Mit gondoltok egy olyan családról, ahol mindenki tudta, hogy az egyik rokonuk nem eszik rendesen, de senki nem tett semmit?

Én vettem a fáradságot és a testvérem, hosszú évekig. Sikert nem értünk el, és soha nem adtuk fel, mégis meghalt az illető.

Csak szeretnék tudni egy módszert, hogy végiggondolhassam, mit tehettem volna máshogy. Nem érdekel, hogy más a helyzet, csak szeretnék egy pozitív példát, egy boldog kimenetelt. Le tudom fordítani a saját helyzetemre. Kérlek.

Kedves kérdező,

Sok okból történhet hasonló, bár lehettel volna kicsit bőbeszedűbb, de valószínűleg a rokonokbnem akarták megközelíteni ezt a kényes témát, ráadasul az alultápláltságot nehezebb is észrevenni, hiszen egy-egy pulóver jól takarja a leadott kilók testre gyakorolt hatását. Nehéz megítélni, hogy csak "nem szakavatott értekezésről" volt szó, vagy gúnyos csipkelődésről ("a ketyós Gizi aki nem eszik a lagziba' se'"), és azt sem tudom mennyire közeli rokonságról van szó.

Sajnos ilyenkor igazán az tud segíteni aki a legnagyobb bizalmas - úgymond "közel esik hozzá a szociális hálón". (Ezt említette az egyik válaszoló is a vizes példával). Akár közeli rokon, akár barát, ők tudnak a legnagyobb hatást gyakorlni rá azzal hogy odamennek, elmondják, hogy ez nem állapot, sokat jelent nekik, szeretik, és hogy a fia nem ezt akarná: es bizony unszolnák hogy vegyen igénybe szakmai segítséget. Ha ezt a nő megtagadja, akkor sajnos onnantól kezdve nem lehet sokat tenni: el lehet látogatni szakértőkhöz, lehet finom utalásokat tenni, aztán újra unszolni, de általában veszett ügy az ilyen. Ezt pedig a beletörődés fogja követni azok részéről akik már mindent megtettek, és akarva-akaratlanul elindul egyfajta "érzelmi leválás" a segítettről.

Magamból tudok kiindulni - hiszen én sem eszek mikor szorongok, stresszes vagyok vagy gyászolok. Gyerekkoromban fizikailag tömtek, most pedig csak úszom az árral és kiböjtölöm az ilyen időszakokat. Nem akarok gyógyszert szedni azért, hogy legyen étvágyam, a családom előtt titkolom a lelki állapotomat. Nem tudom mit tennék ha egy ilyen időszak évekig húzódna, de szerintem én is akkor kerülnék orvoshoz ha összeesek valahol, akár próbál segíteni a környezetem, akár nem.

Vigasztaljon, hogy a kórházban gyakran kerül az ilyen eset egy pszichiáter elé.

Off, de 32 -es :

"Egyszerűen meg kell találni a módját és addig menni, amíg nem sikerül."

"van az a helyzet, amikor nem tudsz semmit tenni, de az legalább a tényleges próbálkozások után jöjjön(...)"

"A te családodban talán neked kellene venned a fàradságot, hogy a kérdésed megválaszold. "

"Itt nem, ismétlem nem a módszer a lényeg, hanem hogy valódi valid segítséget nyújtunk/nyújtottunk vagy sem. "

Tudod csak pár dolog visszás egy kicsit a fent idézett állításokban:

- Lehet, hogy a sikered az oka, de úgy tűnik neked fogalmad sincs mennyire nehéz ilyen helyzetben segíteni.

- Viszonylag gyorsan hoztál egy felületes ítéletet: a kérdező nem azt mondta, hogy a család nem segített, hanem nem érti, hogy hogyan fordulhat elő ilyesmi ha tudtak a problémáról - a kettő pedig nem ugyanaz.

- Nem tesz túl szimpatikussá senkit ha egy kényes téma kapcsán fényezi magát, személyeskedik, másokat becsmérel, majd amikor kérnek egy konkrét tanácsot is, akkor az "oldd meg magad" a válasz.

Pesze, a szándék a fontos, de egy ilyen komplex helyzetben nem mindenki képes a helyzet súlyának felmérésére, vagy kezelésere: és sajnos még a képzett szakemberek sem tudnak megoldani mindent.

Gratulálok, hogy a családod túljutott egy krízisen, de pont emiatt gyakorolhatnál egy kicsit több empátiát a hétköznapokban.

32

Leírod pontosan hogy mit csináltatok, mivel értétek el a javulást?