A jelenlegi vagy a gyermekkori családod a fontosabb?

É úgy érzem, tényleg velem tervez..habár néha vannak kétségeim, amikor kiabál vagy ilyesmi. Miután lecsillapodik, rá is szoktam kérdezni, hogy neked ez jólesik,hogy kiabálsz velem? Vagy egyáltalán érzi-e,hogy akkor is szeret engem, amikor kiabál velem? És ő állítja, hogy igen, szeret. De amikor kiabál, akkor néha nagyon csúnya dolgokat vág a fejemhez, csak ilyenkor mindig arra gondolok,hogy csak a düh beszél belőle, ilyenkor ez az ember ki van fordulva önmagából.

Beleszólásom...lássuk csak...úgy tapasztalom,hogy a tesói és meg ő is majdhogynem szenteltvízként isszák az anyjuk szavait. Szerintem ez túlzás, akkor is, ha az anyósom sokat szenvedett a házasságában, és amúgy pont ezért állnak ki ilyen gőzerővel mellette a gyerekei (habár inkább a fiai, a lánya szokott veszekedni anyóssal). Ők azt látják, hogy egy iszákos-verekedős-agresszív férj mellett képes volt anyósom ilyen sokáig kitartani a gyerekek miatt, és ezért nagyon tisztelik. Csak én azt látom, hogy mióta anyósom elvált, és már nincs, aki fenyegesse, azóta egy kissé átbillent a másik oldalra. Amúgy én elég erőszakosnak tartom anyósomat, vagyis inkább passzív-agresszívnek (igen, épp most olvasok utána, és tényleg minden ötletre pl. egyből nemet mond, pesszimista,halasztgatás, tiszta Pató Pál úr, ez is igaz, hogy aki segíteni akar azt sem szívesen fogadja, meg elég hálátlan is, természetesnek vesz olyan dolgokat, amiket nem feltétlen kellene magától értetődőnek tartani. Te jó ég, anyósom tökéletes passzív agresszív személyiség!). Ő irányít, és ezt teljesen normálisnak tartják a gyerekei, mert akié a ház...

Hmmm...hát, nekem végül is nem túl sokat ígér...habár régebben ígért, meg kedvesebb is volt, akkor még nem kiabált egyáltalán. Amúgy gondja van a munkájával is, nagyon nagy rajta a nyomás.

Én úgy gondolom, hogy ha valahogy külön tudnánk költözni, akkor lenne esélyünk, mert nagyon meg kellene tapasztalnunk,hogy csak ketten élünk egy fedél alatt.