Hogy tegyem túl magam azon, hogy a rokonaim utálnak?

"Hát bocsi, de nekem akkora programom van. Legközelebb egyrészt ne szervezz nekem programot megbeszélés nélkül, másrészt kérdezd meg, hogy egyáltalán szeretnék-e menni. Ha ott vagy mond meg nekik, hogy sajnálom, de velem ez nem lett megbeszélve."

Az, hogy milyen program nem kell mondani. Egyszerűen rá mondod, hogy magánügy, nincs hozzá köze.

Nekem is hasonló családom volt, mint a tied, és én is mafla voltam, hogy egy darabig pedáloztam az elfogadásukért.

Tudod, mit kell ilyenkor csinálni?

Amit Micimackó, amikor Bagollyal beszélget: felváltva bólogat igent és nemet, és időnként beszúr egy "nahát!"-ot :D

Vagy azt, amit Sheldon Cooper az Agymenőkben, amikor olyanokkal kell beszélgetnie, akikkel nincs azonos szellemi színvonalon: felhoz egy érdekes témát, pl. a Pókember főcímzenéjét, és hagyja, hogy beszéljenek róla :)

Viccet félretéve, én felső tagozattól úgy oldottam meg az ilyen családi délutánokat, hogy előző nap megnéztem egy filmet vagy elolvastam egy könyvet, és amikor a családnál voltam, magam elé vettem a sütis tálat, és afelett elmélkedtem a tegnap látottakon/olvasottakon.

Arra kötelezhetnek, hogy ott legyél, de arra nem, hogy oda is figyelj rájuk. Ugyan miért bánt az, hogy nem szeret vagy nem ért meg egy ilyen kicsinyes, szűklátókörű társaság? Nem kell, hogy érdekeljenek.

Vegyél fel egy szalonmosolyt, és gondolj a kedvenc sorozatod tegnapi eseményeire. (Arra azért vigyázz, hogy ne ásíts túl nagyot.)

Egy évben egyszer kibírod. Megmutatod magadat, hogy élsz, hogy képes vagy jónevelten viselkedni, túlélsz egy udvariassági látogatást, és közben felkészülsz azokra a majdani időkre, amikor majd a kollégáiddal ülsz egy asztalnál, a pokol fenekére kívánod őket, de tudod, hogy holnap is együtt fogsz velük dolgozni.

Sok sikert és kitartást, előbb-utóbb megszabadulsz tőlük ;)