Mennyire lenne illetlenség egy magányos ismerősömmel idén már nem találkozni?

Ami azt illeti hogy ki tudja ki meddig él. Mindenkinek megvan a maga szakasza az életében amikor bizonyos embereket enged be, másokat kizár, ez változik - és nem csak a fejlődésünkhöz kell hanem a kapcsolataink rendben tartásához is.

Gondolj bele ha a kérdező ugyanúgy találkozik a haverjával és a haverja meg azt érzi hogy a kérdezőnek nincs türelme hozzá az milyen érzés lenne neki?

Nekem speckó van egy hangulatember rokonom aki ha bal lábbal kel fel akkor jobb elkerülni. Ő neki csak szimplán ilyen a természete nem kell semmi eget rengetőnek történnie hogy szar kedve legyen. Ha van egy közös programunk nem mondaná le hogy "figyi szar a kedvem majd találkozzunk" hanem eljön hogy "jaj hát megígértem" és az egész úton gorombán szólogat hozzám, rám kiabál, másokkal olyan hogy én szégyellem magam helyette. Ilyenkor az én kedvemet is tönkreteszi és nem érzem hogy jogosan.

Szerintem ha meghal a másik és lehet választani aközött hogy elkerültem a másikat egy időre vagy ugyanúgy összejártunk de nem tudtam vele úgy bánni ahogy akartam inkább legyen az első.

Amúgy a nagymamám aki már nagyon idős már rosszabb napjain nem tudja hogy ki vagyok azt hiszi az egyik szomszéd a faluból a jobb napjain tudja ki vagyok csak azt hiszi hogy még iskolába járok. Mielőtt szegény leépült volna találkozhattam volna vele rengetegszer mégsem éltem ezzel a lehetőséggel. Úgy 18-20 éves koromig amikor csak tehettem mentem. Utána jó ha néha leevett a fene a faluba. Hogy miért? Mert nem éreztem ott jól magam a család miatt. Utáltam hogy a családtagok közül páran állandóan összefogtak és gúnyoltak engem, éreztették velem hogy butább vagy kevesebb vagyok mint ők vagy a régi rossz döntéseimet emlegették fel persze ha én replikáztam volna akármivel akkor nekik állt volna feljebb. Nekem erre nem volt szükségem arról nem is beszélve hogy ezek az összeröffenések nem voltak pihentetőek. Hajnali hatkor indult a vonat, este értem haza, elment egy egész napom a kétnapos hétvégémből az ottlétem alatt meg alig akart elengedni egy fél órás sétára mert milyen családi összejövetel lenne ez már, kb nonstop egymás aurájában voltunk és így sok negatívat kaptam.

A lényeg hogy elkerülhessem őket a nagymamámat is elkerültem. Most az egészségi állapota miatt már nem olyan mint régen de szívesen emlékszem vissza az időkre amit 18-20 éves koromig együtt töltöttünk és nem érzem magamat rosszul azért mert nem erőszakoltam rá magamra olyan találkozókat amiktől rosszul éreztem magam. Konkrétan azokból az időkből amikor így tettem nincs is egy olyan emlékem amire kedvesen emlékeznék vissza. Elmentünk a búcsúba de annyi emlékem maradt meg hogy az odaút alatt két rokon áll 1-1 oldalamon és megállás nélkül mondják hogy valljam be hogy vettem a jogsimat. Vagy ünnepeltünk valamit és fogalmam sincs hogy mit mert az össz emlékem az hogy apám megszólal a semmiből hogy évekkel korábban ráuszítottam anyámra a gyámügyet (ami nem is így történt amúgy).

Én mondjuk eleve nem tartok fenn olyan kapcsolatot, ahol a másik "megsértődhet" azért, mert épp szívesebben lennék egyedül, mint vele.

Elég gyorsan leépítettem az ilyen embereket, mert azon kaptam magam, hogy ugrok neki, meg folyamat stresszelek, hogy jaj, hogy mondjak neki nemet (mert pl. dolgom van), anélkül hogy megbántanám.

WTF? Na, neeem.

Miért kell szívatni az embereket amúgy? Én a "szegény, magányos ismerős" vagyok. Nem vagyok társasági ember, jól elvagyok magamban. Van 1-2 barátom akikkel időnként összefutok és kész. Vagyis hát azt hittem. Volt egy barátnőm akit még gimiből ismertem. Nekem szent meggyőződésem volt, hogy mi barátnők vagyunk. Abszolút nem gondolom, hogy tapadtam vagy zaklattam volna, sőt a közös programok nagy részét ő találta ki, nekem jó volt az is ha beültünk egy kávéra valahová. Aztán új munkája lett, amit még nagyon lelkesen mesélt nekem, és elköltözött az ország másik végébe. Kb egy hónap után írtam rá, hogy mi a helyzet vele. Úgy elküldött az anyámba, hogy nem győztem pislogni, mondván hogy ne zaklassam már, vegyem már észre magam, hogy ő csak azért állt eddig szóba velem, mert a közös ismerősök ezt várták el tőle, stb, stb... És így mi a f_sz????

Egy ilyen után honnan tudjam bárkiről is, hogy azért barátkozik velem, mert kedvel, vagy azért mert gyáva és nem akar konfliktust felvállalni?