Nekem van igazam vagy a családomnak?

"Honnan vetted el azt az időt, amit a karrieredre szántál? Valószínűleg a családodtól. Gondolom ezt nehezményezik."

Igazad van, de azért tudni kell, hogy vannak olyan családok, akiktől abszolút nem sajnálja az ember, hogy nem rájuk fordította az idejét, sőt, inkább menekül tőlük és pont ezért tudja az időt valami hasznosabbra fordítani. Ezt is számításba kell venni, mielőtt megköveznénk a kérdezőt. :)

Ahogy az elején írta valaki..itt nincs egyértelmű válasz, kinek van igaza.

Más az értékrendetek, ez teljesen egyértelmű. Az, hogy a személyiséged előnyödre vagy hátrányodra változott, sokkal jobban tudja megítélni a környezeted, mint te magad. Valószínűleg ez sokkal többet nyom a latban az ő szempontjaik szerint. Nem mindenkinek ugyanaz a siker. Az is biztos, hogy egy szülő általában-hiába látja a gyereke sikereit, ha a gyerekét ritkán-nehezebben viseli, ha a kapcsolattartás néhány telefonra, sátoros ünnepekkor való találkozásokra korlátozódik. A világ is más, mint amikor ők fiatalok voltak. Ez a segítsünk a szülőknek is elég nehéz téma. Ismerek olyan embereket a környezetemben, akik olyan szülőknek rendelik alá az életüket anyagilag, érzelmileg, emberileg, akiknek kis túlzással egy szelet kenyérre valót nem adnék. Olyanokat is látni, akik bár megtehetnék, hogy komolyan támogatják a szülőket, még a hideg vizet is kétszer meggondolják, holott normális, jó körülmények között nevelkedtek. Természetesen ez csak az én külső nézőpontom. Nem élek, sosem éltem velük, a miérteket sem tudom. Az a véleményem, hogy ha úgy érzed kaptál tőlük annyit, amit szívesen viszonoznál, akár anyagilag, akár a két kezed munkájával, akkor azt addig tedd meg, amíg lehetőség van rá. Mindeközben törekedj arra, hogy a saját életed is olyan irányba tartson, amitől te jól érzed magad.

Egy kicsit almát a körtével probléma.

Leírtad, hogy a te karriered milyen fényes, te milyen sikereket érsz el, te mennyit utazol, meg ilyenek.

Mellette leírtad, hogy a családnak bezzeg ez nem elég érték és hogy azt hiányolják, hogy nekik kell az öregekkel foglalkozni, füvet nyírni, stb.

A probléma az, hogy mindkét tábor csak a saját dolgaival foglalkozik. Téged az nem érdekel, hogy az öregekkel is kéne foglalkozni, füvet nyírni, bevásárolni, meglátogatni őket, mert te csak a saját munkáddal, sikereiddel foglalkozol és a közös családi programokból, kötelezettségekből a jelek szerint nem annyira veszed ki a részed. Érthető, hogy ha külföldön vagy, akkor nem tudsz itt jelen lenni, de tudnál ugye telefonálni, egyeztetni velük, pénzt küldeni, termékeket, szolgáltatásokat megrendelni a távolból, hogy helyetted elvégezzék, amikor épp itthon vagy, akkor beugrani látogatóba, kivenni a részed a munkából és hasonlók.

Őket meg az nem annyira érdekli, hogy te mit dolgozol, mennyit utazol, mennyire sikeres vagy, mert ők ezeknek nem sok hasznát látják, őket pozitívan nem nagyon érinti. Ők inkább csak a negatív oldalát érzékelik mindezeknek, hogy téged a munkád és a karriered miatt alig látnak, semmire nem érsz rá, minden feladatból kivonod magad, semmiben nem tudnak rád számítani és mindent nekik kell helyetted is elvégezniük.

Nyilván nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, de az általad leírtakból ez jön át.

Az is lehet, hogy a valós arányok nem ennyire eltolódottak, talán csak kommunikációs zavar, hogy ki hogyan érzékeli. De az általad írtakban nem nagyon látszik, hogy te a saját érdekeid és karriered mellett bármennyire is törődsz a családdal.

Nem is nekem/nekünk tartozol ezzel elszámolással. Önmagadban mérlegelj, aztán a családdal egyeztess, hogy miket várnak tőled, ezekből miket nyújtasz, miket nem tudsz, hogyan tudnád egyensúlyba hozni a dolgokat.

A higgadt, asszertív kommunikáció a legtöbb problémát képes megoldani - na meg persze az is sokat segít, ha az ember magába néz és megpróbálja objektíven felülvizsgálni, hogy a másik kritikájában talán lehet valami és nem árt, ha ő is változtat egy keveset - vagy épp sokat.