Közületek van, aki egyedül él? Nincs felesége, gyereke stb. Hogyan szoktátok meg, hogy nincs kihez szólni szinte egész nap?

Már nem élek egyedül, de életem legjavában 10 évig egyedül éltem.

Nekem ezzel nem volt gondom, szerettem.

Voltak, vannak barátaim, rokonaim, jártam iskolába dolgozni voltak körülöttem emberek, ha akartam valakivel beszélgetni, akkor velük tettem.

Az egyedüllétet nem magányként hanem szabadságként fogtam fel.

Néha visszasírom azokat az időket.

Egyedül élek immár 3 éve. Igazából vannak lakótarsaim de csak köszönünk egymásnak ha találkozunk lent a konyhában mert az közös, de ennyi.

Persze vannak barátaim, rokonok viszont nagyon messze élnek és főleg mostanában nagyon rám szokott törni a magány. Emlékszem amikor szétköltöztem a barátnőmmel mennyire örültem, szabadnak éreztem magam de ez az érzés idővel elillan. Mégis valahogy úgy érzem nincs az a pénz, hogy megint összeköltözzek egy lánnyal, mert a magam ura vagyok, senki nem tud beleszólni az életembe, és ebbe tudok kapaszkodni amikor azon gondolkozom bárcsak valakivel együtt élnék, hogy lekösse a figyelmemet. Milyen hülyeség ezen agyalni, ahelyett, hogy lefoglalnám valamivel magamat...