, hogy biztos bunkó volt, hiszen nem az érzelmileg túlfűtött, itteni visszaütéseket kell alapul venni - elutasítóan reagáltak.

A kérdező véleményem szerint attól fél, hogy a testvérének anyagilag ettől rosszabb lesz, illetőleg, hogy érzelmileg esetleg nem kapja ugyanazt ettől, a viselkedésük alapján, amit ő ad - de lehet, hogy rosszul értelmezem.

Tehát esetleg hasznos volna, ha még pár információt adnál, hogy jobban értsék a válaszolók, hogy tulajdonképpen mi a probléma. Ugyanis ezt csak te tudod, mi nem tudhatjuk.

Barátsággal,

33/N

elég volt rá mennem a második oldalon lévő kérdező válaszára hogy a vele vitatkozó válaszolónak adjak igazat.

Egy kis néprajz:

"A komaasszonynak kötelessége „kifőzni a komaasszonyát”, vagyis amíg gyermekágyat fekszik, egy vagy több alkalommal ebéddel ellátni a családját. Az ebédet díszített tálakban vitte; a szokás neve tájanként eltérő, de a keresztelőlakomával azonos volt.

A keresztapa figyelemmel kísérte keresztgyermeke növekedését és bizonyos ünnepi alkalmakkor ajándékot adott neki. Húsvéthétfőn a keresztfiúk elmentek meglocsolni a keresztapjuk lányát, vagy ha lányuk nem volt, akkor magát a keresztanyát, amit ő húsvéti tojással és édességgel viszonzott. Amikor a keresztgyermek idősebb lett, pénzt is adtak, hogy fedezze húsvéti mulatságait: cigányokat és italokat. Átányban (Heves m.) a tradíció úgy kívánta, hogy a keresztszülők jelen legyenek a keresztgyerekeik iskolai vizsgáin (Fél E.–Hofer T. 1969b: 165).

A katolikusok első áldozáskor kisebb értéktárgyakat (imakönyvet, órát, nyakdíszt) kaptak a keresztszülőktől; ezentúl a fiúk mellvirágot és a lányok koszorút. Az ünnepi ebédet a keresztszülők rendezték. A református keresztszülők részt vettek a gyerekek konfirmációján, és ők vették az első zsoltároskönyvet (Szendrey Zs.–Szendrey Á. é. n.: 292, 297).

A komák és a keresztszülők kötelességei a keresztgyermekük lakodalmában tájanként változóan sokfélék lehettek. Mint említettük, Szlavóniában a koma volt az egyik vőfély, akinek a hívogatástól a lakodalom utáni rendcsinálásig nagyon sok feladata volt. Komoly anyagi áldozattal is járt, mert a csókoláskor és a menyasszony árulásakor is neki kellett a legtöbb pénzt adnia. Legtöbb helyen a lakodalomban a násznagy szerepét töltötte be. Tápén (Csongrád m.) a keresztanya vette meg a keresztfiának a vőlegényinget, keresztlányának a menyasszonyruhát. A lakodalomnak a {8-542.} keresztszülők voltak az első vendégei, az asztalfőn ültek. A násznagy személyisége, eredeti tréfái, és amikor szükséges, emelkedettsége nagyon fontos volt az esemény atmoszférájának megformálásában. A palóc vidéken a keresztanya sütötte a „keresztanyakalácsot”, amely a legnagyobb volt a lakomán, és minden vendégnek kapnia kellett belőle egy szeletet (Penavin O. 1975: 96; Bálint S. 1957: I. 726; Fél E.–Hofer T. 1969b: 166; Nagy Varga V. 1984: 912).

Átányban (Heves m.) amikor a keresztkoma házában haláleset volt, megkérték, hogy legyen a bejáró, a temetés elrendezője. Tájékoztatta a polgári és az egyházi hivatalokat a végrendeletről, meghívta a sírásókat és a legközelebbi rokonokat a halotti torra. A toron a bejáró emelte az első poharat e szavak kíséretében: „Isten adjon nyugodt pihenőhelyet az elhunytnak. Istenem, vigasztald meg a gyászoló szíveket.” A bejáró kötelessége volt az elhunyt végakarata érvényesülésének figyelemmel kísérése. A komák a temetési szertartás alatt a rokonok között álltak a halott fejénél. A halottat a komának kötelessége volt kikísérni a temetőbe; a fiatal halottat a komái vitték ki a Szent Mihály lován. A Tápió-mentén a temetési menet élén az elhunyt keresztfia vitte a halállobogót. Cegléden (Pest m.) a sírhely kiásásában a komák részt vettek: a sírásó komákat a halott hozzátartozói keserű túróval és pálinkával vendégelték meg (Luby M. 1935: 186; K. Kovács L. 1944: 212–217; Fél E.–Hofer T. 1969b; Penavin O. 1975: 96).

