Ilyen esetben jogos a feltételezés és a megsértődés, tekintve, hogy nem egyszeri esetről beszélünk?
"ha sz4rnom kellett volna akkor mondtam volna hogy megyek nyomok egy (anyuka neve) -t. Heheheee hehe --> Ez az ötlet azonban tényleg ötletes és vicces."
Itt.
Szarkeverés?
"Adott két család, együtt vakációznak, vannak kicsi gyerekek is, ők is kedvelik egymást. Az egyik család hívta meg a másikat magukhoz egy hétre. Minden szép és jó, semmi ellentét, semmi feszültség"
1 nappal később 40#: "de több ilyen hosszú vendéglátást tényleg nem szeretnének a nagynénémék. Nem is fiatalok már, ezt a dolgot leszámítva is elfáradtak az egészben."
Szarkeverés: 40# nem az én házam, nem az én szabályaim, nem én hívtam őket (személyesen azt sem tudtam, kik ezek az emberek
35# Igen, akárhogy nézem, szerintem is bunkóság. Oké, hogy egyszer elmondja, de ez minden nap ment, jóformán minden egyes wc-zés előtt. inkább a szülők voltak furcsák, főleg az anyja, pláne, hogy ezt az egészet hagyja. Szerintem nem hívják többé őket nagynénémék ezek után, ez magától értetődő.
És ebben mi és hol a szarkeverés részemről? :D
Az első a történet felvázolása, a második a nagynénémék koráról szól (60-as éveikben járnak), a harmadik egy szimpla ténymegállapítás, én ezeket az embereket tényleg nem ismertem, az utolsó meg egy szimpla vélemény, más helyen egy ilyenért rászólnak a gyerekre normálisan.
Tudod te mit jelent a szarkeverés szó egyáltalán?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!