Mit tudunk tenni?
Figyelt kérdés
Szóval olyan problémánk van férjemmel, hogy együtt élünk férjem nagyanyjával, aki teljesen megőrjít minket. Semmi sem jó neki, mindenre csak panaszkodik, már az egészsége sem jó neki és a legszörnyűbb az egészben, hogy kiállhatatlan természete van. A rossz egészsége miatt folyamatos ápolást igényelne, ami technikailag működne, mivel itthon vagyok GYES-en, de a gyakorlatban nem tudom egyszerre kielégíteni az ő valamint a fiam igényét, így választanom kell melyikkel foglalkozom előbb (itt értelem szerű, hogy első a fiam) és ez nem tetszik neki. Már megjárt egy szeretet otthont is, ahonnan hazajött azzal a címszóval, hogy kiutálták onnan (ami nem nehéz őt ismerve nem mindenki tudná elviselni). Úgy viselkedik, mintha körülötte forogna a világ, amit kigondol annak úgy kell lennie, mert ha nem akkor szó szerint kiveri a hisztit. Beleszól állandóan az életünk minden egyes pontjába, ami már teljes mértékig kiakasztó. Férjem munkája miatt kevesebbet van itthon, így többnyire én kapom az áldást. Be kellene valahova fektetni, de a háziorvosunk hallani sem akar róla addig, amíg nincs ágyhoz kötve, vagy amíg van épesze (ami már rég nincs neki, de mivel "aránylag tiszták" a gondolatai így ez nem érv). Ő maga nem hajlandó mégegyszer szeretetotthonba menni és akárhányszor felhozzuk neki azzal fenyegetőzik, hogy ráiratja valakire a ház felét (fele ház övé, fele férjemé, aki apai ágról örökölte). Már teljesen el vagyunk keseredve és fogalmunk sincs mit tudnánk vele kezdeni, mert így tönkreteszi az életünket és előbb vagy utóbb valamelyikünk idegösszeomlást kap miatta.2021. márc. 18. 14:12
31/35 anonim válasza:
'A ház haszonélvezeti joga annak idején úgy lett megszabva, hogy amint a férje meghalt ő bár megkapta, de mivel a ház felét megörökölte néhai apósom, aki mivel nős ember volt kapnia kellett a feleségének haszonélvezeti jogot (ugyanis ha nem adják meg neki és kiteszik a házból nincs hova mennie), ezért azon osztoznia kellett néhai anyósommal. Az esküvőnk után ugyanez lett a helyzet, így a haszonélvezeti jog három részre osztódott közöttünk anyósom haláláig, amikor újra feleződött, csak akkor már ugye köztem és a mama között. "
Ez úgy ahogy van egy orbitális baromság, már ne is haragudj. A naygszulok voltak az ingatlan tulajai. Csak a nagypapa felesége jogosult az özvegyi haszonélvezeti jogra.
32/35 anonim válasza:
Szóval nem tudsz dolgozni, mert a mama kezdődő demens, meg ki vigyáz a gyerekre. Pénzed/megtakarításod/nyugdíjad honnan lesz?
33/35 anonim válasza:
#31, ezt a haszonélvezet-kavarást én sem értettem
34/35 anonim válasza:
33!
Nyilván azért, mert a Kérdező csak kitalálta.
35/35 anonim válasza:
Kérdező, ga a mama ilyen beteg, akkor igenis be kell küldeni az elfekvőbe. Addig járj a h@ziorvos nyakára, míg nem talál megoldást. Mert egy súlyos beteg nem maradhat szakember felügyelete nélkül. Ha valami baj történik vele, simán elővesznek titeket, hogy nem törődtetek vele eléggé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!