Hogyan tudnék akkor is jó kedvű és mosolygós maradni ha a férjem családja is ott van?

Én városi lány voltam, a férjemmel az egyetemen ismerkedtünk meg. Ő vidéki mezőgazdász családból jött. Nagyon kedvesek voltak a szülei végig míg udvarolt. Úgy döntöttünk én költözöm le hozzájuk vidékre. A férjem az apjával együtt mezőgazdasági vállalkozást működtetnek. Anyósom otthon van, főz, ő sose dolgozott munkahelyen. A férjem húga is velük él 22 éves, titkárnőként dolgozik. Mi a szomszédos tanyára költöztünk a férjemmel, így kb szomszédok lettünk. Ennek addig, míg be nem következett nagyon örültem.

Azonban miután össze költöztünk a dolgok 360fokos fordulatot vettek. Elkezdtek lekezelő, okoskodó, dirigáló lenni mimdkettőnkkel . Akkor én már "városi" voltam, meg közölték, nekem kell alkalmazkodni mindenben.

A férjem előtte is dolgozott sokat, de utána szó szerint rabszolga munkát akartak rá bízni, ha volt vmi bármi bármikor ő ugorjon.

Engem meg anyósom folyamatosan próbált volna az ő kedve szerint alakítani, azt várta volna el hogy mindig őt másoljam, mindenhova együtt kell menni, vele beszélgessek munka után. Mindent irányítani akart. Rengeteget bántottak, piszkáltak, kigúnyoltak. Sokszor csak a hátam mögött. Próbáltam kedves lenni, elfogadni, míg nem volt annyira durva a helyzet, hogy ők ilyenek. Majd ahogy jöttek a gyerekek akkor lett ténylegesen rossz minden. Teljesen ők akarták megmondani hogyan neveljük, mit tegyünk mit ne, enni mit adjunk, hogy altassuk. Ezt nem jó tanácsként szánták, hanem kioktatós stílusban elmondták régen ők így csinálták, ha mi ezt nem követjük szarok vagyunk. Na itt lett vége a kedvességnek, elegünk lett és mondtuk hogy majd mi tudjuk hogy szeretnénk gyereket nevelni. (abszolút 50-60 évvel ezelőtti mintát akartak ránk erőszakolni)

A férjem és köztük is napi szinten lett egyre több gond, mert az apja őt is oktatni kezdte a munkában, amit előtte ritkán tett. Mintha azzal hogy elkezdtünk együtt élni visszamentünk volna gyerekké a szemükben. A férjemet egyre többször kezelték úgy mint a többi alkalmi munkást, sőt mostanában anyósom így is mondja másoknak, hogy itt ő és apósom a főnökök és van 3 munkás. Nem kell főnököt csinálni a férjemből, de minimum annyi, hogy úgy beszél róla, hogy na ő meg a fiam. De semmi.

A férjemmel szépen élünk mindketten egyetemet végeztünk, van munkahelyem nekem is. Jelenleg gyesen vagyok az ikreimmel. Jövőre költözünk el mert a férjemmel úgy láttuk ez lesz a legjobb.

Azonban addig ki kell bírni. Nem szeretnénk még rosszabb viszonyt, mert én szeretném ha a gyerekeknek lenne erről az oldalról is nagyszülő, a férjem szereti ezt a vállalkozást csinálni. Igaz, mivel a mezőgazdaságban a fiúk kellenek ők fiú unokát vártak a lányaimat nem nagyon szeretik. Névleges minden. Ami nekünk nagyon fáj.

Én egy vidám természetű mosolygós nő vagyok, de mikor ők jönnek át, vagy bármi vendégség van, nem tudok a közelükben felszabadult jókedvű lenni. Mindig figyelnek, méregetnek mibe lehetne belekötni, kibeszélni.

Őszintén szeretnék előttük is ugyanolyan maradni mint mikor nincsenek ott.

Erre van vmi tanácsotok, mit tehetnék? Hogyan maradjak jó kedvű? (mert ezzel jönnek folyton hogy én mindig olyan vagyok mintha vmi bajom lenne)

Az is bánt többek közt, hogy a sógornőm a lányok születése után, mintha anyósom befolyása alá került volna. Előtte simán elmentünk együtt vásárolni, moziba, stb jó barátnők lettünk, illetve a férjemmel is jóban voltak. Most kb mindenen megsértődik amit a férjem mondd neki, velem meg- szia. hogy vagy? Jól, köszi. -ennyi a kommunikáció.

Leülni vele nem nagyon lehet erről beszélni, már próbáltam. Olyan mintha abszolút elfelejtette volna azokat az időket. Az elején mikor megszültem szinte utált érte hogy mi itt tartunk az életben, és ő nem.

Vajon lesz valaha is normális viszonyom velük? Miért utál minket mindenki?