Lelkileg hogyan lehet feldolgozni a demens rokon ápolásával járó dolgokat?
válasza:#9: Első szakasz: nem tudja, bevette-e a gyógyszerét, ha nincs kontroll, beveszi újra. Nem tudja, hova tette a pénztárcáját. Elfelejti, hogy a boltban már fizetett, újra akar fizetni.
Később: nem tisztálkodik. Ha segíteni akarsz, megsértődött, mert ő igenis lemosakodott. Gyűjtöget. Mindent. Banánhéj a párna alatt, széklet a mosógépben, koszos edény koszosan visszarakva a szekrénybe.
Előbb csak a rövidtávú memóriája megy tönkre, és egyre jobban távolodik az időben.
Engem anyu a végefelé már meg sem ismert. Nem a lánya voltam, hanem a testvére, hasonlítok rá.
A múltban élt.
És sorolhatnám.
Kérdező: nem tudok olyat javasolni, ami jó. Nálunk anyu a végén már önveszélyes volt, 24 órás felügyeletét igényelt, amit már nem tudtunk biztosítani. Mert annyi időre se lehetett egyedül hagyni, míg kimentem volna wc-re.
Demensotthonba ment... Ott viszont naponta látogatni kellett különböző időpontokban, ennek az okát nem részletezett, aki volt már demens részlegen, tudja, miről beszélek.
És hogy lehet kibírni. Túlélés. Ahogy látod szellemileg leépülni, akit a legjobban szeretsz...
Rengeteget sírtam, volt, hogy este lecsúszott egy-két feles. A férjem és a gyermekem végig mellettem állt, a tesók rengeteget segítettek, de én laktam közel.
Mi igénybe vettük a házi gondozást is, de az is csak napi pár óra.
Én már eldöntöttem, ha öröklöm (a hajlam örökölhető), az első tünetek jelentkezésekor keresek egy otthont magamnak. Ennek nem teszem ki a gyerekemet!
válasza:#9: még pár példa... Meggyanúsít, hogy elloptad valamijét. Állítja, hogy éjszaka nem tudott aludni, mert ott kiabáltál a bejárat előtt. Elfelejt főzni, de ragaszkodik hozzá, hogy főzni akár. Meggyújtja a gázt, de megfeledkezik róla.
A vége sok betegnél az, hogy megfullad. Eszik, megrágja a falatot, de azt már elfelejti, hogy le is kell nyelni. :(
Túl vagyunk rajta. Anyu úgy ment el, hogy tudom, boldog volt. Mindent ráhagytunk, nem tehetsz mást.
Mosolyogva játszottam a szerepet, hogy a testvére vagyok, úgyse tudtam volna meggyőzni arról, hogy a lánya vagyok, hiszen 25 évesnek hitte magát, amikor még férje sem volt.
Csak én voltam az, aki naponta kétszer belehaltam.
válasza:
válasza: válasza:Ebben az a legrosszabb,hogy nem tudsz rajta segíteni és hogy egyre rosszabb lesz.
Elkap a sírás most is,hogy visszagondolok rá, hogy milyen volt évekkel ezelőtt.
Szerintem a legjobb,hogyha ráhagyod a dolgokat. Amik nem annyira fontosak,ott már feleslegesnek tartom kijavítani, meghallgatom amit mond, kedves vagyok vele. Ha valamire jól emlékszik akkor megdícsérem, éreztetem, hogy szeretjük.
Ugyanaz az ember, aki x éve volt, nem tehet a mostani állapotáról.
Nálunk szereti,ha beszélhet, ha beszél a gyerekkoráról, a szüleiről, nagyszüleiről stb. Azt is szereti,ha neki mesélnek, beszélgetnek vele.
Folyamatosan tesz fel olyan kérdéseket, amiknél majdnem elsírom magam, annyira rossz, hogy nem tudja, nem emlékszik rá, pedig tudta még pár éve.
Nálunk (Alzheimer) is az a jellemző,hogy a múlt béli dolgokra emlékszik és nem tűnik fel neki,hogy hány év telt már el.Hiába mondod el neki,hogy azóta mik történtek, úgy tűnik, hogy megéri, de utána később megint rákérdez a dologra.
