Terhes vagyok és felnőtt létemre nem merem elmondani az anyámnak, hogy erősítsem meg magam?

Sajnos vannak olyan szülők, akik mindenbe beleszólnak, és "jobban tudnak mindent" mindenkinél. Hiába felnőtt a gyereke, házas, és külön élete van. És ennek próbál is hangot adni, ahogyan a kérdező anyukája is. Ismerős a helyzet, amikor semmi nem jó, mert nem vagy elég jó, mert nem így kellett volna, stb.

Kedves kérdező!

Én azt mondom neked, hogy átmész hozzá, és boldogan, mosolyogva közlöd vele a jóhírt. (Nyugodtan.) Ne lássa rajtad, hogy feszült vagy, vagy ideges, hogy hogyan mondd el, mert akkor valószínűleg arra fog jutni (alaptalanul), hogy hogy akarnál gyereket, ha még magad is aggódsz ezen?? Tehát, csak erősen, magabiztosan, boldogan, és ne foglalkozz azzal, hogy mit mondhat..akkor, ott, úgyis kiderül mit fog reagálni. Ha vitázik, veszekszik, akkor szépen felállsz, és megmondod neki, hogy nem kioktatásért jöttél, csupán szeretted volna, ha osztozik az örömödben, de ha erre sem képes, akkor nem vagy kiváncsi a drámájára. Majd eljössz. Hidd el, el fog gondolkozni, hogy talán változtatni kéne a viselkedésén..amúgy pedig semmi köze ahhoz, hogy mikor vállaltok gyermeket..

Megértelek.

Az én apám hasonló természet. Sőt még olyan kis kedveseket is kiejtett a száján, hogy erre a világra felelőtlenség gyereket szülni. Én is ideges vagyok, ha arra gondolok, mit fog reagálni, ha időszerű lesz. Abszolút független vagyok tőle egyébként én is. Gyerekként imádtam dajkálni, már akkor is veszekedett velem, hogy mért vállalok ingyen bébiszitterkedést, sőt sokszor meg is tiltotta. Nem tudta megérteni, hogy nekem az nem munka, hanem örömteli időtöltés.

Természetesen most, felnőtt fejjel fiatal anyuka szeretnék lenni. Nem kicsit parázok mégis tőle, hogy mi lesz a reakciója. Szóval abszolút meg tudlak érteni. Ha bejelentem, biztos ott lesz a párom is, előtte talán nem mond cifrákat. Az biztos, hogy otthagyom abban a szent minutumban, ha tesz valami negatív megjegyzést.

Egyébként meg több helyről is hallottam, hogy az ilyen nagyszülők lesznek idővel a legtündéribb mamák és papák. Majd meglátjuk! :)

Kezdésnek várj még vele. Ha nem túl szoros a kapcsolat vele, akkor simán meg lehet csinálni h. 3-4 hónaposan mondod el neki. Addig meg erőt lehet gyűjteni.

Ha a ti döntésetek az volt h. jöhet a gyerek, kinek mi köze hozzá? Még a saját anyád sem bírálhat érte! A ti gyereketek lesz, ti fogjátok felnevelni. Nem kell elszámolni az életeddel anyádnak.

Arra jó ha felkészülsz amit fog mondani. Mármint amire lehet számítani. Meg beszéld át a férjeddel a témát, mielőtt elmondod anyádnak -az könnyít. És már előre dolgozd fel h. nem fog neki örülni. Ha meg akarod magad védeni előtte, akkor gondold át h. a lehetséges kritikáira mit fogsz válaszolni. Készülj fel frappáns válaszokkal. Ez talán segít.

És tényleg ne mond el neki, amíg nem vagy erős arra h. elviseld a legnegatívabb beszólásokat.

Szia! Azért azt ne felejtsük el, hogy talán nem ok nélkül aggódik az édesanyád, hanem mert ő ismer téged a legjobban! Lehet, az ő szemében nem vagy önálló, ezt neked kell tudnod, mennyire szolgáltattál rá okot?! Szerintem előbb-utóbb megbarátkozik a helyzettel! De kérdés az, Te szeretnéd-e a babát? Készültetek rá? Érzelmileg vágysz rá?

Min. 20 év elköteleződés! Ha igen, akkor nincs az az isten, ami miatt félnél!