A koma (több koma esetén a főkoma) felesége volt a keresztanya, általában a legidősebb vagy legtekintélyesebb asszony. Így szólította őt keresztgyermeke, ennek testvére, házastársa, gyermeke és unokája, illetőleg ez utóbbiak házastársa is. A komák apját-anyját, ipát-napát a kendezés és az öregkoma megszólítás illette meg (Fél E. 1944a: 9–10; Bálint S. 1957: I. 726; Örsi J. 1974: 36; Nagy Varga V. 1984.–903).

A kapcsolat az oldalágra is kihatással volt. Nemcsak maga a megkeresztelt gyermek, hanem ennek testvérei is keresztapjuknak, keresztanyjuknak szólították a keresztszülőket, még ha egyébként őket más tartotta is volna a keresztvíz alá. Tápén (Csongrád m.) a fitestvér komáját, komaasszonyát a nála idősebbek szintén komának, komaasszonynak, a fiatalabb testvérek pedig keresztapjuknak, keresztanyjuknak szólították. A fiatalabb, nem közvetlen komatársnak kiskoma, feleségének kiskomaasszony volt a neve (Bálint S. 1957: I. 800; 1980: 13).

A gyermek szüleinek szempontjából nem közömbös, hogy mely házaspárokkal sikerült keresztkomasági kapcsolatot létesíteni, mert ifjúkori barátaikkal (mátka/koma) a már meglévő lelki összhangból egy újfajta, kiegyensúlyozott családi összetartozást teremthettek, ami a családi életüket gazdagította. Segített betölteni a paraszti hétköznapi és ünnepi életrendben a kijelölt és kötelezően előírt szerepeket. A komák és rokonok kisegíthették egymást munkával: kiegyenlítésre törekvő kölcsönös segítséggel a cserén alapuló társulásokban (kaláka, móva) derűsen és jókedvűen {8-544.} végezték a nehéz paraszti munkákat komákkal és rokonokkal együtt. Ezen túl a komák anyagi természetű ügyekben is egymás segítségére lehettek (Szendrey Zs.–Szendrey Á. é. n.: 162; Kós K. 1976a: 66–67).

A vérrokonság és a komaság között az alapvető különbség abban van, hogy ez utóbbi az öröklés rendjét nem érinti. Az örökössel nem rendelkező keresztszülők adoptáció révén a keresztgyermeküket is megtehették örökösüknek. A paraszti társadalomban azonban nem tettek különbséget a vérrokonokhoz fűződő és a komával keletkezett kapcsolat között. Ezt fejezi ki az az eset, amikor a tanút a bíróságon világosították fel arról, hogy a komasági kapcsolat a polgári jogi kategóriák szerint nem számít rokonságnak. A bíró tanúhoz intézett kérdésére, hogy rokonságban vagy sógorságban van-e a peres felekkel, gyakran azt a választ kapta, hogy igen, komák vagyunk. A bíró magyarázata – hogy az nem rokonság – hatalmas megdöbbenést szokott kiváltani, hiszen eddig ő abban a hitben élt, hogy a komája az ő rokona (Tálasi I. 1977: 124; Tárkány Szücs E. 1981: 133).

A keresztapa – keresztgyermeke védelmében – a gyermek anyagi érdekeit a vérrokonokkal szemben is képviselhette. Elég gyakran megtörtént, hogy gyámnak a keresztapát nevezték ki, bár az általános szokás (és a polgári jog) szerint a vérrokonok közül szokták választani. Szegeden (Csongrád m.) ez népi jogszokás volt, amelynek a hivatalos állásponttal szemben is érvényt szereztek. A gyermek szempontjából a keresztkomaság intézménye tehát szükség esetén ellensúlyozhatta az ellenérdekű vérrokoni törekvéseket az örökségi vitákban.

A műrokonsággal keletkezett kapcsolatok egyfelől kitágították a rokonsági kapcsolatokat, másfelől a vérrokonokkal szemben ellensúlyozhatták azokat (Bálint S. 1957: I. 800; Morvay J. 1980: 162; Kósa L. 1984a)."

ÉS ez az utolsó mondat a kedvencem. Jelentése: a komaság (keresztszülőség) lehetett akár egy plusz rokonság is de lehetett rokonpotló is ha a régiek idegesítőek voltak :)

Azért a

"küldtünk nekik befőttet"

és a

"nem hívtak meg az esküvőre és a keresztelőre sem"

valahogy nagyon nincs egy szinten :D :D

Vagy más szerint igen? Nálam nagyon nem egy kategória - eszemben nem volna "meghívatni" magam más (olyan) esküvőjére, akivel amúgy jóban vagyok, de "semmi extra".

Nem vitatkozásképp írom, csak hogy lásd a különbséget! Ezek a tények, Téged idéztelek!