A nagymamám normális? Az első takarómat amit anyu kincsként őrizgetett a kutya alá rakta és felháborodott amikor anyám azonnal kiszedte onnan, mondva hogy " egy kiskutyától elvenni egy takarót, micsoda undorító dolog".

Édes istenem, az utolsó hozzászólásod hatalmas hiba volt. Kb. mínusz érték alá estél a szememben, de persze egy idegen véleményét ki nem szarja le.

Szóval mi vagyunk a lelki nyomorékok mi? Mert hogy te olyan empatikus vagy, úgy átérzed anyád fájdalmát. Volt egy baba takaród, amit lehet 20 éve nem vett a kezébe, nem szagolta, nem mosta. Erre most lelki beteg lett, mert a kutya azon alszik. Mire volt tartogatva az a takaró, hogy majd a te gyerekednek is az lesz jó, vagy mi? Mert esélyesebb, hogy ha mama meghal, minden ki lesz dobva a fenébe meg eladva.

Ha annyira jó emlék volt, tartsátok nálatok. Ezt így szokás.

Képzeld, mindenhol van egy szoba ahol anno a gyerek lakott. De anyád is már több mint mennyi is, húsz éve legalább elköltözött onnan. Akkor meg ne legyen úgy kezelve, mintha még mindig teljes joga lenne a szobácskája felé.

Ha nem vagy felnőtt ember, és nem tudod ezt kezelni, inkább ne vállalj gyereket. Ja meg persze igazad van, a takaród élete fontosabb, mint a kutyáé, mert az csak egy állat, te meg egy nagy "okos" ember vagy, igaz? XDD

Oké, persze nagymama már nem törődik ilyenekkel, öreg már, most ki van akadva azon hogy ti ki vagytok akadva. Le lehetett volna normálisan is rendezni, kivenni a kutya alól a baba pokrócot, és segíteni keresni neki valami értelmetlen göncöt amit még mindig az ő házába őrizgettek és azt berakni alá. Ha ezen is megsértődik, és úgy hogy emberi hangnembe volt vele beszélve, akkor le van s***va, nem kell vele foglalkozni.

De azt most hogy nálatok ketten lettetek lelki roncsok, egy negyven múlott és egy húsz múlott felnőtt nő, egy takaró miatt, az agybajt jelent.

ÉS nem, a fénykép nem ugyanaz, mint egy nyamvadt takaró, tán generációkon át őrizni akartátok? Biztos van rólad sok szép kép gyerekkorodból, ebből lesz szép emlék ha előveszitek, és elkalandoztok rajta. Nem abból hogy gyerektakarót fogdostok, aminek már 101 % hogy nincs baba szaga. :D

Ilyen ereklyéket csak azok szoktak őrizni, akiknek mondjuk meghalt a gyereke, és szüksége van valami kézzel fogható dologra, amivel vissza emlékszik rá.

"Amúgy én nem kutyát nevelgetek, hanem hamarosan a saját gyerekemet, aki majd nektek, kutyaőrülteknek, kitermeli a nyugdíjat."

A mi nyakunkba szülöd már ne is haragudj,a kutyatartók nem kapnak családi pótlékot és családi adókedvezményt.

A gyereked meg,hogy 20-30-40 év múlva itt fog e adót fizetni kérdéses.

Fú,de undorodom az ilyen állatgyűlölő emberektől.

Az ilyenekből milyen szülő lesz,komolyan..

"Nem a mi kutyánk"-

És te nevezed magad empatikusnak,nevetséges vagy!

"Az a szekrény anyukám régi szobájában van, ahol lánykorában, illetve amíg 1-2 éves voltam lakott. A mamának semmi baja nem volt azzal, hogy anyukám a régi szekrényében eltárolt pár dolgot."

Itt fontos a múlt idő. Ott lakott, tehát már nem lakik ott. Ami fontos, azt hozzám közel tárolom, nem a szüleim, nagyszüleim szekrényében. Ha ott hagyok valamit, akkor nem akadok ki, ha használják.

"Ez az utolsónak is szól és a többi lelki nyomoréknak! Ezt nem "nemnormális"-nak hívják, hanem empátiának. Tudod, én átérzem anyukám érzéseit és vele együtt érzek. Na erre nem vagytok képesek úgylátom! Mellesleg sokan ragaszkodnak esküvői/családi fotókhoz, amik szintén emlékeket őriznek, csak éppen más módon. De gondolom az normális, hisz azt látni a tv-ben és ezáltal trendi.."

Ha annyira fontos, hogy volt meg nélküle? Eddig is azt mondtam, hogy nem értem a ragaszkodást és most se értem, de elfogadom. Viszont nem fogadnám el, ha valaki nálam tárolná a számára fontos dolgokat. A mamád úgy gondolta, hogy azért nem viszi haza anyukád, mert már nem kell neki és felhasználta. A nagy empátiában nem érzed át, hogy egy kicsi kölyökkutya fázik a nagy hidegben?

"Felőlem meg is fagyhat az a kutya! Mi az, hogy mi vegyünk neki másik takarót? Nem mi szedtük össze a kutyát, illetve mi nem adtunk neki takarót, a nagymamám önkényesen elszedte a takaróját anyukámnak, amit anyukám a szekrényében tartott a régi szobájában. Vegyen a saját kutyájának takarót, ha már kutya kellett neki! Mindennek megvan a helye, a kutyának a kertben, mint házörző, az embernek pedig a házban. Felénk még így működik a dolog, aztán lehet nálatok, nagyvárosi lakosok között már a kutya ül az asztalfőnél és nem a férjem illetve én, valamint mi eszünk a kutya tálból, na ez az ami valóban beteges!!!"

Szép hozzáállás, hogy egy élőlény meg is fagyhat felőled. Gondolom bele is rúgsz, ha a mamád nem látja. Azért ti vegyetek neki, mert elvettétek, ami alatta volt. A kutyának a helye az ember mellett van (nem mondom, hogy soha nem menjen ki a kertbe, de nem minden kutya tartható folyamatosan kint). A házőrzésre nem kutya, hanem riasztó való. A kutya az ember társa.

"Amúgy én nem kutyát nevelgetek, hanem hamarosan a saját gyerekemet, aki majd nektek, kutyaőrülteknek, kitermeli a nyugdíjat"

Gratulálok a gyerekhez, de légy olyan kedves és ne neveld bele ezt az állatellenességet (bár valószínűleg hiba mondom). Miért a te gyereked termeli ki a kutyaőrültek nyugdíját?

Szerintem pedig,aki az állatok iránt nem mutat empátiát,az szülőnek sem lesz jó.

A gyerek ugyanúgy visít,sír,"vonyít",mint a kutya,kb 10-12 éves korig,ha baja van.

Másrészt nem kommunista rendszerben élünk,hogy 20-25 évesen szüljenek gyereket!

Amúgy az állattartás és a gyereknevelés nem zárja ki egymást.

Aki viszont gyereket szeretne,annak ajánlanám,hogy kezdetnek próbálja ki milyen egy szobakutyát gondozni.

Aztán ha azt bírja,azután gondolkozzon el gyerekvállaláson!

Kérdező, Te egy érzéketlen liba vagy. Màr most sajnálom a gyerekedet/gyerekeidet.

37-es, ha annyira szerették volna azt a kutyát, bármit megtettek volna, hogy magukkal vigyék. És azon meg mit csodálkozol, hogy megugatja őket? 11 évig nevelték, aztán meg “kidobták”, mint a szemetet.