Melyik családtaggal, hozzátartozóval nehezebb együttélni, netán őt ápolni?

Demens beteget ápolni valami borzasztó. Egy fizkailag leépült és 3 demens rokonomat is ápoltam, az utóbbiakra azt hittem, hogy a családommal együtt rámegyünk.

Ha valaki ép elmével segítségre szorul, ott még lehet a beteg segítőkész, de demencia esetén még ők kérik ki maguknak, hogy hogy mersz segíteni, mikor nekik aztán semmi bajuk... Az már csak hab a tortán, ha még agresszív is lesz és pl te már a földön fekszel, ő üt a botjával, lefogni sem mered, mert amúgy 3 éve az ágybol sem kelt ki mikor tisztább a tudata és olyan törékenyek a csontjai mint egy madárnak, de még ő kiabál segítségért, hogy "Segítség! Gyilkos, gyilkos!". Nos ez utóbbi most már vicces, de akkor nagyon nem volt az...

A kettő kombinációja sajnos még rosszabb. Nekem nagymamám volt demens és fizikailag is rossz állapotban volt, már mosdóba menni és fürdeni sem tudott. Pelenkázni kellett, fürdetni a szobában, stb. De nagyon sokszor vette le magáról a pelenkát, vetkőzött le. Habár ő nem volt fizikailag agresszív, de nagyon rosszindulatú és gonosz lett, nagyon csúnya és fájó dolgokat mondott anyukámnak leginkább.

Sajnos otthonba nem vették fel az állapota miatt, az utolsó fél évben kb hetente vitte el mentő, végül elfekvőbe kerül, ahol ugye az ápoló hiány miatt alig néztek rá. Végül szegénykém ott elaludt egy nap.

Engem is megviselt a dolog (sokat tudtam akkoriban HO-ba dolgozni), de anyukámat még inkább, elvégre ő volt vele ténylegesen 0-24.

Demenst ápolni valami szörnyű, de a kettő eggyütt még rosszabb

Egészen kicsi voltam amikor a nagyapám meghalt (nyolc éves) de emlékszem hogy milyen volt (nagyon sok mindenre emlékszem gyerekkoromból még bölcsiből is vannak emlékeim). Na ő skizofrén volt, demens is és rengeteg fizikai baja is volt. A nagymamám (aki a mai napig él) sosem szerette, de amikor fokozatosan előjöttek a betegsége még jobban gyűlölte. Csak dobálta belé a nyugtatókat és rendszertelenül etette vele a különböző gyógyszereket. Szegény a végére már szobanövény volt csak ült a sarokban és nézett maga elé (részben a betegségek részben a gógyszer miatt) pelenkázni kellett, fürdetni, etetni, és már beszélni sem tudott. Utána a nagymamám beadta egy intézetbe, ott volt egy fél évig aztán meghalt. Az intézetbe engem be sem engedtek mivel gyerek voltam, a testvéreimet viszont igen és azt mondták hogy szörnyű volt. Már csak félig halottan lógott az ágyon. A nagypapám nagyon jó ember volt csak szörnyű életet és feleséget fogott ki maga mellé