Gyermektelen nagynéniék családosat akarnak játszani a gyerekemmel?
Amióta megszületett a gyerekünk állandóan jönnek hozzánk. A kéréseinket semmibe veszik, maximum amit a párom kér azt tartják be (én mondtam hogy mondja el nekik ő is, hátha rá hallgatnak). Ő a férfi, és a testvéréről van szó. Látja ő is hogy ez így nem oké, de mégis mintha valami megfelelési kényszere lenne a családja felé. Múltkor már azzal viccelődtek hogy majd ők megfürdetik és velük alszik majd egy ágyban. Ezután 2 hónapig nem engedtem fel őket, kitaláltam valamit hogy nem érünk rá stb. Eddig csak az ünnepekkor láttuk őket, amióta gyerekünk van ránk vannak szállva. Párommal ha beszélünk ideig óráig megérti amit mondok, de utána megint jön ez a megfelelési kényszer is jönnek órákra hozzánk. Most elutaznak hosszabb időre és jönni akarnak látogatni a GYEREKET, hogy búcsúzzanak tőle egy időre... Még véletlenül sem a testvérétől, akit évekig nem is keresett, hanem a kicsitől. Múltkor Pesten voltak kikapcsolódni, mi is elmentünk de a gyerek nélkül, ketten. Mondták hogy találkozzunk, találkoztunk is. Amikor meglátták hogy nincs velünk a kicsi sarkon fordultak és elmentek 2 szó után.
Most tényleg ennyire kötelező elviselni őket hogy itt eszi őket a fene? Párom hogy nem akarja meglátni ezt az egészet? Pedig látja csak nem akarja magának beismerni.
Nem olvastam .indent vegig csak a kiirasod es az nehanyat. Hat jol fikaznak teged, pedig jol latod a dolgot, es semmi gond nincs azzal, hogy haborogsz. En a sajat edesanyamra voltam igy kikadva a gyerekem szuletese utan:-).
De es ez a lenyeg van megoldas! Es nem.feltetlen kell ferjed tutyimutyisgara varnod, hanem szerintem ez neked is fog menni idovel:-).
Eloszor is, ami most kicsit sok neked es tulzasnaķ erzed (az valoban ugy is van), de lehet egyszer még szukseged lesz pont az o "pesztralkodasukra".
Tehat ne zard ki oket. Viszont vezess be rendszert mikor johetnek, miert jojjenek, es olynakorra legyel kipihent, mutass meg nekik dolgokat, hogy mi az elvaras stb. es elsore mrdj ott felugyeletnek, aztan szep fokozatosan ugymond otthagyhatod oket stb. Olyasmire gondolok, hogy "milyen jo lenne ha minden pentek delutan be tudnatok ugrani es elvinni setalni a kicsit utana jatszani vele egyet. (elejen setalj veluk te is vagy ferjed), kesobb mar babakocsi tolas csak megy majd nekik. Es ha jatszanak vele mutasd meg mivel, mit es amirol latod hogy egybites gyerektelenek leven nem ertik mitol veszelyes azt olynakor jo mellyen rejtsd el valhova.
A rendszeresseg aafontos. Mert igy a keaobbiekben aagyerek is meg tudja erteni hogy mancika neniek heti egyszer jonnek delutani jatszopajtasnak. Es ok is beleszoknak.
Ha idovel latod hogy nem fullasztjak meg a gyereket, meg megetetni is tudjak (talan ugy 3 evesen:-)), akkor meg a ferjeddel mehettek szorakozni kettesben nagyneni meg vigyaz ra a ti otthonotokban. Szoval ez az elejen ilyen.
Hogy miert a gyerek es nem ti vagytok fontosak? Lehet nekik nem.lehet gyerekuk vagylehetne de nem jon ossze. Azert tenyleg a sok ertheto bosszusagod tedd felre es evekben elore gondolkozz.
kitartast! es a legfontosabb a hulye vicceket ne vedd komolyan nekem a 2 eves gyerekemnek mondta azt nagyneni hogy alig vrja amikor mehet hozza nyaron es egyutt soroznek....majdnem mondtam na akkor varhatsz meg 16 evig mire odaengedem hhhaaahaha
"a párom is látja hogy ez így nem jó, de mégis hagyja hogy irányítsák"
Vele kéne megbeszélned, nem idegenekkel.
Rád (esetleg rátok - de szerintem esélyes, hogy főleg rád...) nem kíváncsiak, csak a gye rekre. Vele még van esélyük jó viszonyra, te meg eztmár eljátszottad, úgy tűnik.
#35
Nincsen ebben semmi furcsa.
Nyilván utálják a Kérdezőt és csak elviselik - talán nem is véletlenül - de a testvér gyerekét attól még szeretik. A testvért meg, aki a Kérdező párja nem látogathatják külön, ezért is lazulhatott a kapcsolatuk.
36, egy köpésnyire laknak, hiába kérte a párom a talalkozót, nem akarták látni. Ebből adódóan nem értem hogy a gyerekre miért kíváncsiak. Engem nem kell szeretni, nem érdekelnek, próbáltam kapcsolatot kialakítani de nem fogok senkit szórakoztatni, csináljanak amit akarnak.
35, hát én sem értem ezt.
34, nem őket fogom megkérni, van rá szivesen jelentkező a családból mindkét oldalról.
33, teljesen igazad van!!!
32, nem játszottam el azt amibe bele sem tudtam kezdeni.
Bocsi ha nem tudtam mindenkinek külön válaszolni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!