Nehéz, de ki kell tartani és szeretni úgy,ahogy van.
Most is potyognak a könnyeim, nem becsültem meg régen alap dolgokat nála, sokkal többször meg kellett volna dícsérnem,hogy milyen jól főz. Meg kellett volna kérnem, hogy tanítsa meg a recepteit nekem. De ez csak egy példa,annyi minden van, ami elmaradt.
Köszönöm a leírtakat. Tudom, hogy ettől még nem lesz könnyebb, de már az is jó, ha valaki megérti, hogy ez nehéz és nem még engem szíd le, hogy szegény idős néni ugyan mi nehézséget tudna okozni.
Nagymamám sajnos már a súlyos stádiumban van. Fizikailag jó az állapota, leletei tökéletesek, de szellemileg folyamatosan hanyatlik. Már fogalma sincs arról, hogy mi kik vagyunk, igazából már a saját nevét sem tudja. Én a szüleimmel együtt ápolom, együtt élünk, de így is elég nehéz. Én akkor szoktam nagyon kétségbe esni, mikor a gyerkőcöknek kell elmagyarázni, hogy mi is van a dédivel, pl. mikor artikulálatlanul üvölt, veri az ajtót és ki akar menni mert őt várja a postás a kapuban, ráadásul mindezt hajnal 2-kor tök pucéran. Vannak napok, hogy kiülni sem hajlandó a fotelbe, máskor meg fél éjszakákat pakol a szobában, kikeni a pelenka tartalmát a falra és ha rákérdezünk, hogy miért, azt mondja a szomszéd tette. Édesapámat (a fiát) a férjének nézte hónapokig és amint kettesben voltak megpróbálta szexre bírni, ilyenkor apa szabályosan menekült előle. Ebben az időszakban anyát és engem mindig mocskos k****nak hívott mert elszerettük a férjét, volt, hogy megpróbálta anyát éjjel kirángatni az ágyból, mert "az az ö helye, ő férje". Azután jött az a korszak, mikor a gyermekeimet a sajátjának mondta és rendőrt akart rám hívni amiért elloptam őket tőle. Szerencsére már ennek a korszaknak is vége. Mostanra azt hiszi, hogy ő egy kisgyerek 10-11 éves és leginkább az anyukáját szokta keresni. Néha a szívem megszakad, mikor sírva azt mondja, hogy az anyukája biztos haragszik rá, azért nem jön. Percről percre változik a hangulata. A hidegfrontok pokoliak, olyankor a szokásosnál is zavartabb, akkor folyamatosan ott kell vele ülni. Az éjszakai delírium miatt átbeszéli az éjszakákat, fekve is jár a keze lába, néha főz álmában, eszik, mos, beszélget valakivel stb, Egyre romlik az állapota már csak pépeset/folyékonyat tud enni, de azt meg néha ránk köpi, mert nem érez ízeket és így minden rossz vagy csak simán dacból illetve mert köhög amiért elfelejt nyelni és a száján akar levegőt venni... A kezén a bőrt csipkedi, le akarja szedni, mert nem tudja, az milyen ruha. Már azt sem tudom, mivel kenjem, masszírozzam a bőrét, hogy elkerüljük a felfekvéseket. Szerencsére csak 1 van neki ami eleven (azt ülve és fekve is nyomja), azt minden pelenkázásnál átkötözöm, hogy nehogy elfertőződjön, mert odafolyik minden. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy mindez felesleges, mert ténylegesen nem tudunk rajta segíteni, nem tudjuk meggyógyítani.
Tudom, hogy be kell adnunk otthonba, folyamatban van, mert már nem fogjuk bírni, de ugyanakkor az a tudat is szörnyű, hogy ott nem fogják úgy ápolni, mint mi, amit mondjuk meg is értek, de mégis rossz tudni, hogy onnantól mi vár rá.
