Más „baráti társaságokban” is ennyire nem számíthatnak egymásra az emberek?

Főiskolán találkoztam olyan közösséggel, ahol elég felszínes volt a kötődés. (Persze a kirakat az meg volt, nyali-fali, jaj, de szeretjük egymást.) Az ment, hogy legyenek közös bulifotók, amiket ki lehet rakni a fészbukra, de ha valakinek valami problémája volt, csak az törődött vele, aki véletlenül ráért, vagy még az sem.. Háta mögött nem is szégyellték kimondani, hogy az illető le van sz*rva. Gondoltam van ilyen, ebben nem kívánok részt venni.. Ugyanakkor saját, szeretett, szélesebb társaságomon is úgy vettem észre, hogy valakivel nagyon jól lehet mulatni, de nem szégyell a szemembe hazudni, ha neki nem kényelmes valami, és inkább lemondana egy programot, vagy más színben tűntetne fel egy múltbéli eseményt, ami számára kellemetlen. Más tagok között is látom, hogy az egyik hogy kicseszett a másikkal, ami másnapra el lett felejtve, újra nagy cimborák lettek, de aztán szorult helyzetben újra és újra kiderül mennyit is ér ez az egész kapcsolat.

Csak arra lennék kíváncsi, hogy én találkozom csupa negatív példával, vagy ez természetes, hogy az ember csak egy-két igazán jóbarátjára számíthat, a többi meg csak dísznek van?

Azt hozzá tenném, hogy az nem zavar, hogy egy társaságban nem mindenki az őszinte kebelbarátom, de az már ijesztő, hogy az idő előrehaladtával olyan dolgok derülnek ki, amiből néha úgy tűnik, hogy az illető nem is egy haver, hanem egy bárány bőrbe bújt farkas.