Miért bántanak engem és miért bántják a barátomat?

Nagyon hosszú lenne leírni az alapot, de a lényeg, hogy lassan 1 éve vagyunk együtt a barátommal. Rettentő vagány gyerek, talpraesett, segít ha kell, tisztelettudó és még sorolhatnám. Komolyan nem hittem volna, hogy ilyen létezik még ebben a korban, de nekem sikerült is megtalálni. Nos, apával a helyzet itthon mindig rossz volt, anya az örületbe kergette, inni kezdett, mennie kellett, elköltözött szeptemberben. Mielőtt elköltözött, azt mondta nekem, hogy figyeljem meg, anya engem fog bántani, ha már ő nem lesz itt. Gondoltam én akkor, hogy ez baromság. Hazaköltözött közben a 37 éves bátyám, akinek nincs munkája, soha nem is volt. Hívő, teljesen elvont ember, aki a családjában csak a rosszat látja, de szemünkbe meg "puncsol". Nos, ahogy apa elköltözött, anya tényleg elkezdett szidni engem. Hogy semmirekellő vagyok. Nem csinálok semmit stb, szokásos szülői dolgok, gondoltam én. Viszont nem értettem. Az én szobámban mindig kitakarítottam, magam után elmosogattam, ha megkért akkor segítettem a sütés-főzésben, kimostam. Szóval ha megkért, megcsináltam a dolgom, ha nem mondott semmit, akkor belátom nagyon ritka volt, amikor megkérdezte, hogy kell e segíteni. Viszont mindig azt mondta, hogy egyedül meg tudja csinálni, nem kellek oda. Aztán egyik reggel olyan szinten elkezdett velem vitázni, lényegében mai napig nem tudom, hogy mi váltotta ez akkor ki ezt belőle... Leszidott, azt mondta, hogy rettenetesen bánja, hogy megszült, hogy húzzak apámhoz, hogy szerencsétlen, semmirekellő idióta utolsó szemét vagyok. Én ezeket bírtam, addig amig (szintén fogalmam nincs miért) elkezdte szidni a barátomat, akivel eddig kb. 4 szót beszélt. Hogy ő is egy semmirekellő f_sz és csodálja hogy az anyjáék még nem ölték meg meg ilyenek, komolyan, olyan mértékig megalázta őt is, engem is, hogy az valami hihetetlen. Elkezdtem sírni és visszakiabáltam, hogy fogja már be. Felöltöztem és eilndultam apához(ő mondta, hogy menjek!). Beáll az ajtóba és megtiltotta, hogy kimenjek. Azt mondta erre, hogy 18at betöltöttem, nem mondhatja meg, hogy hova menjek. Elengedett. Közben felhívtam a barátomat. Elmeséltem ezt neki. 10 perc után felhívott az anyukája, hogy ha gondolom, akkor mehetek hozzájuk, amíg itthon anya le nem nyugszik, meg hogy beszél ő anyával ha akarom. Megérkeztem apához, beszéltünk, közben anya felhívta őt, hogy idézem: " A k_rva isten b_ssza meg, a f_szom kivan az összes XY-nal(ide jön a családnevem, mert a 2 tesóm más apától van, mint én) kötöztesd magadhoz a hülye jányodat! Idióta, mint te." - Ez apát lesokkolta. Lényeg ami lényeg, indultam haza. Mikor hazaértem anya megint folytatta a kiabálást. Nem figyeltem, hogy miket vágott a fejemhez. Bátyám persze semmit nem szólt közbe. Elkezdtem pakolni, hogy megyek át a barátomékhoz, ha már itthonról anya egyik percben el akar pakoltatni, másikban meg nem. Amit meglátta felhívta a barátom anyukáját. Olyanokat kezdett el neki mondani, hogy mi lógunk a suliból, meg szidta a barátomat és engem is elég rendesen. (megjegyzem, 12 éve járok iskolába, egy napot nem lógtam még el...) Persze barátom anyukája próbálta leállítani, de anya csak mondta a magét, majd letette a telefont. Én meg fogtam magam és átmentem a barátomhoz 1 estére. Ott az ő anyukájával végre nyugodtan megbeszéltünk mindent, teljesen 1000000%-ig őszinte voltam vele, mindent elmondtam ami benne negatív dolog, hogy tudom hogy lusta d_ög vagyok, de megcsinálom amit kell és egyebek. Mondta hogy ő segít ha tud valamiben, és szívesen beszél személyesen is anyával, mert az sem állapot, hogy az ő fiát ok nélkül, szinte ismeretlenül bántja.

Azt hittem lenyugszik végre minden. Erre nővérem(aki 3 országgal messzebb lakik) írt FB-n... Olyan szinten leszidott és elhordott ő is mindennek, pedig annyira szerettem őt. De nem tudta az én nézőpontomat, csak anyáét, mégis egy utolsó senkinek nevezett, egy hálátlan szemétnek, aki nem becsül semmit...Sógorom(aki egy olyan szinte irritáló ember, beképzelt, egoista...nem kedvelem, de soha nem mondtam rá egy rossz szót sem, mert elfogadtam, hogy nővérem szereti...) is írt. Gondolhatjátok hogy ő is milyen "szépen". Gondoltam csak megvédem magam, leírtam nekik az én nézőpontom, de nem érdekelte őket. Továbbá is csak és kizárólag én voltam a hibás mindenért. Aztán napok múltán minden lecsillapodott, persze az, hogy nővérem, sógorom, bátyám és anya olyan szinten lesüllyedtek a szememben hogy az hihetetlen, az nem változott.

Majd most, bátyám megmuttatta, hogy akkor nővérem és ő mit beszéltek rólam és a barátomról... Málészájú, butyuta, semmirekellő, balf_sz, gerinctelen, ocsmány, élősködő, szemét, utolsó férgek... Ezeket írta. Rám is(a húgára!!!) és arra is akit tudja jól, hogy a húga mennyire szeret... Nem ismeri, kb 3szor találkoztak a barátommal. De mégis ilyen a véleménye róla. Bezzeg én soha nem bántottam meg őt azzal, hogy a párját ocsmányoljam, pedig jó párszor megalázott már engem az az ember.

Lényegében véve, miért mi vagyunk a hibások és a rosszak? Főleg ő miért rossz ismeretlenül? Tényleg mi tehetünk róla, hogy ők ezt gondolják? Hibás vagyok azért, amiért nem szeretek itt élni?

18/L