Miért van az, hogy közeli rokonok is ennyire nem számíthatnak egymásra?
A volt legjobb barátomról van szó, akivel sok éve eltávolodtunk. Egy helyen lakunk, látom a helyzetét: szakmát tanult, de sajnos nem lett benne sikeres, ebben benne van persze, hogy ő is sokszor sz*rt bele a dolgokba. Jó ideje ide-oda ugrál alkalmi munkák közt, otthon lakik még mindig, néha haveroknál csövez. De az anyja számíthat rá, gyakorlatilag ő látja el.
Az unokatesói családjának eközben gyára van, most vettek 80 millió felett házat Budapesten, hitel nélkül. Harag sincs köztük, de még ha lenne is nem értem, miért nem segítenek neki? És igen, konkrétan arra gondolok, hogy legalább egy kis házat, vagy jól fizető, akár kamu állást biztosíthatnának neki, főleg, hogy nem hülyegyerek, és egyébként jólelkű. Az anyja miatt néha látogatják, de oda se visznek nagyon semmit alkalmakon kívül soha.
Nem azt mondom, hogy mindent adjunk oda a semmiért cserébe, de ha már ennyire van miből, akkor miért nem segítünk a másiknak, hogy legalább egy élhető szintre felhozzuk? Mit jelent így egyáltalán a rokonság?
Ha a szánalmasság fájna, te már ordítanál.:D Nyilván, ha több valaki nem ért veled egyet, akkor biztos mindegyik kommentet ugyanazt írta. Pff b*aszki, van baj rendesen.
Mily meglepő, hogy érdemben most sem tudtál lópikulát sem hozzátenni a témához, csak a totálisan lényegtelen, nüansz részleteken pörögsz.
Megnyugodhatsz, itt van huszonpár komment, amiből EGY SEM ért veled egyet, de ahelyett hogy beismernéd nonszensz az "elvárásod", inkább vádaskodsz alap nélkül. 2 ember írta le a "milliószor leírták/tuk" kifejezést, KETTŐ a huszonvalahány kommentből, de semmi baj. :D
Hát addig, amíg a fejed a hátsódban van és a világon semmiféle értelmes érved nincs a témát illetően, csak annyit vagy képes szajkózni, hogy igen is a gazdag rokon puszira vegyen 40 millas házat a szarom bele típusú uncsikájának, addig nagyon nehéz lesz bármiről is beszélni.
Te eldöntötted, hogy igen is kutya kötelessége minden jobb anyagi körülmények között lévő embernek nagy összegű pénzzel, milliókkal segítenie a rokonját, házat tolni alá, kamu, jól fizető állást biztosítani neki és mindemellé kevered a fogalmakat és egyenlőséget részek olyan dolgok között, amíg egy napon sem említhetőek. Képtelen vagy felfogni, hogy ez túlmegy a segítség határán.
Eleve milyen alapon támasztasz te más irányába elvárásokat és mire fel kotorászol a pénztárcájában?!
Ha a kedves haverod arra képtelen felnőtt ember létére, hogy egy szobát béreljen magának, gondolod majd a segge alá tolt ház rezsijét ki tudja fizetni? Ugyan már, itt alapvető probléma van a srác hozzáállásával, mert ő abbahagyja a fősulit, mert nem tetszik neki, utána megcsinál egy szakmát, ami nem elég jövedelmező plusz tojik bele az egészbe, ahelyett hogy megemberelné magát és kitanulna pl egy másik szakmát.
Az az aranyos, hogy agyilag egy sült krumpli szintjét sem ütöd meg és képtelen vagy elfogadni, hogy itt senki nem ért veled egyet, ezért nekiállsz alap nélkül rágalmazni, hogy fuuu itt minden kommentet egy ember írt és biztos csinált kamu profilt is, hogy arról lájkolja magát. 🤦🏻♀️😅 Ugyan már. Dolgozd fel, hogy azért vannak "lájkolva" a válaszok, mert akik pontoznak, egyetértenek az olvasottakkal. De nyilván egyszerűbb összeesküvés elméleteket gyártani, hogy magadat tudd igazolni. Gyenge próbálkozás.
Mi a búbánatnak írtál ki kérdést, ha nem fogadod el a többi ember véleményét? Szánalmas. Hidd azt, hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter, ha ettől jobban alszol.
Egyebkent vicces, hogy te teszel másokra megjegyzést amúgy, miközben egyetlen, itt felsorolt érvre sem voltál képes semmit sem reagálni, helyette a válaszokat szapulod és megállt számodra a tudomány ott, hogy a rokonoknak kutya kötelességük a másik, szarok bele rokon segge alá 40 millas házat tenni és helyette megoldani az életét. És még te mondod a másikra, hogy egyszerűen gondolkodik. 🤦🏻♀️
Ez a saját szegénységi bizonyítványod ám. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!