Kinek adnátok igazat ilyen szituációban?
Külföldön élek a családommal és kb évente egyszer hazalátogatok a szüleimhez 2-3 hétre. A testvérem sem otthon lakik már mert a fővárosban kaptak munkát, így ők havonta minimum egyszer látogatnak haza vidékre. Ők olyankor ott töltik a hétvégét.
A szüleim háza elég kicsi, ezért ha én és a testvérem is ugyan akkor megy látogatóba családostól akkor alig férünk el. Kicsik a közös helységek is és 1 fűrdőszobájuk van mert 1 szintes a ház. Eddig nem volt gond mert az ő párjának a szüleinél voltak mikor mi mentünk, de azóta már ők is pesten laknak.
Idén ők is ugyan akkor akartak ott aludni mint mi. Hiába mondtam a szüleimnek hogy ne engedjék nekik, kicsi a ház, leülni alig bírunk, nincs nappali, a konyha kicsi, 1 fürdő van és sokan lennénk így, de ők örültek hogy együtt az egész család, viszont mi nem azért megyünk haza külföldről hogy ott kerülgessünk mindenkit, még csak hétvégén sem. Ráadásul pénteken érkeztünk, ők meg már rögtön ott is voltak nemsokkal hogy megérkeztünk hulla fáradtan mert messze van nekünk kint is a reptér és a szüleimtől is messze van, így péntek hajnalban keltünk és egész nap úton voltunk.
A testvéreméknek javasoltam korábban hogy ne aludjanak ott, jöjjenek reggel pl szombaton és este hazamennek de ők nem akartak levezetni egy nap 2x 1,5 órát.
Jól össze is vesztünk ezen. Ilyeneket mondott hogy nem az ő baja hogy mi külföldön élünk és hogy neki is joga van idejönni.
Szerintetek is olyan nagy kérés hogy ők évente 1szer mikor mi megyünk akkor nem alszanak ott?
Hiába mondtam a szüleimnek hogy ne engedjék nekik, kicsi a ház, leülni alig bírunk - megmondtam volna, hogy akkor lehet airbnb-be menni, nem kötelező nálunk héderelni HÁROM HÉTEN át, mert tényleg kicsi a ház.
Vagy nektek nem gáz, hogy háromhétre odamásztok anyuék nyakára?
Nekem a képemről leégne a bőr, ha azok után, hogy ott tölthetek a szüleimnél két hetet, mert olyan jófejek, hogy engedik (ennyi idő mondjuk rengeteg) még nekiállnék pattogni... :D
Bocs, három hétre max akkor cuccolnék be máshoz, ha van elválasztott alsó-felső szint és saját konyha-fürdő.
22 es, belőled már a kisebbségi érzés beszél, amikor azt mondod “külföldre szakadt hazánkfia különbnek érzi magát”
Érdekes, minden tanyasi frusztrált beképzeli magának, hogy a külföldre ment nagyképű.
En is külföldön élek es nem, nem nézlek le amiért külföldre jöttem.
Persze te mar itt ilyen szempontból nézed a kérdést, hogy specialis elbánást igényel külföldről jöve.
Ez így nagyon kicsavart álláspont.
Meg mi az 21 es, hogy jó hogy a szülők engedik, hogy ottlakjanak? Van szülő aki nem engedi? Az is furcsa lenne, ha nem engedném nálam lakni a felnőtt gyerekem.
Ez amolyan közös udvaros ház szóval nem lehet csak úgy kimenni az udvarra vizelni, meg kel várni hogy szabad legyen a wc.
Mikor gyerekek voltunk akkor 4en éltünk ott, de most ha családostól megyünk mi is meg ok is akkor összesen 8 an vagyunk, mi hárman, ők hárman, szüleim ketten. A ház durván 100m2
Mivel repülővel utaztunk ezért nem volt ott az autónk és busszal messze van a közeli város mert bemegy még 1-2 zsákfaluba is. Megvolt beszélve hogy ott alszunk a szüleimnél most is mint minden évben.
Testvéremék autóval közlekednek. Sokkal rugalmasabbak így.
Vannak családok, ahol jóindulat van egymas iránt. Peldaul a gazdag testvér lemond jószántából az örökölt panellakás ráeső részéről és ez neki magától értetődő.
A Jóisten őrizzen mindenkit az ilyen családoktól mint a kérdezőé, ahol mindenki a jogával élni kíván, amikor már nincs ráció és jóérzés csak a jog!
Ha zavar - engem is zavarna-, menj hotelba, kiesel a reptér kapuján és ott van egy, de ha olcsóbban akarsz, van dögivel Pesten és környékén szállás. Sőt, olyan is van, ami kifejezetten reptéri, és transzferrel hozzák-viszik az utasokat, és cserébe egy kis utazásért jóval olcsóbb, mint az Ibis. De engem az is zavarna, hogy hogy 3-an abba a kis házba, 1 fürdőre betelepedtek 2-3 hétre... Vennétek ki addig valami airbnb-t, mindnekinek sokkal kényelmesebb lenne , vagy tudok jobbat: menjetek a párotok családjának a nyakára!
H kényelmet keresel, fizess, és akkor ott te diktálsz. Ennyire egyszerű.
Én a Kérdezőnek adok igazat, bár jobb lett volna ezt kicsit barátságosabban előadni!
Ők évente EGYSZER mennek, míg a testvére legalább havonta egyszer.
Gondolom a Kérdező a szabadságát áldozza arra, hogy a szüleivel legyen, és kicsit pihenni is szeretne a családjával. Ez eléggé lehetetlen egy zsúfolt házban, ahol a wc használatára is sort kell állni.
A testvér lehetne egy kicsit megértőbb, hiszen ők sokkal gyakrabban tudnak menni.
A Kérdező viszont nem kérhet olyat a szüleitől, hogy a másik gyereküket ne engedjék addig oda. A szülők általában örülnék, ha egy kupacon van a család, főleg ha erre ritkán van lehetőség.
A testvéreddel nem szeretnél időt tölteni? Rossz a viszony?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!