A párom is támogat, de nagyon aggódik, hogy ki fogok készülni, mert ahogy mondja, egyre inkább azt látja rajtam, hogy nem tudok kikapcsolni és állandóan feszült vagyok és ugrásra kész. A gyerekek még kicsik (8,5,3 évesek), szerencsére gyorsan elfogadják a változásokat, folyamatosan megbeszéljük velük a dolgot, persze az ő szintjükön. Eleinte még tudtak rajzolni, duplózni, gyurmázni, beszélgetni a dédivel, aztán már csak mesét néztek együtt, de mostanra eljutottunk odáig, hogy csak köszönnek neki, ha épp jobb passzban van. Nem szeretném, ha a mostani állapota maradna meg bennük a dédiből.
válasza: válasza:A párom is támogat, de nagyon aggódik, hogy ki fogok készülni, mert ahogy mondja, egyre inkább azt látja rajtam, hogy nem tudok kikapcsolni és állandóan feszült vagyok és ugrásra kész.
Kérném a házi ápolást, házi gondozást. Vagy vannak szakképzett ápolók, akik munkájuk mellett vállalnak egy-egy órára házi ápolást. Rendes kórházi ápolók. Lefürdetik az időst, sebeit bekötözik, stb. Neked segítene.
válasza:Azt nem lehet feldolgozni, hogy a szeretted, akire anno felneztel, akire tamaszkodtal, akit csodaltal, napról napra tűnik el és helyette egy szörnyeteg jelenik meg, aki Max külsőleg hasonlít arra, aki valamikor volt. Emiatt rendkívül nehéz ápolni, hiszen nem tudsz tárgyilagos lenni. Nem tudod nem figyelembe venni, ha olyat mond, amivel megbant, ha nem ismer meg, ha meggyanusit. Sajnos nagyon sokszor emiatt a valamikor érzett szeretet gyűlöletbe fordul, amit még magának se akar bevallani az ember. Nehéz felfogni, hogy aki addig oda volt érted, most azt mondja idegen vagy és takarodj a házából.
A legjobb megoldás az, ha sikerül szakemberek gondjaira bízni. Igaz, erzeketlennek tűnnek, de ez kell ahhoz, hogy jól ellassak a beteget. Nem megy szerencsétlen demens semmire a szeretettel, azzal viszont igen, ha az ápoló képes szakszerűen megmosdatni, a felfekveseit kezelni. Azzal pedig mindenki jobban jár, ha a kényszeres nonstop apolas miatti együttlét helyett csak alkalmanként, de inkább minőségi időt töltenek együtt.
A mit szól a szomszéd /Kati néni /akárki meg ne legyen soha szempont, mert fogalmuk nincs semmiről, csak a szájuk jár.
Nagyanyám, anyám, nagynenem belerokkant a nagyapám apolasaba -idegosszerpppanas, súlyos depresszió, panikrohamok.... Három ember ment tönkre egy miatt. A szeretet nem erről szól. Nagyanyámnal amikor az első demencia tüneteket észleltük, elinditottuk az otthonba való helyezeset. Megertette, egyet értett. Szép éveket ért meg ott. Naponta latogatta valaki, vittük programokra amíg lehetett. A szépre emlékezünk vele kapcsolatban.
válasza:Előző : Nem tudod nem figyelembe venni, ha olyat mond, amivel megbant, ha nem ismer meg, ha meggyanusit. Sajnos nagyon sokszor emiatt a valamikor érzett szeretet gyűlöletbe fordul, amit még magának se akar bevallani az ember. Nehéz felfogni, hogy aki addig oda volt érted, most azt mondja idegen vagy és takarodj a házából.
Remélem nem gondoltad komolyan, hogy magadra veszed egy demens idős szóbeli megjegyzéseit, megnyilvánulásait ? Olyan állapotú ápolt zavaros megnyilvánulásai nem rólad szólnak. Amit nehéz feldolgozni, hogy valamikor egészséges volt, hogy valamikor tudta ki vagyok, és ma nem ismer meg. Mivé lett ? Ezt nehéz feldolgozni, ezt csak tényként lehet elfogadni. De hogy sértésnek vegyem az általa mondottakat, hát én lennék a bolond. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!